Eleinte nem tetszett, mert a 10 éves gyerek ugyanazokat, ugyanolyan stílusban ismételte. Elborzasztott, hogy "strikkelés" és "skrici" volt írva, azt hittem valamilyen fordítási hiba. Nehezményeztem, ahogyan "a zsidó"-ként emlegette Rosa mamát.Kicsit mintha Salinger főhőse beszélne hozzám.
Majd egyre több érzést mutatott fel, amitől letehetetlenné vált.
Oly sok érzés került elő benne, ragaszkodás, gondoskodás, egymásra utaltság, szeretet, tisztelet, mások segítése, önfeláldozás, magány ...
Szinte úgy éreztem a történet olvasása közben, nekem is örökbe (vagy nevelésembe) kellene fogadnom egy hányatott sorsú gyereket.
Mert Momo, bár egy nap alatt 10 évesből 14 éves lett, gyerek még.
"Bőgtem volna egy nagyot, ha nem lettem volna négy évvel idősebb."
A kornak csak annyi a szerepe számára, hogy nem kell gyámság alá kerülnie.
Önállóan ellátja és feltalálja magát, ha kell kér, ha kell lop.
Egyébként felnőttként beszél, de nincs tudatában a szavak jelentésének.
(pl.: elküretelni egy embert - számára az eutanázia)
"Leültem a lépcsőre és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólás-mondás."
A sztori ugyanakkor érdekes életkép Franciaországról is, ahova mindenkit befogadnak, majd mintegy sorsukra hagyják őket.
Gondolatok:
"Nagyon örültem, hogy ott van nekem Rosa mama, de ha jött volna valaki, aki jobb és az enyémebb, hát nem küldöm el, a fene egye meg."
"Sokszor észrevettem, hogy az emberek a végén el is hiszik, amit mondanak, enélkül élni se tudnának."
"Az embereke jobban ragaszkodnak az életükhöz, mint bármi máshoz, és röhögnöm kell rajtuk, ha arra gondolok, mennyi szép dolog van a világon."
"Csak néztem zsebre tett kézzel, és rámosolyogtam, de nem szóltam, minek, harmincéves hapsi volt, fiatal, még nem ismeri az életet."
"Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!"
"A vénemberek folyton eresztenek valahol."
"Én úgy gondolom, hogy ha az ember valaki nagyon rondával él együtt, a végén már a rondaságáért is szereti."
"Az élet egy olyan izé, ami nem való mindenkinek."
Fülszöveg:
Az 1975-ös Goncourt-díj tulajdonosát annyi titokzatosság és izgalom vonta szenzációdicsfénybe, amennyi talán még a francia irodalmi közvéleménynek is sok volt: Ajart senki se ismerte, jószerivel a tulajdon kiadója se, de még a Goncourt-díj bizottság se, mert a díjat át se vette. Műve második regénye volt, és a manapság megszokottan, sőt kötelezően rendhagyó francia regények rendjét is megtörően rendhagyó. Legalábbis első pillantásra. Mert valójában az Előttem az élet annak a népes regénycsaládnak a leszármazottja, amelynek tagjai lóval, törpével, vademberrel vagy marslakóval mondatnak el meghökkentő, bár mindennapos történeteket, friss szem és romlatlan erkölcsi érzék diktálta véleményeket a mindenkori jelenkorról. Ajar könyvében egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése