Gábor a kezembe nyomta: Olvasd el, kölcsönadom.
Már a tisztesség miatt is, bele kellett kezdenem.
Amikor elkezdtem olyan érzésem volt, hogy gyerekként valahol falun hallgatom egy mesélő történetét.Rengeteg szót nem értek, de nem kérdezem meg, mi az, mert talán kiderül, talán nem fontos, de mindenképpen magával ragad a mese. Mert mese ez a javából. Elsodort az ízes beszéd, a hangulat. (mi az ördög pl. a plajász? ) Miközben olvastam Erdélyben jártam. Ugyan a lábammal még nem tettem meg ezt a lépést, de a lelkem a regényen keresztül ellátogatott oda. Én, aki nem szereti a leírásokat, minden sorát és betűjét élveztem. Jelentést kaptak a szövegkörnyezet vagy a történésekben az „idegen” szavak. Kicsit úgy éreztem, én is így akarok élni. Szeretném megölelni a fákat, akiktől erőt kapok, szeretnék harapni egyet a friss levegőből, szeretnék csak úgy ücsörögni a plájász mellett és nagyokat hümmögni… Nagyon jó volt a történet, szerettem Nuca ártatlanságát, tisztaságát, jó volt látni, ahogy felnő, ahogy érik, ahogy …. Nehéz a szavakat megtalálni…El kell olvasni, meg kell ismerni. Így utólag nem is értem, miért zárkóztam el eddig ettől a könyvtől….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése