Na ezt olvassa el, aki horror szerzőnek tartja Kinget! Mert ez SEM horror, hanem inkább lélektani ... hmmm ... krimi?
Baromi jól vezet be szépen fokozatosan Trisha életébe és az erdőbe, Eleinte lazán sétálgatva... majd fokozatosan nehezítve, felpörgetve a történetet... félelem... rémület... magány... éhség... szomjúság... hisztéria... kiszáradás... képzelődés... élni akarás... düh...
Szörnyű volt és mégis olyan emberi, olyan esendő.
Mert Trisha, a jólnevelt 9 éves kislány, aki eddig szófogadó volt, aki csitította a konfliktusokat, most szép lassan az őrület közeli lelki állapotban előfordul, hogy rondán beszél, hisztérikusan viselkedik, hol sír, hol nevet, de az is előfordul, hogy földre veti magát és hisztizik.
És igen, elképzeli maga mellett a támaszát. Akiben még nem csalódott, Aki nyugodt és kiszámítható. Mert mindenkinek van az életében egy Tom Gordon. Hívhatjuk Istennek vagy pozitív gondolatnak, de igenis kell mindenkinek, hogy bízhasson, hogy higgyen. Mert ez a fajta hit erőt ad, átsegít sokmindenen.
Trisha is tudja, hogy csak a képzelete játszik vele, de ez ad erőt neki a túléléshez.
Hatásos lélektani történet, mely kockáról kockára épül fel, hogy az éppen eléggé nyomasztó (és letehetetlen) legyen.
Gyenge idegzetűek azért ne éjszaka olvassák el!
Kicsit féltem a befejezéstől, hogy elviszi a történet végét valamiféle ufo-s vagy rémületes szörnyszellemes vagy tudomisén mi felé, de meglepett a befejezés. King-hez képest egyszerű volt.
Gondolat:
"Azoknak az embereknek az életében, akik a saját erőforrásaikra vannak hagyatva, elkövetkezik egy pont, amikor megszűnnek élni, és kezdenek csupán túlélni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése