Jean Molla: Sobibor – Az elhallgatott múlt

Egy újabb holokauszt történet, ami elgondolkodtatott.
Igen , késztetést éreztem, hogy utánanézzek Sobibornak, hiszen sosem hallottam felőle.Ez az én szégyenem. Meg az is, hogy szeretem olvasni a
holokauszt történeteket. Mindig elgondolkodom azon én hogyan viselkednék...  De visszatérve a történtre..









Ambivalens érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Nem értem hogyan függ össze az anorexia/bulimia a nácik antiszemitizmusával.
Ha a napló előkerülése után lesz Emma testképzavaros, akkor értem, de így... Mi vezetett idáig?
Egyébként a naplóból hiányoznak - gondolom- a szörnyűséges cselekedeteket leíró oldalak, azért elviselhetőbb...
Ugyanakkor Emma felteszi a mindenkit foglalkoztató kérdéseket, azaz miért csinál valaki ilyet, hogyan tud ezzel a tudattal együtt élni és végül mit kell tennem, ha ilyen információ valakiről tudomásomra jut.

Hogyan tud valaki mosolyogva sörözni, miközben emberek ezreit küldi a halálba?




Fülszöveg:
A tizenhét éves Emmát letartóztatja a rendőrség, mert csokoládét lopott a szupermarketben. Amikor megkérdezik tőle, miért tette, azt feleli: „Azért tettem, hogy elkapjanak”. Vajon mi rejtőzik e megdöbbentő szavak mögött, mi az oka annak, hogy Emma Lachenal, egy vidéki francia nagyváros elismert sebészének lánya, a konszolidált és nagy tiszteletnek örvendő polgári család gyermeke nem tud kibékülni önmagával és az élettel? Emma ugyanis a depresszió egy súlyos fajtájában, anorexiában szenved, miközben maga sem tudja pontosan betegségének okát. Igaz, hogy nemrég veszítette el imádott nagyanyját, s hogy szakított a barátjával is, hogy szüleivel felszínes és hideg a kapcsolata, de mindez önmagában nem magyarázza hihetetlen lelki és fizikai szenvedéseit. Egy napon azonban véletlenül rábukkan egy régi füzetre, egy titkos naplóra, s föltárul előtte az elhallgatott múlt…

Veronica Roth: A beavatott (Divergent 1.)

Háromszor kezdtem el, mert az első néhány mondat (oldal) nem kötött le. A egyenesen az Éhezők viadalára hajaz, és ez nem annyira jön be.
Majd, (mikor végre tényleg elkezdtem az olvasást) a történet is annak a sztorinak a koppintása. Tris pont olyan önző, dacos, akaratos, mint Collins főszereplője. Sajnos a sztori is kissé túlzó és kapkodó. A kis nyüzüge, aprócska lányból rövid idő alatt szenzációs tehetségű "harcos" válik... :( A helyszínek, a korábbi történések és az öt "kaszt" nincs kifejtve - jó, lehet hogy ez utóbbi a többi részre marad. A könyv közepétől sejthető a történet végkifejlete a szerelmi szállal együtt.
Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy Collins gyenge utánzataként még hány hasonló trilógia fog születni, hány bőrt lehet egy témáról lehúzni?

Fülszöveg:
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Dan Wells: Partials – Részben ember

A borítója miatt vettem el a könyvtár polcáról....
Hát nem tudom... Több történet van benne összegyúrva. :(
Kira kicsit Collins kiválasztottja , ötvözve a többi disztópiás ifjúsági lányregénnyel és azok szereplőivel.
A történet szintén egy kaptafa a többi trilógiával, ami jó lett volna, ha elsőként ezt olvasom. Sajnos az "ingerküszöb" megemelkedett idővel. :)  

Szerintem nagyon sokáig tartott az előkészítés, sokáig ecsetelte a "környezetet"
Kira túl nagy szerepet kapott, 16 évesen egyedül a világ ellen ....  És persze a lamúr sem maradhat el...
Nagyon kiszámítható volt.
Nem mondom hogy rossz, de Collins, Westerfield és a többiek után már kevés. 



Fülszöveg:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Sabina Berman: Én, én, én

Érdekes történet, érdekes nézőpont, jó írás, ... mégis kicsit sok volt.

Jó volt Karen szemén keresztül látni a dolgokat, mégis kétségeim voltak a hitelessége felől. Addig értem, hogy búvárruhában fellógatja magát (legalábbis pszichológiai tanulmányaim folytán ismerős "pótcselekvés" ), de szerintem nincsenek ennyire "tiszta" gondolatai agy autistának. Igen, nekik sokszor a dolgok feketék vagy fehérek, de míg Forrest Gump az egyik "legjobb barátom", addig Karen sem nem vidított fel, sem barátja nem lettem.
Nem nyílt meg előttem, nem nézett a szemembe, durván leegyszerűsített dolgokat, és nem hallgatott meg...


A tonhal pedig végképp sok volt nekem, hisz nem akartam tonhal tenyésztésből és feldolgozásból diplomázni :(  

Fülszöveg:
Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.
S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.
Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.
Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.
A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.

James Dashner: Az útvesztő

Majdnem kimaradt az olvasónaplómból, pedig még a Lepkegyűjtő előtt olvastam.
Ez ugye mindig jelent valamit. Leginkább azt jelenti, hogy nem hagyott mély nyomot bennem. A történetben több korábbi történetet véltem felfedezni. Az Útvesztő maga a Kocka c. filmre emlékeztet. A történetet a sok szereplő közül 4-5 viszi a hátán, semmi (senki) különös.
Kicsit a többi, mostanában oly divatos disztópiás trilógiára hajaz.
nem volt rossz, de olvastam más sokkal jobbakat .





Fülszöveg:

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.
James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.
„Üdv a Tisztáson!”

Kembe Sorel: Gulyásleves négercsókkal

Érdekes könyv volt.
Nem szépirodalmi mű, sőt mondhatnám kifejezetten rosszul volt megírva, de szerintem nem is tör írói babérokra Sorel. ( Vagy inkább S.! )
De nagyon érdekes egy másik aspektusból letekinteni önmagunkra, a "más" emberekhez való hozzáállásunkra.
Volt egy csoporttársam, egy nagyon szőke nő, akinek színesbőrű férje, és ezáltal félvér gyereke volt.(vagyis még van is)
Mesélte milyen harcokat és milyen megaláztatásokat kellett megélnie.
S. hasonlókat mesélt. Pontosabban arról mesél, ami ma is jellemző ránk, - előbb lövünk, aztán kérdezünk.
Sajnos egyre többen vannak ilyen emberek. :(

Ugyanakkor tisztelem ezt a fiút, aki eléggé céltudatos, hogy a jég hátán is megéljen. 33 éves koráig nem volt munkahelye, mégis valahogy mindig megtalálta a számára kulcsfontosságú embereket, helyzeteket, melyekkel elérte a célját. 
A rövidítéseket - minden szereplő csak kezdőbetűvel volt jelezve- nagyon nem kedveltem, mert hiába volt az "S" után pont, zavaróan hatott.