A könyv feléig az unalom társult az undorral. Ez nem a legjobb szó, de majd pótolom jobbal.(érdektelenség?) Nincs bajom a melegekkel, de ahogy nem olvasom el a Szürke ötven árnyalatát sem, ezt sem kértem. Úgy gondolom, hogy a szex két ember magánélete és ha nem elrettenésnek szánják, akkor maradjon meg nekik a hálószobában. Emiatt volt a rossz érzésem ha éppen nem untam.
Valahol a könyv felénél előveszi az etikai kérdést, de szokatlan módon nem mélyed bele, nem elemzi, nem mutatja meg a többféle nézőpontot.
A Picoult könyvekben megkedvelem (megértem) a szereplőket, akár mindkét oldalon. Itt nem kedveltem egyik szereplőt sem. Na jó, talán Zoé anyját. Mert egy olyan szülő, aki a végsőkig kitart a gyereke mellett.
A vége elcsépelt, kiszámítható, azaz unalmas.
Ettől még nem adom fel, a következő Picoult könyvet is el fogom olvasni, és remélem kilábal az írói válságból,
mert ez a könyv izzadságszagú volt.
"...az a baj, hogy ha egyszer kiöntjük a szívünket valakinek, az a valaki elveszíti a névtelenségét."
"..ha szeretsz valakit, nem látod azokat a részeit, amelyek nem tetszenek."
"Hinned kell benne, hogy képes vagy valamire, és oda is fogsz megérkezni."
Fülszöveg:
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése