Sabina Berman: Én, én, én

Érdekes történet, érdekes nézőpont, jó írás, ... mégis kicsit sok volt.

Jó volt Karen szemén keresztül látni a dolgokat, mégis kétségeim voltak a hitelessége felől. Addig értem, hogy búvárruhában fellógatja magát (legalábbis pszichológiai tanulmányaim folytán ismerős "pótcselekvés" ), de szerintem nincsenek ennyire "tiszta" gondolatai agy autistának. Igen, nekik sokszor a dolgok feketék vagy fehérek, de míg Forrest Gump az egyik "legjobb barátom", addig Karen sem nem vidított fel, sem barátja nem lettem.
Nem nyílt meg előttem, nem nézett a szemembe, durván leegyszerűsített dolgokat, és nem hallgatott meg...


A tonhal pedig végképp sok volt nekem, hisz nem akartam tonhal tenyésztésből és feldolgozásból diplomázni :(  

Fülszöveg:
Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.
S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.
Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.
Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.
A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.