Paula Hawkins: A lány a vonaton

Hát.. nehéz szavakat találnom.
Egynek jó volt. (vagy nem?)
Ennyi, Nyomasztó, őrült, zavaros.
Nekem túlságosan keveredett a történet.
Paula Hawkins (gondolom) fokozásnak szánta (és persze hogy megértsük, mi volt az OK az okozat előtt) az előzmény-következmény eseményeket, de nekem nem jött be.
nem tudom megérteni.
- a főszereplő, Rachel alkoholizmusát, az önbecsülés hiányát, a kötelesség elhanyagolását
- a férj kötelékét (miért nem szakad el, ha már egyszer agy döntött?)
- a barátnő folyamatos toleranciáját
 Jess/Megan kalandvágyát
Hasonlíthatnám Pierre Lemaitre Téboly-ához, de azt hiszem még az is jobb volt.

Andy Weir: A marsi

 Mindenképpen el akartam olvasni, mielőtt megnézem a filmet.
Jól tettem.
Még nem láttam a filmet, de a könyv REMEK volt és már nem is biztos, hogy meg akarom nézni a filmet.
Nagyon idegen volt egy csomó rész a könyvben,
mert nem értek a fizikához, kémiához, biológiához,
vagy sokszor nem értettem mit ír Weir,
fel kellett írnom  magamnak mi az az EVA, MFE, MLE, stb, de mégis annyira jó volt!
Annyira magával ragadott, annyira ott éltem Mark-kal, jókat nevettem a gondolatain,
és olyan sok optimizmust kaptam tőle!
 Élvezetes olvasmány volt.
Köszi Andy Weir!

Nem tudom hogyan lehet ezt jól megfilmesíteni !?
Ahogy King Cujo-ját sem lehet, így jelenleg erről sincs elképzelésem. 

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Tapogatózás.

Mintha én magam is szemkötővel járkálnék. Nincs szín, nincs hangulat, csak mély sötétség.

Ilyen volt nekem a regény. És ezt nem jó értelemben gondolom.

Stephen King-en „nőttem fel”. Majd megismertem a The walking-dead-et.

Értem én, hogy ezek után nehéz nekem érdekfeszítőt vagy kellően borzongatót írni, de ez rémesen kevés volt.

Jó az alapötlet, miszerint van odakinn valami, amit nem szabad meglátni.

(King mellett megtanulhattuk, hogy nem az a fontos, hogy mi van kint)

De a történet és a szereplők nincsenek kidolgozva. (és itt nem a Fiúra és a Lányra gondolok)

Nincs igazán nagy személyiségfejlődés benne.

Így nekem sajnos nem jött be.