Natascha Kampusch: 3096 nap

Nem tudom hogyan lehet ezt a történetet értékelni.... leginkább sehogy.
Szörnyű, rémséges, borzalmas....  Hihetetlen... Megdöbbentő... 
Nem tudom mennyi a valós, hisz egyetlen túlélőként Natascha azt mond, amit akar, bár a képek így is szörnyűek..
Nem tudom Stockholm-szindrómás-e, bár én hajlok efelé, mert szörnyű a tudta, hogy - ahogy önmagát a kutyához hasonlítja- nem ahrapta meg a bántó kezet, mert az adott enni is, az volt az egyetlen kapcsolata.
Nem tudom hogy volt képes így élni, és túlélni, .... Nem tudom, és mégis tudom, értem, és Natascha segített megérteni (vagy legalábbis érteni) azokat a nőket, akik a (lelki vagy fizikai) bántalmazást tűrik és nem tesznek ellene. 

És minden szörnyűség ellenére a legmegdöbbentőbb mondatai azok voltak, ahol azt elemezte, hogy az embereknek kell egy név, egy tettes,  hogy minden nap nyugodtan fekhessenek le, szemet hunyva a környezetünkben előforduló bántalmazás felett..
"Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnösökre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől."

Többször eszembe jutott, miért nem fut el? Miért nem öli meg a tettest? Azt hiszem, ezt mi, akik nem tapasztaltunk ilyet, nem fogjuk megérteni.
Van egy ismerősöm, aki hasonlít kicsit Nataschára. Él egy kapcsolatban, ahol lelki terrorban tartják. Nem tehet meg dolgokat, szinte nem lehet önálló személyisége, gondolata. Számomra ez elfogadhatatlan és érthetetlen, de ő nem akar változtatni.Mert nem tud. Ha változtatna, akkor egyedül maradna, és ez számára félelmetesebb lehet, mint a mostani terror. És hiába biztosítom afelől, hogy mellette leszek, segítem, támogatom, gyenge vagyok a másikhoz képest.  




Nos, vissza Nataschához.
Ilyen volt.... 

És a hely, ahol fogva tartották...
:

Emögött a szekrény mögött volt az átjáró ... 


  És a tettes... 
Itt egy  video a helyről, ahol ez a szegény lány 8 évig raboskodott.

John Fowles: A lepkegyűjtő

Érdekes tanulmány egy dolog két oldalról való megközelítése.

Bizonyára bennem van a hiba, de Fredericket nem tudtam gyűlölni. Egy nagyon egyszerű embernek tartom, aki a körülményei, a környezete miatt lett olyan nagyon szürke, olyan unalmas. Ugyanakkor a tett elkövetése után nagyon igyekezett, hogy az általa imádott, vagy idealizált  személynek megfeleljen minden szempontból, mindent megtett, hogy "felérjen" az istenített ideálhoz..
Miranda kifejezetten unszimpatikus volt a maga sznobizmusával, a "kivagyiságával". Számomra irritáló volt, ahogy mindenki felett állónak, mindenkinél többnek, jobbnak gondolta magát és ugyan a történet során ez kissé csökkent, de megmaradt végig benne.
Miranda története lassú volt, szinte unalmas. 

Lauren Oliver: Delírium

Megint egy disztópiás könyv, amit azért olvastam el, hogy eldöntsem, a gyerek kezébe adjam-e. Nos, nem fogom a kezébe adni.
Jó volt, jó volt, de...  Sok "de" kerülhet ide.
Az ötlet nagyon jó volt, ezt mindenképpen értékelnem kell, hiszen mindannyian tudjuk, a szerelem és a háború nem áll messze egymástól.
Lehet, hogy a szerelem (szeretet, önzés, ...) kiírtásával kevesebb bánat és háborúskodás lenne a világban.
Mégis a megvalósítás nem tetszett... Olvasmányos volt, de a karakterek elnagyoltak voltak, nem adtak semmit, sem érzéseket, sem gondolatokat, semmi építőt. Mintha nem lenne önálló gondolatuk, csak úgy voltak.
Arról nem is beszélve, hogy a Csúfok,Szépek, Különlegesek trilógia már bevezetett minket egy nagyon hasonló történetbe, a Suzanne Collins trilógiáról nem is beszélve.Olvasás közben többször eszembe jutott a Capitolium, mely irányítása alatt akarja tartani az embereket.
Néhol Orwell is eszembe jutott, és éppen ezért nem tetszett ez a könyv.
Ha egy történet olvasása közben más történetek jutnak az szembe, akkor az nem köt le, vagy csak koppintásnak érzem.
Vélhetőleg olyan ez a könyv a korábbi két trilógia után, mint E.L.James 50 árnyalatos könyvei után az Sylvia Day könyveket olvasni.
Mert ha szeretünk pl. a fasírtot, akkor azt eredeti formájában szeretjük, nem a zöldséges vagy szójás változatát. Mert lehet hogy az is jó, de nem az igazi.... 

Fülszöveg:

„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”
LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.

Sebastian Fitzek: Ámokjáték

Megint egy Fitzek könyv, ami ha nem vagyok naprakész a bejegyzéseimmel, akkor vissza kell tekintenem, mi is volt ez?
De rájöttem a hibára... a címválasztása nem jó. Szerintem.

A történet nagyon jó volt, pszicho-thillernek mondanám, de annál sokkal több. A karakterábrázolása ragyogó, így tulajdonképpen azonosulni tudtam a túsztárgyaló depressziójával. A túszejtő karaktere még tartogatott számomra felfednivalót, és találtam még benne olyan szereplőt, akit jobban megismertem volna.(pl. Leoni lánya)   Ugyanakkor a "politikai krimi" oldala is aránylag érdekes volt, pedig az ilyen jellegű könyveket messzire kerülöm.
Fordulatos történet volt, én (másokkal ellentétben) nem tudtam ki a tégla. Persze voltak kiszámítható dolgok benne, de amíg olvastam, nagyon lekötött.

Fülszöveg:
Ez a nap lesz az utolsó. A neves kriminálpszichológus, Ira Samin gondosan előkészített öngyilkosságot tervez. Idősebbik lányának halála túl nagy súllyal nehezedik a lelkiismeretére. Ám ekkor segítségül hívják az egyik rádióadóba, ahol brutális túszdráma folyik. Egy pszichopata hátborzongató játékba kezdett: élő adásban, véletlenszerűen hívogat fel embereket. Ha a vonal túlsó végén a megfelelő jelszó hangzik fel, elenged egy túszt. De ha nem, a túsz meghal. A férfi azzal fenyegetőzik, hogy addig folytatja a játékot, amíg a menyasszonya meg nem jelenik nála a stúdióban. Csakhogy a lány már hónapok óta halott. Ira kilátástalan túsztárgyalásba kezd, melynek több millió ember válik fültanújává…