Szurovecz Kitti: Gyémántfiú

Tetszetős külső.... khm.. gyenge belső.
Bizony, ezt is félbehagytam.
Már a történet elején a néhány évvel ezelőtti Twilight cikkek, hírek jutottak eszembe. Mintha csak Robert Pattinson lenne a főszereplő. Mellette egy csinos, fiatal lányka, aki kevésbé ismert vagy kedvelt a rajongók körében. (hát ugye, főleg csajok rajonganak az ilyenért, így érthető...)
Addig küzdöttem a történettel, amíg a fickó Magyarországra utazik kiheverni szerelmi és ismertségből adódó problémáit, kibérel egy házat (nem is akármilyet), és.... Feladtam.
Nem tetszett, hogy két fejezet közé beleszúr egy-két kulcsfontosságú mondatot, részletet, ami miatt előre látom a végét.
Nem tetszett, hogy a szereplők csak küzdenek, szenvednek,....
Úgyhogy részemről ennyi.
2011.11.29
Nem írtam le még egy fontos dolgot.
Az írónő stílusával nincs gondom, szerintem jól ír, ne hagyja abba!
Csak a sztori... Valószínűleg ezzel a bejegyzéssel kivívtam néhány ember haragját, de igyekszem távol tartani magamtól a Twilight és ahhoz hasonló szorikat. Épp elég volt a filmbe belepillantanom a gyerekeim miatt. Nem vitatom a létjogosultságát, hiszen vannak, akiknek ez tetszik.
Mint ahogy ez az oldal sem tetszik mindenkinek. Ugyanakkor van választásunk, akarjuk vagy sem.
Én választottam.
Fülszöveg:
A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú? A történetet, Robert Pattinson élete ihlette. Soha ne hagyd, hogy tönkretegyen a hamis csillogás!

„Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma… és rémálma.” – (Máté Krisztina, a Tények egykori műsorvezetője, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára)
„A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a könyvet.” – (Geszler Dorottya, televíziós műsorvezető)
„A hirtelen jött sztárság, és az első szerelem romantikájának nagyon életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet.” – (Csuha Bori, színésznő, Bella Swan szinkronhangja)

Az írás jó ...
Pl.
"Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik fájó lenyomatot hagynak a lelkünkben. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása – a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek. De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem."

Robert J.Sawyer: Lélekhullám

Ismét egy olyan könyv, ahol egy jó elgondolásból középszerű sztori született. Kriminek sem nevezném, sci-finek sem az igazi.
Nekem a krimi más. Szövevényes, cselekményes, de leginkább talányos.
A sci-fi pedig jobban kifejtette (kibontakoztatta) volna az alaptörténetet.
A lélek távozása, a tudat másolása, valamint a másolat módosításának vizsgálata - ezek érdekes felvetések, szerintem lehetett volna mögötte több is. Olyanokra gondolok, mint pl. miért az a másolat tette, amit tett, hogyan értékelte volna a másik kettő a cselekedetet.
Ha már jellemábrázolás nem nagyon volt a könyvben, akkor szerintem a szimek "karakterét" lehetett volna részletesebben tárgyalni.
A fő vonal megmaradt szinte a felvetés szintjén, és az író ráépített egy sokak által kriminek titulált történetet. Egy érdekes, de inkább nem túl pörgős olvasmány.


Fülszöveg:
Peter Hobson egy fiatalkori trauma hatására megszállottan dolgozik egy olyan berendezésen, amelynek segítségével egyértelműen megállapítható az ember halálának pontos pillanata. Kísérletei során sikerül megfigyelnie, hogy a biológiai élet véget értével az agyból alig érzékelhető elektromos energia távozik. Ezt elnevezi „lélekhullám”-nak, és kutatásai új célpontjaként a halál utáni élet lehetősége felé fordul.

Legjobb barátjával, a számítástechnikai zsenivel közösen szimulált komputeres másolatot készítenek Peter tudatáról, majd kis módosításokkal három példányban lemásolják. Az újabb kísérletekkel azt próbálja bizonyítani, hogy az ember lényének létezik egy halhatatlan része, mely a testtől függetlenül képes örökké élni. A három szimulált tudat azonban csakhamar megtalálja a kiutat a zárt, szigorúan ellenőrzött számítógépes környezetből, és birtokba veszi az internetet. Nem sokkal később pedig szaporodni kezdenek a titokzatos halálesetek. Vajon kideríthető-e, melyik tudatmásolat felelős a történtekért, de ami még fontosabb, visszazárható-e az elszabadult, halhatatlan szellem a palackba?


Robert J. Sawyer Nebula-díjas regénye komoly tudomány- és vallásfilozófiai kérdésekre keresi a választ, de emellett egy pillanatra sem felejt el izgalmas kriminek maradni.

George Orwell: 1984

Régóta el akarom olvasni, de eddig nem volt kedvem. Egyszer erőt kellett vennem magamon. Most!

Érdekes volt.
Nem túl pörgős, inkább nehéz olvasmánynak mondanám. Sokszor el kell tűnődni rajta. 
Hihetetlen. Megdöbbentő. Elgondolkodtató. Lehetetlen. Lehetséges?
Kb. ezek vannak/voltak a fejemben.
Mert elborzaszt, mégis olyan ismerős.
Mert 1948-ban írta, s mintha ma lenne.
Nem szívesen politizálnék itt (azt megteszem máshol), mégis olyan érzésem van, hogy rólunk szól.
Nem csak a mai emberről, hanem talán a mai Magyarországról.
Jó, persze, tudom, ez túlzás - mégis...
Mintha a MÉDIA (Orwellnél a telekép) az orrunk elé adna dolgokat, melyek elfoglalják az agyunk egy bizonyos részét (vagy egészét), ezzel kiírtva a NORMÁLIS (akár egyedi) gondolkodást.
Mindennapjaink részévé váltak a "felszolgált" hírek, műsorok, miközben nem beszélgetünk a  családunkkal, nem ismerjük a szomszédainkat.
Elfogadjuk azt, ami kész, ahelyett hogy önállóan gondolkodnánk.
Ha mégis önállóak vagyunk, félelmünkben nem merjük kimondani, amit gondolunk.  Tartunk a környezet véleményétől és ezért inkább úszunk az árral, a csendes biztonságban.
Végül ha előkerül az egoizmus, az önzés, akkor bárkit beáldozunk emiatt.
Nekem ezt mondta el ez a történet.

Ákost is megihlette....

http://www.youtube.com/watch?v=5eKwstypgZg

Fülszöveg:

George Orwell (polgári nevén Eric Blaire) Indiában született 1903-ban. Iskoláit Angliában végezte, majd Burmában a rendőrségnél szolgált. Később Párizsban élt, majd Angliában tanított. 1937-ben Spanyolországba ment, s a köztársaságiak oldalán Francóék ellen harcolt. Részt vett a második világháborúban, később újságíró lett. 1948-ban súlyosan megbetegedett, s 1950-ben Londonban meghalt.

Eleinte riportokat, pamfletteket, kritikákat, tanulmányokat írt, nevét először Animal Farm (Állatfarm) című regénye – a zsarnokság szatírája – tette ismertté. Több mint egymillió példányban jelent meg, s tizennégy nyelvre lefordították. Utolsó regénye – mely most magyarul is az olvasók kezébe kerül – a Ninteen Eighthy-four (1984), 1949-ben jelent meg. Maró gúnnyal rajzol meg benne egy lehetséges totalitárius rendszert.


"A tömegek sohasem lázadnak fel önszántukból, és sohasem lázadnak fel csupán azért, mert el vannak nyomva. Amíg nincs lehetővé téve számukra, hogy mértékük legyen az összehasonlításhoz, igazában soha nem is fognak a tudatára ébredni annak, hogy el vannak nyomva."


"A párthűség nemgondolkodást jelent. Azt jelenti, hogy nincs szükség gondolkodásra. Párthűség egyenlő: tudatlanság."


"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, uralja a múltat is …"

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kivégeztem.... És el vagyok képedve.
A szomszédom ajánlotta.
Úristen!!! Tényleg mindenkinek tetszik? A MOLY-on 92%-os!
92 !?!?!?!
Lehet hogy hiányoztam valahol a suliban, amikor a szövegértelmezést tanultuk. Vagy az elemzést. Vagy csak a humorért nem álltam sorba.....

Olyan érzésem van, hogy ez az ember nem tudta feldolgozni a II.világháborúban megélt eseményeket  (na jó, ezt megértem) és 1969-ben jól betépett , de olyannyira kiütötte magát hogy megírta ezt a könyvet.
Próbált felkészíteni az elején... valószínűleg én is csak becsületből olvastam végig, mert bizony nem élveztem. Sem nyelvileg, sem történetileg nem nyújtott élményt. Sem sci-fi-nek, sem szépirodalomnak.
Értem én, hogy Picasso-t sem szereti mindenki, de nem 92% szereti!!!

Az is lehet hogy valami furcsa, szinte morbid humornak szánta...
Nem tudom, sajnos nem lettem vevő rá.
Nem élveztem, inkább bosszantott a (számomra) hülyeség.
Pl.:
"Azt mondja Billy Pilgrim, hogy az orosz hadifoglyok megsemmisítő táborának közepén lévő brit körletben töltött morfiumos éjszakáját követő napon ment a németországi Drezdába."

Fülszöveg:
Korunk egyik legjelentősebb írója és gondolkodója Kurt Vonnegut, akinek főművét veheti a kezébe az olvasó. A címbeli ötös számú vágóhíd Drezdában található. 1943 végén ide érkezett az amerikai hadifoglyok szánalmas csapata. A hadászati szempontból semleges műkincsvárost egy éjjel a brit légierő porig bombázta. Az amerikai hadifoglyok a vágóhíd mély pincebarlangjában túlélték a poklot – így születhetett meg e kötet, a világirodalom egyik legtöbbet elemzett műve. Vonnegut felvonultatja pantheonjának számos jól ismert szereplőjét, köztük Kilgore Troutot, a tralfamadoriakat, Rumfoordot és a többieket. Halál és művészet – így megy ez, sugallja Vonnegut.