2011. június 25., szombat

Denise Vega: Ide kattints!

Ha tini lennék, esetleg új suliban tanulnék, imádnám.
Ebből kinőttem, így egy gyorsan emészthető és jópofa történetnek tartom.
Tanulság is van… a tetteinkért vállalni kell a következményeket….. az idő mindent megold …. nézzünk szembe magunkkal és próbáljunk objektíven figyelni a környezetünket.

Jók a karakterek, szinte beleélem magam az új közösségbe kerülő tini helyébe, bár a 13 éves lánynak a 42-es lábat kissé túlzásnak tartom :) 
Jópofa a végén a nyalókás hasonlat :) 


Fülszöveg: 
Erin Swift hetedikes. A kisujjában van a számítógép.
Szereti a csokit. Nagy lába van, ezért jól focizik, de rosszul táncol. Minden összejött neki: új suliba kerül, ahol életükben először nem egy osztályba járnak a legjobb barátnőjével, Jillyvel. Meg itt van az osztályból Szuper Fiú is, Mark, aki nagyon bejön Erinnek. Az iskola saját számítógépes hálózatot, Intranetet indít, és Erin a program kulcsa, miközben a hálaadásnapi színjátékban egy cső kukoricát játszik. Ekkor csap be a menykő, és saját maga is meglepődik mindazon, amit másokkal együtt megtud önmagáról – a gömbölyű nyalóka sokféle ízéről már nem is szólva

2011. június 23., csütörtök

Justin Cronin: A szabadulás


Aztaaaa!!!  
Na ez igen, ilyennek kell lennie egy jó könyvnek.
800 oldal?
Észre sem vettem... valahogy elragadott és lebilincselt...
Már értem, miért King írt hozzá ajánlást !
Nagyon jó történet, enyhén Végítélet ízű (kis Álomcsapdával vegyítve), ugyanakkor mégsem az.
A szereplők jól vannak kitalálva és kialakítva. A cselekmény magával ránt és el sem enged!  
Remek érzékkel megírt történet, kicsit nyitva hagyva az esetleges folytatáshoz..
Ahol nincs komoly történés, ott egy naplóval áthidalva az idő...   Szóval remek!
Ugyanakkor romantikusok ne olvassák, mert néhol horrorisztikus jelenetekkel találkozhatunk.

Kicsit a mai igényekhez igazítva vámpíros lények vannak benne, de nem vitte túlzásba a karaktert, mert nem ez a fontos. 
A fontos ? Hát kinek mi. 
Engem megragadott a Végítélet hangulat, azaz ha valamilyen oknál fogva csak pár ember marad élve a Földön, hogyan kezdenek új életet, hogyan és milyen körülmények között alakul ki egy új társadalom? Szükséges-e a társadalmi hierarchia?
Hogyan tud élni valaki, aki százszor lassabban öregszik, mint a környezete? (korábban elemeztem a Hegylakót, mint hallhatatlant). Be tudunk-e fogadni valakit, aki más mint mi?
(ezt a kérdést kicsit S.Meyer Burok könyve is megpendíti)

Meddig ember az ember és mikor lesz állattá?


Fülszöveg:
Rákban elhunyt felesége halála után Dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a 12 kísérleti alany, azaz „fertőzött” kiszabadul. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy, aki immár több mint százéves, jóllehet még mindig kamaszlánynak látszik. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében…
Justin Cronin A szabadulás című poszt-apokaliptikus látomása egy ezer évet átfogó trilógia első része. A könyv megfilmesítési jogát már megvette a Fox 2000 filmstúdió.



„Nem minden évben jelenik meg olyan könyv, mely lenyűgözi a megszállott regényolvasókat, akik valósággal a rabjává válnak, mert a műben olyan kitűnően ötvöződik a remekül kitalált történet és az egyszerű, mégis fenséges szöveg. Az idei évben ez az adomány Justin Cronin A szabadulás című regényében ölt testet. Olvassanak el csak tizenöt oldalt, és meglátják: képtelenek lesznek abbahagyni; olvassanak el újabb tizenöt oldalt, és meglátják: a történet rabul ejti önöket, hajnalig le sem tudják tenni a könyvet. Olyan mű ez, melynek élettelisége a szárnyaló képzelet legnagyobb epikus alkotásaival vetekszik. Mi mást mondhatnék még? Talán csak annyit: olvassák ezt a könyvet, és meglátják, a hétköznapi világ egyszerűen megszűnik létezni.”
Stephen King

2011. június 16., csütörtök

Jane Yolen: Csipkerózsa

Sok pozitív kritiát olvastam róla, ezért kezdtem el...

