Susanna Jones: A csendmadár

Sokszor szemem elé került ez a könyv, mégis a borítóján található japán jel miatt nem éreztem olvasási kényszert. A keleti kultúra tőlem igen távol áll, ezért érthető volt a tartozkodásom.

Mégis kezembe vettem.
Nem kellett volna. :(

Egy számomra érthetetlen történet, ami néhol depressziós, néhol „csak” borúlátó. A japán kultúrát épp csak érinti, nem mutat semmit, nem tesz kíváncsivá, érdeklődővé az ottani nép és szokásaik iránt.

Zavaró, hogy hol E/1-ben, hol E/3-ban írt az írónő. (ugyanakkor E/3-ban sokszor jelenidőben fogalmaz) Akkor még gyanakodtam, hogy lehet hogy skizofrén, és egy jó sztori kerekedik belőle. Csalatkoztam.

Ugrál az idősíkokon, hol ma van, hol a múlt.
Van olyan történés, amire kétszer is kitér, holott számomra (és a történet szempontjából) nem sok jelentősége van (pl. Lucy a takaró alatt térképet nézegetett gyerekkorában vagy pl. az egyetemen a részeg pasik felszedése volt a bulizásainak célja) - ez vajon miért fontos?

Fülszöveg:
„Ha Lily nem találkozik velem, még most is élne.”


Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Tejdzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat.
Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében viszont megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia.

Susanna Jones hátborzongató regénye nem csak egy gyilkosság krónikája, hanem egy szerelemé is, amely az első perctől el volt átkozva. Hiszen ha Lily nem találkozik Lucyval…