Általában tartok a történelmi / háborús regényektől, mert nem bírom megjegyezni a sok helyszínt, csatát, és hogy ki kivel vagy ki ellen van. Viszont Wharton a Madárkával meggyőzött, kell még tőle olvasnom.
Ez a történet lett a következő - és a háborús sztori ellenére nem okozott csalódást.Mert a háború csak egy körülmény.
Nagyon érdekes szemmel közelítette meg a háborúban "harcoló" ifjakat. A huszonéves fiúk , akik "különleges" szellemi képességeik miatt belecsöppentek a háború közepébe, szinte fel sem fogják hol vannak, nem tudnak azonosulni a nagy eszmékkel, csak túlélni akarják ...
Kicsit Kertész Imre Gyuriját juttatta eszembe, mert itt is a húszéves fiúk (mert csak fiúk még) elfogadják, ami rájuk lett osztva, és abból élve akarnak kijönni.Természetesen igyekeznek az elveikhez hűek maradni, de nem minden áron.
Talán kicsit játék számukra, vagy inkább "álom" az egész háború. Oly kevés dolgot éltek meg, még barátkozni, játszani vágynak. Ugyanakkor nem felejtik el és nagyon fontos szerepet tölt be mindannyiuk életében a tisztelet, becsület, barátság, bajtársiasság.
Valaki megvilágíthatná az elmém, valóban HUN-nak mondhatták-e a németeket.....
Idézet:
"... akkor veszem észre, milyen gyönyörű a világ, amikor éppen jó esélyem van rá, hogy esetleg eltávozom belőle."
"– Na és mi a fontos?
– Azt hiszem, igazán élni, igazán elevennek lenni. Ha én valaha a végére jutok ennek, csak azt fogom csinálni, amit akarok. Rengeteg képet fogok megnézni, és zenét fogok hallgatni, tényleg figyelni rá, nem csak hallani. Szeretek rajzolni, mindig is szerettem, még művész is lehet belőlem. Ezért biztosan érdemes lenne élni."
Fülszöveg:
1944 decemberében egy értelmetlen háború zavaros hadseregének legbizarrabb raja felderítő akciót hajt végre az Ardennekben. Hat amerikai zsenipalántának kellene igazi katonásdit játszani, mintegy mellesleg, a folyamatos bridzselés, sakkozás, rejtvénygyártás és egyéb intellektuális örömök közepette. Mert ezek az antikatonák, akik serdülő fejjel pottyantak bele a második világháború szörnyűségeibe, úgy akarják végigcsinálni az egészet, hogy ők maguk valójában egy pillanatra se váljanak a háború részévé. Sikerülhet-e játszó-érző-gondolkodó embernek maradni akkor, amikor ölnöd kell, amikor téged is bármikor megölhetnek, amikor egész lényedet átjárja a félelem? Ez Wharton regényének egyik izgalmas kérdése, de van jócskán másféle izgalom is. Mi a fenét akarnak azok a németek, akikkel a felderítő akció során találkoznak, s akik ahelyett, hogy lepuffantanák a kelepcébe szorult amerikaiakat, mindenféle hibbant dolgot művelnek? Gránátok helyett hógolyókkal dobálóznak, hóembert építenek, karácsonyfát állítanak, sőt még igazi karácsonyi ajándékokkal is meglepik az amikat. Eljátszadoznak az áldozatokkal, mielőtt végeznének velük? Vagy tényleg meghibbantak? Vagy ezek „jó” németek, akik nem akarnak harcolni? A különös történetet Will Knott szakaszvezető meséli el, aki nyilvánvalóan a későbbi író (és festő) William Wharton alteregója. S akárcsak első magyarul megjelent művében, a Madárkában, Wharton ebben a regényben is fantasztikus stílusérzékkel találja meg azt a vékony ösvényt, amelyen a játékos humor és a legmélyebb tragédia nem kioltja, hanem fölerősíti egymást, s így nem csupán egy újabb jó háborús regénnyel lehetünk gazdagabbak, hanem a második világháború irodalmának egyik legkeményebb és leghatásosabb háborúellenes regényével is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése