2013. január 22., kedd

Yann Martel: Pi élete

Terveztem az olvasását, de igazából a film megjelenése adta az utolsó löketet. Mert el kell olvasnom, mielőtt megnézem.

Nekem nagyon nehezen indult. Nem szerettem a vallási blablát, és csak a végére derült ki , hogy a történet szempontjából miképp fontos.
(mondjuk annyira nem, amennyire hosszú volt az a rész)
De a történet megfogott. Nagyon olvasmányosan írta le Martel a "robinsonos" érzéseket, az egymásra utaltságot, a magányt, az unalmat, ...és még sorolhatnám. Pedig biztosan nehéz a "semmittevésről" írni, de ő megtette.És profi módon fűzte a történetet, hogy ne lehessen letenni.

A vége ütős.
De nagyon jó, hogy magamra hagyott azzal a kérdéssel, hogy melyiket hiszem el. Pontosabban tudom mit hiszek, vagy hogy mi a valóság, de a szörnyű való helyett adott egy elviselhetőt. Ahogy Pí-nek is, úgy nekünk is élhetőbb az élet az egyik történettel, holott mindenki tudja, mi az igaz .

Fülszöveg:
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése