Lássuk a történetet :
London, a hatvanas évek közepe.
Egy céges bulin megismerkedik két különc (-nek mondott) ember, Harriet és David.
Szerelem első látásra a két konzervatív, a szexuális szabadságnak ellenálló, nagy családról álmodó fiatal közt. A rokonok intelmei ellenére szülői segítséggel megvesznek egy vidéki házat, ahol majd a tervezett 8 gyermeküket nevelgethetik. Lassan építik a házat és az álmaikat, mígnem Harriet teherbe esik. A gyermek otthon születik meg, meghitt, boldog környezetben. 6 év alatt négy gyerek születik a családba. Nagyobb ünnepekkor (karácsony, húsvét, nyári szünet) az egész család náluk jön össze.
Harriet azonban újra teherbe esik, s az eddig sem könnyű terhességei után ez az ötödik nagyon megviseli az asszonyt. A magzat belülről „marja” , „emészti”.Nyugtalan lesz, nagy fájdalmai vannak, állandóan tesz-vesz valamit, járkál hogy kevésbé érezze a magzat mozgását.
Eljön az idő, Harriet kórházba vonul szülni. A csecsemő más….. és ez csak rosszabb lesz. Ben agresszív, durva, hiperkatív és csökkent szellemi képességet mutat, a nagycsaládban mindenki távolságtartóvá válik. Elhangzik, hogy mongol-idióta,valójában az atavizmus* jeleit mutatja. A család a nehezen kezelhető fiút elküldi egy intézetbe , ahonnan anyja egy idő után hazahozza, mert ezt diktálja neki a társadalom elvárása s talán a lelkiismerete. Ezzel a család szétforgácsolódik. Mindenki igyekszik minél kevesebb időt otthon tölteni. A férj a munkába, a nagyobbak bentlakásos iskolában, nagyszülőknél élnek.
Ben-re előbb egy deviáns társaság vigyáz, majd az iskolában megtalálja a „barátait”, s ezzel (vélhetően) elindul a bűnözés útján.
*Atavizmus: (lat. ). Minden részletében kellőleg még nem ismert biológiai tünemény, mely szerint egyes állategyének olyan sajátságot vagy külsőt kapnak, mely fajuk közvetlen előttük lévő nemzedékeinél hiányzik s ugyanazon fajnak valamelyik régen letünt nemzedékére emlékeztet (Huxley. ) Forrás: Révai lexikon
Az idilli ámde unalmas kezdet után horrorisztikus leírások következnek a magzatról mely tönkreteszi az anyját és az egész családot. Születése után sem csillapodik az érzés és tele vagyok kérdésekkel: miért?
Miért engedi hogy egy gyerek tönkretegye a családot, a többiek életét? Miért nem próbálja meg szeretni? Miért nem foglalkozik vele? Miért engedi el a kezét?
A saját gondolataimhoz hozzá tartozik, van két gyerekem és volt részem abban, milyen egy csökkent képességűvel élni, még akkor is, ha az szülő volt. Nem tudom hogyan cselekedtem volna Harriet helyében, de bármily kegyetlennek tetszik, a négy gyerek fontosabb lett volna mint az az egy.
Megértettem volna, ha az ismeretlen intézetben hagyja. De ő elment, és az állati körülmények közül elhozta a fiút. Ha pedig ez a gyerek is ennyire fontos az életemben, akkor megpróbáltam volna vele érdemben foglalkozni. Hiszen ha valaki nem teljes értékű, akkor is meg lehet és meg kell tanítani alapvető dolgokra. Ezt hiányoltam a történetből. Harriet nem fordított elég energiát arra, hogy szeresse, tanítsa, nevelje, ez okozta a család széthullását, nem pedig Ben. A másik hasonló gyereket elfogadták, csak Ben-t nem. Az ötödik gyerek betegsége jó apropó lett volna arra, hogy a szűkebb és tágabb családot rávezesse az elfogadásra, a toleranciára.
Hiába vagyunk a nyolcvanas évek elején, azt már akkor is tudták, hogy senki nem gonosz eredendően. Én is hiszek ebben és épp ezért nem értem meg és nem tudom elfogadni Harriet viselkedését.
A könyvről, mint szépirodalomról:
Akár jó is lehetne, csak … a nevek mögött nincsenek karakterek ezért a szereplők összekeverednek bennem. Nem tudom elmondani, hogy hívják Harriet testvérét, akinek hasonlóan beteg kislánya van, akinek szintén nem tudom a nevét. A könyv feléig csak a mindenki által vágyott tökéletesség uralkodik, egyszerűen formázva. Később látom az írónő által alkotott képeket, de elrontja az iránymutatása. Valahogy érzem a soraiból, hogy mit kell gondoljak és nem engedi hogy a magam érzelmei alapján foglaljak állást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése