2012. október 18., csütörtök

Celia Rees: Farkasszem

Azt hiszem jól tették, akik azt mondták, hogy adjak ennek a résznek is egy esélyt. Egészen más volt, mint az első.
Sokkal érdekesebbé vált azáltal, hogy napjainkban kezdődik a történet, misztikussá vált a látomások miatt, ugyanakkor befejezte az előző történetet.
Az is tetszett hogy az eseménytelen út helyett térképen húztak egy vonalat, ezzel elvezettek az új helyszínre, ezzel kikerülve a korábban általam nehezményezett unalmas részt.
Viszont annyira átmentünk indiános könyvbe, hogy szinte vártam Winnetou megjelenését. :) -Nos ez sem lett volna baj, hiszen gyerekkoromban Winnetou rongyos lett a sok olvasástól :)
De vissza Maryhez, Agneshez és Alisonhoz.
Ezzel a történettel sokkal gyorsabban haladtam, mint Mary-vel, de itt is azt éreztem hogy lehetett volna még több, még kimunkáltabb.
A romantikát kedvelőknek lehetett volna több boldogság Szajkóval, a korszak vagy boszorkányosság kedvelőinek lehetett volna több gyógyítás a kor szellemében, a kaland kedvelőinek...   és így tovább.
Így hát köszönöm Celia Rees-nek a történetet, de meghagyom másoknak a többi könyvét.
Azt hiszem visszatérek Wolf Serno-hoz - már happoltam is két könyvét a rukkolán. és az egyik egy boszorkányról szól :)  

Fülszöveg:
Aki olvasta a XVII. századi Amerikában játszódó történet első részét, a Bűbájos Mary-t, bizonyára sokat töprengett rajta, miként is alakulhatott Mary Newbury, a bátor és nyíltszívű fiatal lány további sorsa, miután elmenekült Beulah-ból, ahol az elvakult, babonás tömeg boszorkánysággal vádolta, s így a biztos halál várt volna rá. A Bűbájos Mary ott ér véget, amikor Mary kétségbeesésében az erdőbe menekül, ahol nem csak üldözői, de a kemény tél, a vadállatok, és a portyázó indiánok is veszélyt jelentenek számára. A történet második, befejező részéből kiderül, hogyan menekül meg ebből a reménytelennek tűnő helyzetből, s hogyan válik különleges képességekkel bíró fiatal lányból az indiánok körében is nagy tiszteletnek örvendő varázslóvá. Amíg az első rész fojtóan feszült légkörével bilincselte le az olvasót, a Farkasszem-et eseménydús cselekménye teszi “letehetetlenné”; a sodró lendületű könyvből megtudhatjuk, milyen viszontagságokon kell keresztülmennie Marynek, míg végül megtalálja lelki békéjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése