Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

Ez sem az én könyvem volt... :(
A 15 éves kora miatt azt hittem valami ifjúsági regény akadt a kezembe. Olvasás közben Kinget megszégyenítő horrorisztikus részletességgel ábrázol dolgokat. (mondjuk szerintem King nem horror szerző)  Aztán valami démoni sztori kerekedik belőle...
Hát nekem csak egy könyv, egy történet volt. Sem több, sem kevesebb.
Már csak az a kérdés, hogy a másik Wells könyv milyen lesz, mert egyszerre kettőt kölcsönöztem ki a könyvtárból.  


Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.



“A Dexter könyvek és a belőlük készült tv-sorozat rajongói imádni fogják Dan Wells kirobbanó sikerű debütáló regényét.” – Publishers Weekly

John Irving: Fohász Owen Meanyért

Ambivalens számomra ez a könyv.
Sem letenni, sem olvasni nem akartam.
Az eleje leginkább unalmas volt.
Majd eljön az igaz barátság története, melyet megszakít történelmi vagy politikai tényekkel, adatokkal.
Folytonos hullámzásban voltam az olvasása közben.
Felizgat azzal, hogy valamit megtudunk a Vörös Lady-ről, de újra valami más kerül előtérbe. Sokáig fontosnak tűnik, ki a "titokzatos" apa, de amint kiderül, már túl is léptünk rajta.
Jó lenne a szereplő ábrázolás is.
Értékelem, hogy a "kőszikla", az érzelemmentes "gránit"apa gyereke ilyen értő és érző emberke lett. Értékelem, hogy valóban a kisnövésű (nem törpe) emberek vonzóak a normál embereknek Még a jövőbelátás is ..szo-szo.. elfogadtam.
Értékelem a fiúk közt felnövő, kissé kirekesztett fiús lány karakterét, akinek a szerelem és a barát is Owen. Mégsem értem, hogy ebben a  történetben mindenkiért Owen tesz valamit, és senki nem tesz érte vagy másokért. 
Nehéz írni róla. Lehet hogy még emésztenem kell ?

Fülszöveg:
A John Irving-életműsorozat legújabb kötetét tartja kezében az olvasó. A Fohász Owen Meanyért a szerző mindmáig egyik legnépszerűbb regénye az 1978-as áttörést hozó világsiker, a Garp szerint a világ mellett. Az eredetileg 1989-ben megjelent regény a narrátor John Wheelwright és gyerekkori barátja, a furcsa hangú, gnómszerű fiú, Owen Meany hétköznapinak korántsem nevezhető kapcsolatát meséli el, miközben végigkalauzolja az olvasót az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának viharos történelmén. Owen Meany, ez a rendkívüli intelligenciával megáldott, törpe növésű emberke a regény kezdetén egy baseball-mérkőzésen egy szerencsétlen ütésnél eltalálja legjobb barátja, John Wheelwright anyját, a szépséges és mindig vidám Tabitha Wheelwrightot, aki azonnal szörnyethal. Owen nem hisz a véletlenekben: úgy tekint magára, mint eszközre Isten kezében. Ami az 1953-as szörnyű baleset után a fiúkkal történik, egyszerre különös, rémisztő és megindító. Végigkövethetjük, hogyan lesz Owen komikus alakjából, ebből a mesteri önámítóból egy isteni terv végrehajtója, hogyan válik a majd’ mindenki által kigúnyolt és lenézett kölyökből tragikus sorsú hős. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Irving csodabogarakban nem szűkölködő írói univerzumában Owen Meany az egyik legkülönösebb, legmegfejthetetlenebb jelenség, olyan regényalak, akinek furcsa hangja sokáig visszhangzik majd az olvasóban, jóval azután is, hogy kilépett a történetből. „John Irving a kedvenc amerikai íróm.” – Haruki Murakami