Az elején azt hittem, hogy egy fordulatos de tanulságos történet lesz.
Ehhez képest a szereplők elnagyoltak, már szinte sablonosak.
A főszereplő és a barátainak a stílusa szerintem nem elég "mai", nem a szkinhedekre vagy egyéb bandázós deviáns fiatalra jellemző.
Persze megható a maga módján a srác, Frédéric önmarcangolása, útkeresése, nagyanyjához való kötődése, felnőtté válása, mégsem nyert meg engem felnőttként, és épp azért nem hiszem hogy célba találna, hogy bármelyik eltévelyedett fiatalnak példa lehetne.
Az alcím alapján (Az ellenség bennünk van) többet vártam.
Bocs, Stéphan Servant....
Fülszöveg:
„Legszívesebben elhánynám magam, futásnak erednék, és eltűznék valahová messze erről a rohadt helyről, de nem lehet, tisztában vagyok vele, hogy miért vagyok itt: be akarok kerülni a Falkába. Be akarok kerülni: ezt mondja a karom, miközben felemelkedik, és az ujjam magától megnyomja a festékszórót. A festék a falra fröccsen. Megrajzolom a keresztemet. Az első keresztemet. Horogkereszt. Vérvörös. Lángvörös. Mint a pusztító tűz.”
Idézet:
"... a felnőttek sosem bírják ki, hogy ne vegyenek végső búcsút a másiktól. Szükségük van rá, mint valami utolsó sorra, utolsó vesszőre, utolsó szóra a mondatvégi pont előtt.
Egy végső elköszönésre, hogy még egy utolsó emléket fabrikáljanak maguknak. Hogy mintegy késleltessék a bánatot. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése