2012. március 24., szombat

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Megtetszett.... Kíváncsivá tett ...
Megfogott, hogy régi képek vannak benne. Vajon mi lehet ez?

Nagyon tetszik hogy régi fényképek köré épült a történet. Érdekes hangulatú  sztorit kaptam, még akkor is ha olyan érzésem van, hogy összecsapott a vége. Kicsit, mintha több történet lenne összegyúrva. Az X-man-es különleges képességű emberkék a Csipkerózsikából vett Holokausztot "elmesélő" sztoriban mesékben olvasott módon küzdenek a gonosz ellen.
A szereplők elnagyoltak, talán lehetett volna belőlük többet kapni.
Mégis mindannyian olyan egyszerűek, mint jómagam, vagy te vagy a szomszédom.
A történet kiszámítható, meseszerű.
Mégsem tudom egyértelműen "nemszeretni".
Van valami a hangulatában, a képekben, ami miatt érdemes volt elolvasni, ami miatt szinte mennék a szekrényhez az eldugott családi fotókhoz, hogy én is régi fényképek között "különleges" ősöket vagy képeket keresgéljek.

Ahány könyv és könyvolvasó - annyi mondanivaló. Ebben is volt mondandó.
Felhívja a figyelmet a toleranciára, aminek hiánya miatt a gyerekek kirekesztve nevelkednek.
Lassan feledésbe merülő értékeket mutat, úgymint önbecsülés, kitartás, barátság, összetartás, szeretet, tisztelet.

Egyébként köszönet a fordítónak (Gálvölgyi Judit), aki hitelessé tette a korban, évtizedben és iskolázottságban eltérő karakterek a mondandójuk alapján.

Fülszöveg:
Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt."
John Green, az Alaska nyomában és a Paper Towns New York Times Bestseller-írója

Egy rejtélyes sziget …
egy elhagyott árvaház …
izgalmas, megindító és csodálatos történet

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.

Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.

Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat

Idézetek:
"…mennyire hiányoznának az életből a kihívások, ha minden már az első próbálkozásra sikerülne."
"Nem az számít, hogy mit gondolok, hanem az, hogy mi az igazság!"
" Ha valaki nem engedi be az embert, egy idő múlva már nem kopogtat."

Érdekes képek is vannak benne...
"A szerény könyvtárban a belopakodott nedvesség torz vigyorrá hajlította a polcokat."

2012. március 18., vasárnap

Dorothy Koomson : Barátnőm kislánya

Pont egy ilyen verőfényes tavaszi hétvégére való, mint a tegnapi vagy mai nap. A napon ücsörögve egy könnyű, gyors olvasmány.

Fülszöveg:
Kamryn és Adele szívbéli jó barátnők voltak, míg egy nap Adele meggondolatlanul oda nem adta magát Nate-nek, Kamryn vőlegényének, akitől ráadásul teherbe is esett.



Évekkel később Kamryn levelet kap a halálos beteg Adele-től, aki arra kéri, vegye magához a kislányát, Tegant. Kamryn úgy érzi, egy cseppet sincs szüksége arra, hogy egy ötéves mindent a feje tetejére állítson. Különösen egy olyan ötéves, aki Nate-re emlékezteti. De nincs más, aki a gondjaiba venné Tegant, Adele állapota pedig rohamosan romlik. Kamryn elindul hát azon a viszontagságos úton, amely során rengeteget tanul a megbocsátásról, a szeretetről, a felelősségről és nem utolsó sorban önmagáról.

Szerintem....
A fekete bőrű Kamryn, aki sosem volt biztos önmagában és emiatt nem hitt a környezetének sem, kényszerhelyzetbe kerül. Magához kell vegye a "volt barátnője" kislányát, Tigát. Megteszi annak ellenére, hogy nem akar gyereket, nem akarja a vele járó problémákat. Mindezt tetézi az új főnök, majd a visszatérő "volt szerelem".
Nos azt hiszem a romantikus kategóriába kell sorolnom ezt a könyvet, emiatt a nemszeretem kategóriába tartozna, de mégis valami megfogott... Picit érinti a rasszizmus kérdését (biztosan a dadája a fehér kislánynak a fekete nő), nagyon tetszik, ahogy a halál kérdését kezeli. A gyermeki rácsodálkozás és érzékenység elvezeti Ryn-t az érzelmi fejlődés útjára, ahol is rájön, egyedül is képes a feladatokat meghátrálás nélkül véghezvinni.
Ugyanakkor rá kell döbbenjünk.... addig kell kimondanunk az érzelmeinket, a gondolatainkat, amíg fontosak vagy amíg van kinek kimondjuk :)

És az idézet:
"Minden ismeretlen egy-egy barát, csak még nem találkoztál vele."

2012. március 16., péntek

Kertész Imre: Sorstalanság

Kötelező olvasmány a lányomnak.
Mivel szeretem ismerni azokat a műveket, amikkel a "gyerek" találkozik, korábban talán azért, hogy számon tudjam kérni, ma már inkább a mű fölötti értelmes vita, a felébredő gondolatok, érvek-ellenérvek miatt olvasom a kötelezőiket .

A holokauszt mindig nehéz téma.
Mit és mennyit lehet és kell?
Ez a könyv egy 15 éves szemével mutatja meg a történelmünk e borzalmas szeletét. Épp ezért kevésbé léleksanyargató, mint pl. a Nyiszli féle Mengele boncolóorvosa , vagy Merle Mesterségem a halál-ja, de természetesen nem könnyed. Inkább csak naiv.
A főszereplő szemével látni, gyermeki ártatlanságával vagy tudatlanságával átélni a borzalmakat, valóban alkalmassá teszi a történetet arra, hogy a fiataljaink számára "fogyasztható" legyen .
Örülök, hogy a Madárka után olvastam, mert bizony a Madárkában rejlő kérdés- ki az őrült?- rávezet, hogy a gyermeki naivitással könnyebben elviselhető a "lépés egyről a kettőre", mint ha bizton tudjuk, milyen borzalom vár ránk, esetleg nekünk kellene dönteni.
Köves Gyuri így mondja...
"Mire egy fokozaton túl vagyunk, magunk mögött tudjuk, máris jön a következő. Mire aztán mindent megtudunk, már meg is értettünk mindent. S mialatt mindent megért, ezenközben nem marad tétlen az ember: máris végzi az új dolgát, él, cselekszik, mozog, teljesíti minden újabb fok minden újabb követelményét."
"...ahol én is álltam, ilyenképpen tíz-húsz percet kell tehát adnunk várakozásra, míg addig a pontig érünk, ahol eldől: rögtön gáz-e, vagy egyelőre további esély? Ezenközben mármost a sor egyre mozog, egyre halad, s mindenki lép egy fokot, apróbbat, nagyobbat, a működési sebesség kívánalma szerint."

Olykor bosszantó Kertész mondatszerkesztése, még akkor is, ha egy 15 éves kamasz gondolatait, érzéseit tükrözi. Túl hosszúak a mondatok, sok jelzőt vagy szinonimát sorakoztat fel és (szerintem) rosszul vannak tagolva a gondolatok/mondatok.

Pl:
"Mindenesetre egy idő múlva, ha apránként, ha tartózkodva, ha óvatosan is, de be kellett látnom, elfogadnom a tények bizonyságát, azt, hogy – amint látszik – ez is lehetséges, ez is elhihető, s hogy épp csupán szokatlanabb, no meg kellemesebb, persze, hanem hát azért mivel sem furcsább lényegében, ha meggondoltam, bármi egyéb furcsaságnál, ami – végeredményképp is koncentrációs táborban – mind-mind lehetséges és elhihető, így is, meg fordítva is, igen természetesen. "

Vagy:
"Aztán odaülnek a hátulsó, nagyobbik asztalhoz, elfogyasztják vacsorájukat, elbeszélgetnek, melybe a szoba némelyik lengyel betege is belé-beléelegyedik egy-egy halk szóval, megjegyzéssel olykor, vagy eltréfálóznak, könyöküket az asztalnak vetve, tenyerüket összekapcsolva kipróbálják erejüket, melynek során, az egész szoba nagy örömére – a magaméra is, természetesen – általában Pjetykának sikerül leszorítani Zbiseknek a, pedig látszatra erősebb karját: egyszóval, megértettem, ők ketten itt előnyt, hátrányt, örömet, gondot, minden ügy-bajt, de szemlátomást még vagyont s fejadagot is megosztanak egymással – vagyis hát barátok, amint ezt mondani szokás.

Sok véleményt olvastam erről a könyvről... Vegyeset.
Azt hiszem... a fiatalok, ha ráhangolódnak a történetre, megéreznek valamit belőle.
Ugyanakkor nekünk, felnőtteknek évek (évtizedek) óta szinte a "csapból is a holokauszt folyik" - (sajnálom a nem túl találó kifejezést) , ezért a történet nem elég nyomasztó, és emiatt könnyebb rossznak ítélni, mint elgondolkodni rajta.

Biztos,hogy ez a könyv arról szól, ami betűkkel/szavakkal le van írva?    Korántsem. Sokkal több van benne: véletlenek, elfogadás, túlélés.
Gyuri rácsodálkozik a véletlenre, mikor a tábor felé indulhat. Elfogadja a sorsát, bármit is oszt az ki neki.
Ugyan egy időre elhagyja magát, de egy társ kirántja az apátiából és a túlélés kap szerepet.
Mindenek felett áll a testi szükséglete - ez ugye érthető-, még akkor is, ha nehezményezi az unalmat. 
Lelki fejlődésre nem nagyon kell számítani a történet során, de ha picit mélyebben  nézzük...
Elvált szülők gyereke, aki már a válás miatt is "más", de mivel a zsidókhoz nem igazán tartozik, a magyarok közt zsidó, így már eleve rossz "alappal" indul az életnek. A történet során egy biztos pontja van, a tábori élet. Az étkezésekből tudja , milyen napszak van.
Hasonlóan NO történetéhez, nincs igazi helye sehol. Ezért csak a túlélésre játszik.  

Fülszöveg:
Az alapnak tekintett első regénye, a Sorstalanság a fiatal Kövesről szól, akit elfognak, és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik, és túléli a borzalmakat. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek mostohák, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy kamasz szemével látja az eseményeket, anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket - nem ismeri az utókor tényeit. Talán éppen az adja a leírás sokkoló hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna. Az olvasó nem az erőszak kegyetlenségével szembesül. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémákkal voltak elfoglalva, nem a nagy kérdésekkel. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás.A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a kifejeződése, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben nyilvánul meg.Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben áll egymással. A döntés indoklása a továbbiakban néhány fontos művét elemzi. (Temesi László)

2012. március 11., vasárnap

Jodie Picoult: Házirend

Felbosszantott...
Kedvelem a Picoult könyveket, mert érdekes etikai problémát feszeget minden szereplő szemszögéből.
Bosszantott a korábban megszokott több szereplő szemszöge, az, hogy miért nem kérdezték meg Jacob-ot arról, mi történt. Hisz tudjuk, hogy igazat mond, tudjuk hogy akkor is s szülője maradok, ha bármilyen bűncselekmény van mögötte...
Miért nem kérdezte meg senki???
De ami leginkább bosszantott, hogy megint egy anya, aki csak az egyik gyerekére figyel.
A 100-ik oldal körül kitalálható a "bűneset", de ez a történet szempontjából másodlagos, csak "segédvonal".
Picoult megismertet minket az Asperger-szindrómával. Vannak, akik azt mondják nem ilyen egy Aspergeres, de nem ez a fontos. Emberközelivé tette a betegséget, a család küzdelmét, és talán holnap mi is jobban elfogadjuk, ha ilyen emberrel (gyerekkel) találkozunk. Talán nem kapjuk félre a tekintetünket, talán nem sóhajtunk, ha számunkra kevésbé érdekes témáról órákig tud beszélni.
Nekem erről szólt a könyv.

Ugyanakkor kicsit unalmassá (nekem inkább bosszantóvá) válik, hogy a "másik gyerek" minden könyvében erősen hátrányos helyzetű a családban elfoglalt helyét tekintve. Tudom, hogy nem szerethetjük minden gyerekünket egyformán,de mindegyikben meg kell látni és becsülni azt ami jó.
Egyszer egy drogprevenciós előadáson egy anya mesélt arról, hogyan lett drogos a lánya. A fia beteg volt ( lehet hogy "csak" asztmás), de a fia lett a főszereplő gyerek, és mellette "elment" a problémamentes lánya mellett. A lány jól tanult, nem kívánt különösebb odafigyelést és pont emiatt az anya csak későn vette észre, hogy komoly baj van.  ( az előadáskor a lány már két éve tiszta volt, leszokott a heroinról, remélem azóta is minden rendben a családdal )

Nos, azt hiszem, ezt kellene meglátnunk a Picoult könyvekben.
Utolsó vérünkig kiállunk a problémás gyerekünkért, de nem szabad megfeledkeznünk a család többi tagjáról, vigyáznunk kell a házastársunkra is, a többi gyerekünkre is !

Fülszöveg:
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.

Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?
Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.
A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Idézetek:

"A szülő szavunk nem főnév, de még nem is igenév, hanem ige, mivel folyamatos cselekvést, történést, létezést fejez ki. Másrészt pedig, hogy minden szülő kezdő szülő, ráadásul évtizedek múltán is az marad"

"Amikor meghal valaki, az embernek olyan érzése támad, mintha kiesett volna egy foga. Rágni, enni attól még tud, hiszen a többi foga megmaradt, a nyelve mégis örökké odatéved az újonnan keletkezett kis lyukba, ahol még mindig tompán fájnak az idegek."

 "Az igazi anyák folyvást azon aggódnak, mi lesz ha a többi anya végül mégis megtalálja a varázsgyűrűt és csak nekik kell életük végéig eredményelenül keresgélniük. Egyet se féljetek igazi anyák! Hiszen már az aggodalmatok elárulja, hogy jól végzitek a dolgotokat."

"Nem hiszek az önsajnálatban, Csak azoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. A csodáról nem érdemes álmodozni, a csodát tenni kell."

2012. március 3., szombat

William Wharton: Madárka

Nem is tudom hogyan került a kezembe... de nem is fontos, örülök, hogy elolvastam.

Két eltérő fiú... a durva olasz ,aki szeret verekedni , "bandavezér" típus, és a nyiszlett, befelé forduló "kattant" fiú barátságának, felőtté válásának története.
Ők ketten szórakoztatják, így egy kicsit kiegészítik is egymást.
A barátság története a két fiú különböző nézőpontjából tárul elénk.
Érdekes képeket fest, pl. a vadóc madár megszelidítése vagy a nyápic, de érvelő fiú durva emberrel szembeni határozott fellépése.
Ambivalens érzelmeket is kelt pl. a madárszerető fiúk sintérnek állnak.

Mégis, szinte végig a tiszta, gyermekien ártatalan gondolatok és érzelmek állnak a háborús, már-már "gonosz" világ eseményei ellen. Madárka kanárikkal kapcsolatos emlékei, gondolatai megmutatják milyen nehéz az embereknek.Mert hiszen mennyire egyszerű a madaraknak...
"Sírni, nevetni és hazudni az összes állatok közül valószínűleg csak az ember tud. Gondolom, a halálról is csak nekünk van fogalmunk. Az állat igyekszik persze életben maradni, de a halálból nem csinál ügyet."

Jó kérdés, a rács melyik oldalán vannak rabok....   Az író finoman feszegeti, ki az őrült....  
" Úgy lehet, az őrültek látják tisztán a dolgokat, de ők ki is módolják, hogyan éljenek a tisztánlátásukkal ....    .....  Őrültek vagyunk, mert nem tudjuk bevenni, hogy ok nélkül történnek dolgok és hogy semmi értelme az egésznek.Mi az életet nem afféle akadálypályának látjuk, amin valahogy át kell vergődni és kész. Nekem úgy tűnik, hogy aki nem őrült, az mind szorgalmasan ugrálja át az akadályokat. Az mind egyik napról a másikra él, mert jön ugye egyik nap a másik után, és mikor kifogynak a napokból, behunyják a szemük és holtnak kiáltják ki magukat. "

Eszerint én is őrült vagyok, és ti is mind. S ha jól belegondolok, igaza van.
Mindannyian a környezetünk és társadalmunk normáinak próbálunk behódolni , s elfeledjük, hogy magunknak kell megfelelni. Akár kompromisszumokkal.
No és persze másokat elfogadni... mert nem feltétlenül rosszabbak attól hogy mások...


"Hülyeség, mennyire vérünkké vált, hogy örökké azt lessük, figyelnek-e, rajtakapnak-e valamin. Még kissrác korunkban, a szüleink meg a szarházi tanáraink ültethették belénk ezt a hülye bűntudatot."


A történet során mindkét szereplő megvilágosodik. Madárka belátja, hogy nem madár, és eszerint kell élnie, Al rádöbben, hogy kifelé hiába tűnik magabiztosnak, legbelül tele van félelemmel, beletőrődéssel.

"Meg kell tanulnom, hogy békében éljek magammal, így, amilyen lettem. Csak az a baj, hogy annyi mindent nem ismerek magamban. Egész életemben olyasféle képet építgettem magamról, amilyet az izompacsirták lapjában, az Erő és Egészségben látni. Azazhogy kívülről és nem belülről építkezem, kívülről, mert meg akartam védeni magam mindenfélével szemben. És most ennek az őrült rendszeremnek nagy része romokban hever. Mindent újra kell kezdenem, magamba kell tekinenem, hogy lássam, mi van odabenn. Nem is tudom, meg bírom-e tenni. ...
... Meg kell tanulnom, hogyan éljek együtt a félelemmel. A félelem be van építve, hasztalan küzdünk ellene.Félelem nélkül életképtelen állatfajta lennénk. Nem kell szégyellni a félelmet. Természetes és szükséges dolog, akárcsak a játék vagy a fájdalom. Együtt kell élni vele."

Nagyon tetszett, igen magával ragadó és elgondolkodtató regény.
Ha tovább folytatnám a leírást, idemásolhatnám az egész könyvet. :)

Fülszöveg:
Madárka különös, a megszokott élettől elrugaszkodott álomvilágban él, melyet még legjobb barátja, Al sem ért. Szelíd, ártalmatlan, tiszta lelkű ember, aki viszont hihetetlen öntörvényűségtől hajszolva egyetlen rögeszméjének hódol: szárnyalni akar, mint a madarak. A lelkileg sérült ifjú a madarak szabadságot jelképező világába menekül, azonosul e csodálatos lényekkel, elzárkózik az őt körülölelő külvilág mocskától, a küszöbönálló háborútól. Furcsa, szokatlan viselkedése fokozatosan elszigeteli a „normálisnak” elkönyvelt közegtől, és ezáltal megnyílik számára a szabadság útja, melyet embertársai azonban őrülettel azonosítanak. A háború végét már egy katonai elmegyógyintézetben éri meg, itt talál rá a súlyos állsérülése miatt leszerelt gyerekkori barátja, Al – a realitás megtestesitője –, aki a harctér borzalmainak tapasztalatával a háta mögött átértékeli az őrültségről és az épelméjűségről – a társadalom által – belénevelt fogalmakat. Madárka naplójegyzetei és a külvilág történései szabályszerű ciklikussággal váltják egymást.


A regény eseményeinek rendszeresen ismétlődő váltakozása álomszerű varázslatba ringatja az olvasót. A valós világban zajló történetek ecsetelésével zaklatott, feszült hangulatot áraszt, majd feloldja az andalitóan lebegő, ellazitó érzésekkel, melyeket a levegőt uraló csodálatos lények szárnyalásától kölcsönöz.

Még néhány gondolat.....

"Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést."

"Mindig olyan rohadtul biztos voltam magamban; azt hittem, soha senki rá nem vesz olyasmire, amit nem akarok, nem tesz olyanná, amilyen nem akarok lenni, és nesze, most itt vagyok. Ha belegondolok, nem valami sokban különbözők a fateromtól. Senki nem eredeti, és még csak annyink sem maradt, amennyivel elbolondíthatnánk magunkat."

"Csakhogy az a bolond gondolat fészkelt meg bennem, hogy hernyó voltam eddig, és kötéseimből, akár a bábból, pillangóként fogok előbújni. És még nem végeztem a hernyó-létemmel. Tudom, pillangó vagyok
igazából, vége a hernyó-szerepnek, de nem állok még készen az átváltozásra."