Mary E.Pearson: Az imádott Jenna Fox

Amennyire akartam és vártam, annyira nem tetszett... :(

Nem tetszett a karakterek kidolgozatlansága, a ködösítés...
Mert nekem ködösített volt, amikor pl. elvágta a kezét. Olyan mű "lélegzetvételnyi" volt, oylan hatásvadász.
Nem tetszett Jenna, aki az imádottsága ellenére jelentéktelen, semmi komoly érzelem vagy értelem, "pontokba szedi" a gondolatait....
Nem értem, a két (volt) barát "szellemének" milyen szerepe lett volna...  A többi szereplő sem hagyott bennem mély nyomot, pontosabban a Nagyi volt a kedvenc szereplőm.

Értem a mondanivalót, talán el is gondolkodtam volna rajta, ha nem lett volna ennyire bosszantó...

Fülszöveg:
A 17 éves Jenna Fox felépülőben van egy borzalmas balesetből, amelynek következtében egy éven át kómában feküdt. A balesetet megelőző életéből semmire sem emlékszik. Szülei átadják neki a családi videótárat, s a filmek láttán előtörnek az emlékképek. Csakhogy felmerül benne a kétség: a saját emlékeiről van-e szó? És miért nem hajlandó beszélni vele a balesetről a család egyetlen tagja sem? Jenna kíváncsisága egyre fokozódik, miközben rájön, hogy hazugságok hálójában vergődik. Ki kell derítenie az igazságot, bármi áron…

Tom Rob Smith : A 44. gyermek

Azt hittem krimi, de tévedtem.És még milyen nagyot tévedtem.
Nem krimi. És igazából nem is tudnám a műfaját meghatározni.
Viszont nagyon sokat kaptam tőle.
A szocializmusban születtem, éppcsak felnőtt lettem a rendszerváltáskor.
Máig nem értettem, miért mondják "átkosnak". Én csak jó dolgokra emlékszem. Igaz, nem dőzsöltünk, csak szűken volt meg mindenem. Anyám órákat állt sorba a déligyümölcsért, és nekem még dzsörzé nadrágom volt, amikor egy-egy "menő"-nek már farmere.De voltak közös programjaink, élményeink. Féltettek a szüleim, ha bulizni mentem, de nem volt ekkora a bűnözés. És így tovább...  
Tom Rob Smith megmutatta, amit nem élhettem át, amiből kimaradtam.
Ez a történet messze nem krimi. Kicsit Orwell 1984-e hasonlít hozzá.  Az állam elvár egy viselkedést, egy életvitelt, és aki ennek nem felel meg, bűnös. Az emberek egymást figyelik, erkölcsi haszonért vagy csak mert gyűlölik a másikat vagy éppen a saját életük megmentéséért képesek egymást feladni.A gyilkosságok felderítése nem cél. A cél a propaganda.Mert ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok, csak államellenes bűncselekményt elkövetők, akik kínzások hatásár mindent bevallanak.
Szörnyű volt olvasni egy olyan országról, ami (akár) létezhetett, ahol csupa félelem volt az emberek élete.

"A nyomozónak az a feladata, hogy kaparja le a felszínről az ártatlanságot, amíg a bűnösség napvilágra nem kerül. Ha nem talál bűnösséget, akkor még nem kapart le róla eleget."

Fülszöveg:
Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa – még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik… A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.