Hát eljutottam oda, hogy nehéz írni egy könyvről.
Kettős érzelmeim vannak. Hasonlóak, mint az ötödik gyereknél
(http://konyvkukac.blogspot.com/2011/05/doris-lessing-az-otodik-gyerek.html)

Az ötlet jó.
Párhuzamot von a Holokauszt és a Csipkerózsika között. Ez azért érdekes, mert ha valaki olvasta Bruno Bettelheim könyvét, melyben a népmeséket elemzi, az bizony elgondolkodott azon, miért és hogyan születnek a mesék.

Érdekes lehetett volna, ha a szereplők karakteresebbek. Inkább kívülállóként éltem meg a sztorit, mint a főszereplőkkel együtt.
Mégis vannak részletek, melyeket nagyon, talán túlságosan is kifejt ( tömegsír), máshol meg hiányzik valami. Például a végén, nyitva hagyott kérdéseket. Talán szükség van erre a folytatáshoz.
Abszolút felháborított a pszichológiai elemzés a végén.
Miért nem gondolhatom én valahogy, esetleg másképp, mint azt ő szánta.
A köd számomra nem jelentett semmit, de ő elmagyarázza, mit kellett volna jelentenie.
Ebből nem kérek. Magam akarom értelmezni a dolgokat. Egyéb esetekben ülhetnék a könyv helyett a TV előtt.

Fülszöveg:
Rebecca egész gyermekkorának meghatározó élményei voltak Gemma nagymama meséi Csipkerózsáról. Az amerikai kislány számára egzotikus európai folklórvilág azonban új értelmet nyer, amikor a nagymama halálos ágyán közli vele, hogy ő maga volt Csipkerózsa. Ez a vallomás hosszú útra indítja az immár felnőtt Beccát térben és időben egyaránt, mert csak egy másik földrészen fejtheti meg azt a titkot, amely homályba burkolja családja múltját. Ám Európában a várt csodák helyett a holokauszt nyomasztó emlékeivel kell szembesülnie, és ez a fokról fokra megismert történet, noha bizonyos párhuzamokat mutat a klasszikus mesével, egyre élesebb ellentmondásba kerül a gyermekként oly sokszor hallott "boldogan éltek, míg meg nem haltak" befejezéssel.




Jane Yolen díjnyertes regénye nélkülözhetetlen olvasmánya lehet a felnövekvő új nemzedékeknek, mivel a történelemnek vannak korszakai, amelyeket nem feledhetünk el, nehogy véletlenül megismétlődjenek.


"Hihetetlen érzelmeket szabadít fel az olvasóban."
- Washington Post


"Yolen tehetsége vitathatatlan abban, ahogyan a valóságot mesevilággá alakítja át."
- Library Journal


"Egyszerre szívszaggató és szívmelengető. Yolen regénye nemcsak a holokauszt időszakát idézi meg döbbenetesen, de hozzákapcsol egy titkokkal és érzelmekkel teli mai történetet is."
- Booklist

2011. június 8., szerda

Jostein Gaarder: A narancsos lány

Már régóta nézegetem ezt a könyvet, de nehezen vitt az olvasásra a lélek. Nem tetszik a borítója, nem tetszett a címe.....
Azt gondoltam megint valami romantikus tingli-tangli könyv....

Csalódnom kellett.. És ez ebben az esetben jó. Kellemes csalódás volt.
A történetet akár egy mondatba be lehetne foglalni. Egy 15 éves fiú a 11 éve halott apjától kapott levelet.
Milyen egyszerű is lenne, ha ennyi elég lenne.  S mégis... olyan kérdéseket feszeget, olyan gondolatai vannak, melyek után kell egy kis szellemi pihenő.

Álljon itt néhány idézet a könyvből, ami megragadt:
"mindenesetre nem árt, ha az ember előbb átvizsgálja haszontalannak ítélt holmiját,mielőtt kihajítaná egy konténerbe, vagy elvinné a bolhapiacra. Rossz belegondolni, miféle titkos kincseket rejthet egy szeméttelep."
Szerintem több van benne, mint a betűk, szavak. Valami olyasmi, amit érezni kell. Nekem az emlékeim jutottak erről eszembe. Oly sok mindent őrzünk, ami nem annyira fontos, és oly sok mindenről elfeledkezünk, amire emlékeznünk kellene. Át kellene időről időre vizsgálnunk a dolgainkat, újraértelmezni, újraélni a fontosakat. Ami szép volt, arra időről időre vissza kell térni, újra töltődni. Ami rossz volt, azt újra kell gondolni, értékelni.

Egy másik:
"Sajnos vannak lányok, akik kizárólag szempillafestéken keresztül látják a világot. És vannak persze fiúk, akiknek a látóhatára addig terjed, ameddig a focilabdát el tudják rúgni.Van némi távolság a sminktükör és az űrtávcső között.... Érdemes az előbbiből feltekinteni. Amit ilyenkor átélünk, azt nevezhetnénk a-ha élménynek.Soha nincs késő ahhoz, hogy valakinek a-ha élménye legyen. A legtöbb ember mégis anélkül éli le az életét, hogy tudomást venne arról, hogy Földünkkel együtt légüres térben lebeg. Túl sok minden köti le a figyelmünket."

A történet a Hubble űrteleszkóp jelentőségéről szól. Vagy nem? Ugye milyen sok van ebben a néhány mondatban?
Ha belegondolok a gyerekeim korosztályának életébe, nézeteibe, valóban fontosabb hogy néznek ki, mit gondolnak róluk, mint az hogy önmaguk legyenek, a környzetei hatások és ítéletek nélkül.

Újabb mondatok:
"A pillanat él, a jelen - soha nem élsz, ha akkor nem. Ha így élsz, nem marad időd arra, hogy tűnődj dolgokon.Túl gyors az ilyen életvitel a szemlélődéshez."

Nem hiszem hogy bármiféle magyarázatra szorul...
Komoly jelentőséget kap egy másik gondolat is, de nehéz úgy leírni, hogy ne lőjem le a sztorit.
A lényege : a hosszú, előrelátható, biztos jövő többet ér-e mint a rövid, ismeretlen, érdekes de esetleg bizonytalan?


Kicsit olyan,  mint a "Reneszánsz ember" c. filmben Joe Peshi, aki minden sorsfordító helyzetben (fontos a sorsfordító kifejezés) felvesz a földről egy kavicsot és beleteszi a kis tarsolyába. Elmeséli a  filmben, hogy a néhány kavics milyen jelentős szerepet képvisel az életében.

Vagy egy másik
Amikor a „mi” névmást használjuk, olyan cselekvésekről beszélünk, amelyek mögött két ember összetett lényének közös akarata rejlik. A legtöbb nyelvben külön névmás van erre. Azt hiszem, ez rendkívül fontos. Varázslatos dolgok történnek, ha két ember egyszerre így kezd gondolkodni. „Vacsorát főzünk.” „Bontsunk ki egy üveg bort?” „Menjünk aludni.” stb. Különös. Mindenesetre más, mintha azt kellene mondanunk, hogy: „Most már menj haza, mert fáradt vagyok.”

Majdnem elfelejtettem a hivatalos fülszöveget :

Szerelem, világmindenség, élet és halál - olyan dolgok, melyekről egy apának beszélgetnie illik tizenöt éves, már-már felnőtt gyermekével. Georg azonban négyéves sem volt, amikor elvesztette apját. A beszélgetésre különös módon mégis sor kerül közöttük. Hol az apa, hol a fia szólal meg az élet nagy kérdéseiről, homályba vesző családi emlékek és jelen idejű események felelevenítése közben. A Sofie világa szerzőjének újabb világsikerét 37 nyelvre fordították le.



Azt hiszem zárómondatnak is megfelel a következő idézet:
"Boldog lehetsz, hogy itt voltál, akkor is ha menned kell!"

2011. június 6., hétfő

Rose Woods: A vigyázók szövetsége

A véletlen hozta,  hogy rátaláltam erre a könyvre.
Itt:
http://angyalidemonok.blogspot.com/p/vigyazok-szovetsege.html

Hát bizony nem vagyok egy romantikus alkat, és ez a könyv egy intravénás Romana löket volt.... :(
Lehet hogy a mostanában rám jellemző rossz könyvválasztások miatt, de ez nem volt rossz. Na jó, a romantikája kicsit sok volt, csöpögött is kellőképpen...
De a kerettörténet kifejezetten felüdülés volt.
Képzeljük el, hogy a világunkban élnek olyan emberek (pontosabban hallhatatlanok), akik a görög istenek és istennők különleges képességű/tulajdonságú tárgyait őrzik. Mindenki egyet. Ezek a hallhatatlanok akkor válnak halandókká, ha utoléri őket a végzetes és viszonzott szerelem.

(Persze az 5 Romana fejezet alatt legalább 5 hallhatatlan találja meg élete párját. )
Nálam sajnos Romana (Júlia, Bianca, s valahány név a naptárban...) egy elcsépelt sztori. Adva van egy iszonyúangyönyörűségesfitalafacér nő és egy kisportoltizmosgazdagsármosnőtlen fickó, akik meglátják,megszeretik és ásókapasnagyharang....

DE!
Ha kicsit kivágjuk a romatikát ....
Mindig is érdekelt, hogy a Hegylakó hogyan szerethet egy asszonyt élete végéig, majd eltemeti és magányosan tengeti az életét, míg eljő számára a következő szerelem, aki szintén megöregszik hősünk mellett, ha az tud a fejére vigyázni...
Itt nagyon jól meg lett oldva, akit utolér a szerelem, az családot alapít, együtt öregszik a társával, s majd a gyermeke őrzi az isteni tárgyakat.
A másik, hogy kaptunk a történetben némi mitológiát, ami szerintem jópofává tette a lamúros sztorit.

2011. június 5., vasárnap

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? 
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.




Ez volt a fülszöveg.

Véleményem:
Első benyomásom: A borítója irdatlan ronda, csak a könyv olvasása után lesz értelme. De akkor is csúnya.

Ismét sikerült egy tinikönyvet a kezembe vennem. Bár erősen kinőttem belőle, igazából nem bánom.
Kicsit nehéz volt megszokni az író stílusát, rövid mondatait.
Viszont Fable jutott az eszembe róla, mert neki vannak ilyen érdekes mondatai.
Pl.: "Ha az ember nem fejezi ki magát, fokozatosan meghal."
"Kifejezéstelenül néz rám. Felpróbálok egy mosolyt, egy M-es méretűt."
"A „Nem akarok tudni róla”-génem apámtól van, a "Majd holnap foglalkozunk vele”-génem anyámtól."

"Hawthorne úgy akarta, hogy a hó a hideget szimbolizálja, szerintem. A hideget meg a csöndet. Semmi sem csöndesebb a hónál. Csöndes, mint a szívem."
Szóval….Két napja töprengek a könyvön, mit érzek, mit váltott ki belőlem…

Szülőként egy hihetetlen értetlenkedés van bennem.... Hol vannak Melinda szülei? Miért nem figyelnek/figyeltek rá? Miért nem állnak mindig mindenben mellette? Ez a történet egyik kiváltóoka. Vagyis annak, ami történik a lánnyal...hiszen ha meghallgatták volna, ha érdekelte volna őket.... Bár akkor kérdezniük sem kellett volna, ránézésből ismerhetnék a gyereküket.

Barátként azt kérdezem : tényleg fontosabb a középpontban lenni, bulizni, mint egy igaz barátot felvállni és vele beszélgetni?

Túl sok kérdés merül fel a történet kapcsán. De igen, odaadnám minden tinédzser kezébe, ha van kivel megbeszélje, mert a kérdéseket fel kell tenni. S ha választ nem is kapunk rá, a kimondott kérdések elvezetnek a megoldáshoz.
Szerintem....

2011. június 1., szerda

Ugron Zsolna : Úrilányok Erdélyben

Még csak a könyv felénél tartok, és kétségeim vannak, hogy egyáltalán végig fogom-e olvasni.
Nem élvezhető olvasmány.
Miért?

Néhol kevés az állítmány.
Pl.:" Tudniillik talált egy gazdag rokont, akit elvett, és annak hozományával vissza is az elkártyázott várat. "
Néhányszor nekifutottam, mire eljutott a csökött agyamig, hogy az elkártyázott várat visszavette az újonnan elvett nő pénzéből.
Valamikor az általános iskola alú tagozatában tanítják, hogy egy fogalmazásban NE cserélgessük az igeidőket.
Nos Ugron Zsolnának ezt nem tanították meg:
Pl.: "Elmulasztom, gondolta, és belealudt a hideg párnába. Másnap tizenhatan egy szekéren zötyögnek ... Anna a bakon ül, Gábor a szekér végéből nézi  sokáig."
Vagy:
"De mert másodszor is kosarat kapott, visszament nótázni. Gábor kacag Annával szemben, de véletlenül sem szólna egy szót sem."

A történet elviselne egy családfát, mert teljesen bele lehet zavarodni:
"Pólika Kató nagyanyjányak másod-unokatestvére, és Gábor anyai nagyanyjának, Ágnes néninek nővére."
Egyébként végig az az érzésem, hogy jobb lenne ha E/1-ben írná a történetet.

2011.06.05
Hát bizony nem folytattam....sajnálom, de számomra értékelhetetlen volt.