Eleinte azt hittem olyan lesz, mint az 50 első randi c.film.
Persze belegondoltam, milyen lehet az élet úgy, hogy nincs életem, de azt hittem csak egy sablonos romantikus történet.
Ilyenkor mindig rájövök, milyen jó is lehet a tudatlannak, aki nem tájékozódik előre... :)
Aztán elkapott az érzés, a rejtély, a kíváncsiság... Mint egy vak, sötétben tapogatóztam. Folyamatosan újabb és újabb folytatást vagy véget gondoltam ki a történetnek, de mindig volt valami kis apróság, egy kis puzzle darab, ami felborította az elképzelésemet.
Hogy a hasonlatnál maradjak: amint helyére került egy darab puzzle, a körülötte lévőket szét kellett szedni és újra építeni a képet .
És ez így ment a végéig... mígnem felborult az egész kirakósom...
Óriási volt!
És visszatérve az első kérdésemre... Ki az a S.J.Watson?
Egy férfi, a tetejében kórházban dolgozik(-zott) halláskárosult gyerekekkel.
Elismerésem neki, aki ilyen alaposan körüljárta a témát, és férfi létére női szemmel tudott láttatni és látni.
Remélem nem ez volt az utolsó könyve.:)
Néhány gondolat:
"Kitalálunk magunknak emlékeket.Anélkül,hogy tudnánk róla. Ha elég sokszor mondjuk magunknak,hogy valami így vagy úgy történt,elkezdünk hinni benne,és innen már csak egy lépés ,hogy emlékezzünk is rá. "
"nem könnyű tisztán látni a dolgokat, amikor az ember benne van valaminek a kellős közepében. Csak utólag látjuk a dolgokat annak, amik valójában voltak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése