Ania Ahlborn: Vértestvérek

 

Ezt a beteg állatot !!!! 
De lehet hogy én vagyok a beteg állat, mert szívesen olvasok ilyen horror történeteket.
Még akkor is, ha kicsit ráül a lelkemre.Még akkor is ha bosszantottak a szereplők.
Reb - Értem, értem, csak fel nem foghatom.
Michael? Kicsit olyan volt nekem, mint a "Mesterségem a halál"-ból Rudolf, aki kötelességből tesz olyan dolgokat, melyekről tudja, hogy nem helyes.
És a szülőkről már nem is beszéltem.
A vége jó. Mármint rossz, de ez a jó benne.
Egy ilyen lélekmorzsoló történet nem zárulhat Happy End-del.
Pusztuljon mindenki.
Hisz nem lehet élni ép elmével az ilyen cselekedetek tudatában és nem lehet szeretni senkit, akiről tudom, hogy ilyet tett. 


Bírom az ilyeneket, de most kelleni fog egy rózsaszín csillámpónis story, hogy kicsit visszazökkenjen a lelkem.
Ezt a könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlom. 

Jackie Kabler: A tökéletes pár

 

Jó, jó, de ezt már láttam.... Utánanéztem ki kitől vehetett ihletet. (Erre a felvetésre megoldás lentebb) 
Az internet szerint 2020-as az eredeti könyv, viszont a film 2014-es. Ez kicsit illúzió romboló, mert így nem volt igazi thiller.
Ettől függetlenül olvasmányos. Két szempontból olvashatjuk az eseményeket, Gemma és a rendőrség szempontjából. A rendőrség eléggé tehetségtelen, néha éreztem a "másodnyomozó" kétkedését, de nincs kifejtve. 
A történet vége szörnyű. Egyrészt a férfi "önvallomása" unalmas, a végkifejlet meg - hát számomra - elég beteges. 
Arra mindenképpen jó volt, hogy felfigyeltem az írónőre, el fogom olvasni a másik magyarul megjelent könyvét, és lehet hogy várom a többit, mert az írónő korábban riporterként tevékenykedett, így írhatott az élet inspirálta történeteket.

Ez a könyv a Holtodiglan c, film-ra hasonlít, csak fordított szereplőkkel. 

Carin Gerhardsen: Mama, ​papa, gyerekek (Hammarby 2.)

 

Oké, már látom, hogy nem jó "résszel" kezdtem a sorozatot. De ez tetszett meg, ez akadt elém, így ez lett az első. Viszont még gondolkodom azon, legyen-e több. 
Alapvetően nem olvasok skandináv krimiket, mert - lehet hogy koromnál fogva - számomra felejtősek az idegenek a nevek, így nem tudom megjegyezni, ki kicsoda. 
Hát most belecsöppentem egy nem "skandináv krimibe", ami mégiscsak az.
Folyton meg kellett állnom, hogy ki az a Sjöberg, Asa, Lőtten, Sandén, és most ez melyik Andersson, a tárcás vagy az apa??? 
Jó a történet, bár eleinte nem tudtam miért van ez a sok szál, de persze a végére jól össze is futottak.
De!  Hogy jön ide az erőszakolós videózós szál és a vörös hajú nő ??? 

Lehet, ha nem a második résszel kezdem, értettem volna, de így tölteléknek nem való és annyira nem izgatott fel hogy az első és harmnadik részt is magamévá tegyem 

Szóval még gondolkodom. 

A kislányért és a hetvenes néniért drukkoltam.   

Guillaume Musso: A brooklyni lány

 

Második találkozásom Musso-val és még nem tudom hova tegyem. 

Haladós, olvasmányos az írása. Ez pozitív. 

De a sztori... hát nem tudom, nem vagyok túl elégedett vele. 
Egyrészt nem látom a jellemfejlődést a szereplőinél.
Érthetetlen számomra, miért tesz bele olyan momentumot, aminek semmi szerepe nincs a történetben (Pl.kisgyerek, aki édes, gügyögős, de lényegtelen) 

Megint olyan történetet írt, ami két történetre is elég lenne. 

Elég lett volna vagy a politikai szálat kibontani, vagy gyerekrablásos, bántalmazásos részt továbbvinni, de minek mindkettő???

Úgy tűnik, a stílusához tartozik, hogy minden fejezet egy idézettel keződik, ami engem továbbra is zavar.

A szereplőket valami hírességhez hasonlítja, pl.így: Spotini->"Jean Yanne-ra emlékeztetett Chabrol vagy Pialat filmjeiből" vagy Clotilde Blondel ->" Greta Garbora vagy Delphine Seyrigre emlékeztetett"
Sajnos - valószínűleg a tudtalanságom mitt - nem sokat segít, hogy elképzeljek egy-egy szereplőt. 

De miután a lányom is - mint sokan - odavannak érte, nem adom fel, meg kell találnom vagy értenem, miért szeretik olyan sokan. 

Guillaume Musso: Az angyal hív

A lányom mesélte, hogy most Musso-kat olvas és nagyon tetszenek neki. Ezt ajánlotta elsőnek.

Hát.... 
Olvasmányos, ezt meg kell hagyni, két nap alatt olvastam el.

Tetszik a fülszöveg áltla kínált történet:
Reptéren összeütközve elcserélik a telefonjaikat ...

De...
Nem értem az egész történetet. Olyan, mintha Gusso nem tudta volna eldönteni romantikus történetet írjon vagy krimit (?)
Szerintem ezt két külön könyvben is megalkothatta volna, mert így egyik sem teljes számomra.

Az elején jól indul, bár .. mi visz rá, hogy kutakodjak a más telefonjában? Jó, fel kell építeni a sztorit...
Aztán nyomozgatok a másik ügyében? Mert én okosabb vagyok?..
Nem tetszik a női - odamondogató - karakter sem. 

De oké, túlteszem magam rajta. A könyv második fele meg átcsap egy ... nem is tudom... valamiféle krimibe, ahol felgyosulnak ugyan az események, de olyan se füle, se farka.

Hja és nem szerettem a fejezetek elején a különféle idézeteket sem. a harmadik után már el sem olvastam, mert kizökkentenek a sztoriból. 

Gusso egyelőre nem lett a kedvencem.
De nem adom fel, mert ha ilyen sokan rajonganak az íróért - köztük a lányom is - akkor biztosan jó lehet. 

Romy Hausmann: Drága gyermek

Úristen!!!
Ez egy átkozott történet!
És ugyanakkor megdöbbentő, milyen sok hasonló rémség történik meg a világban, hisz halljuk, látjuk a híradásokból.
Ez a történet terheli a lelket, így csak olyanok olvassák, akik ezután tudnak "lapozni".

A sztori kicsit Donoghue Szobája, keverve Natascha Kampusch-sal, de ez Picoult féle több szereplő szemszögéből mesélve.
Mindez persze nem vesz el a történet értékéből.

A kislány, Sarah időnként az agyamra ment,
de "értem", ha egy sivár milliőben nevelkedő, csak ezt a világot ismerő gyermek így viselkedik. 
Nem értem, de értem. 

Steve Matthews: Hitler bordélya

 

Sokféle történetet olvastam a II. világháború emberi sorsaiból.
Mindegyik nagyon megrázó, de azt hiszem ez az egyik legnehezebb.
Nem az írás maga, hanem a lelkemnek nehéz.
Melyik kevésbé rossz? Azonnal meghalni vagy kiállni a megpróbáltatásokat? 
Ha az utóbbi jut osztályrészemül, mennyit kell/lehet kibírni,
hisz tudom, a vége a halál.....

Ruth Kelly: A villa

 

Kifejezetten olvasmányos történet.
A borítója fogott meg elsőre, majd a fülszöveg.
Mivel én magam is "valóságshow-függő" vagyok, így érdekelt a sztori.
Igaz, én csak nézem, a véleményem viszont megtartom magamnak vagy a szűk családomnak.

Különleges, napjainkra jellemző történet ez,
ahol különböző közösségi média platformokon
arctalanul véleményt formálunk mások felett, 
s ha befolyásolni tudjuk a történéseket, megtesszük.
Nem hiszem hogy a szórakozás miatt, inkább azért, hogy "keresztbe tegyünk" másoknak.
S ha ebből baj lesz?
Behúzzuk fülünk-farkunk: "mi nem, mi ott sem voltunk"