Már régóta nézegetem ezt a könyvet, de nehezen vitt az olvasásra a lélek. Nem tetszik a borítója, nem tetszett a címe.....Csalódnom kellett.. És ez ebben az esetben jó. Kellemes csalódás volt.
A történetet akár egy mondatba be lehetne foglalni. Egy 15 éves fiú a 11 éve halott apjától kapott levelet.
Milyen egyszerű is lenne, ha ennyi elég lenne. S mégis... olyan kérdéseket feszeget, olyan gondolatai vannak, melyek után kell egy kis szellemi pihenő.
Álljon itt néhány idézet a könyvből, ami megragadt:
"mindenesetre nem árt, ha az ember előbb átvizsgálja haszontalannak ítélt holmiját,mielőtt kihajítaná egy konténerbe, vagy elvinné a bolhapiacra. Rossz belegondolni, miféle titkos kincseket rejthet egy szeméttelep."
Szerintem több van benne, mint a betűk, szavak. Valami olyasmi, amit érezni kell. Nekem az emlékeim jutottak erről eszembe. Oly sok mindent őrzünk, ami nem annyira fontos, és oly sok mindenről elfeledkezünk, amire emlékeznünk kellene. Át kellene időről időre vizsgálnunk a dolgainkat, újraértelmezni, újraélni a fontosakat. Ami szép volt, arra időről időre vissza kell térni, újra töltődni. Ami rossz volt, azt újra kell gondolni, értékelni.
Egy másik:
"Sajnos vannak lányok, akik kizárólag szempillafestéken keresztül látják a világot. És vannak persze fiúk, akiknek a látóhatára addig terjed, ameddig a focilabdát el tudják rúgni.Van némi távolság a sminktükör és az űrtávcső között.... Érdemes az előbbiből feltekinteni. Amit ilyenkor átélünk, azt nevezhetnénk a-ha élménynek.Soha nincs késő ahhoz, hogy valakinek a-ha élménye legyen. A legtöbb ember mégis anélkül éli le az életét, hogy tudomást venne arról, hogy Földünkkel együtt légüres térben lebeg. Túl sok minden köti le a figyelmünket."
A történet a Hubble űrteleszkóp jelentőségéről szól. Vagy nem? Ugye milyen sok van ebben a néhány mondatban?
Ha belegondolok a gyerekeim korosztályának életébe, nézeteibe, valóban fontosabb hogy néznek ki, mit gondolnak róluk, mint az hogy önmaguk legyenek, a környzetei hatások és ítéletek nélkül.
Újabb mondatok:
"A pillanat él, a jelen - soha nem élsz, ha akkor nem. Ha így élsz, nem marad időd arra, hogy tűnődj dolgokon.Túl gyors az ilyen életvitel a szemlélődéshez."
Nem hiszem hogy bármiféle magyarázatra szorul...
Komoly jelentőséget kap egy másik gondolat is, de nehéz úgy leírni, hogy ne lőjem le a sztorit.
A lényege : a hosszú, előrelátható, biztos jövő többet ér-e mint a rövid, ismeretlen, érdekes de esetleg bizonytalan?
Kicsit olyan, mint a "Reneszánsz ember" c. filmben Joe Peshi, aki minden sorsfordító helyzetben (fontos a sorsfordító kifejezés) felvesz a földről egy kavicsot és beleteszi a kis tarsolyába. Elmeséli a filmben, hogy a néhány kavics milyen jelentős szerepet képvisel az életében.
Vagy egy másik
Amikor a „mi” névmást használjuk, olyan cselekvésekről beszélünk, amelyek mögött két ember összetett lényének közös akarata rejlik. A legtöbb nyelvben külön névmás van erre. Azt hiszem, ez rendkívül fontos. Varázslatos dolgok történnek, ha két ember egyszerre így kezd gondolkodni. „Vacsorát főzünk.” „Bontsunk ki egy üveg bort?” „Menjünk aludni.” stb. Különös. Mindenesetre más, mintha azt kellene mondanunk, hogy: „Most már menj haza, mert fáradt vagyok.”
Majdnem elfelejtettem a hivatalos fülszöveget :
Szerelem, világmindenség, élet és halál - olyan dolgok, melyekről egy apának beszélgetnie illik tizenöt éves, már-már felnőtt gyermekével. Georg azonban négyéves sem volt, amikor elvesztette apját. A beszélgetésre különös módon mégis sor kerül közöttük. Hol az apa, hol a fia szólal meg az élet nagy kérdéseiről, homályba vesző családi emlékek és jelen idejű események felelevenítése közben. A Sofie világa szerzőjének újabb világsikerét 37 nyelvre fordították le.
Azt hiszem zárómondatnak is megfelel a következő idézet:
"Boldog lehetsz, hogy itt voltál, akkor is ha menned kell!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése