Dorothy Blog Award díj

 

Nagy megtiszteltetés ért,
Dorothy Blog Award díjat kaptam Nikitől, a Könyvesem blog "édesanyjától".
Köszönet a díjért.
Meglepett, hogy egy "egy személyben gondoskodó édesanya, csodálatos társ/háziasszony/munkaerő/stb. és álruhában hatalmas könyvmoly" érdemesnek tart engem is erre a díjra.






Szabályok: (Úgy látom, egy kicsit eltérnek az eredetitől)
1. Köszönd meg a díjat és tedd ki, hogy kitől kaptad! 
2. Írj egy rövid kis szöszt az illető blogjáról!
3. Írj 12 dolgot a saját blogodról!
4. Válaszolj 12 kérdésre!
5. Tegyél fel 12 kérdést!
6. Küldd tovább a díjat azoknak, akiknek szeretnéd!

Köszönöm Niki! 

Niki blogjáról 
Niki blogját ismer(t)em, de mostanában ritkán járok más bloggerek oldalain.
A díj miatt ismét jobban betekintettem Niki munkásságába.
Az oldal sokszínű. szinte minden napra jut egy-egy bejegyzés. A könyvértékelések mellett vannak nyereményjátékok, de filmekkel is találkozhatunk az oldalon.
Ami a legszimpatikusabb, hogy egy bloghoz képest interaktív, azaz a blog fontos része a "fogyasztói" visszajelzés, pl. a blog olvasói ajánlhatnak könyvet ,mely megjelenik az oldalon és a Niki felé feltett kérdések is megválaszolásra kerülnek.
Épp ezért a Könyvesem egy jó példa minden blogger előtt, aki most kezd internetes naplót írni.

12 dolog a blogomról
1: Először politikai gondolatokat írtam a blogspot oldalaira.
2: Majd megszületett a Könyvkukac, melyet a magam szórakoztatására, gyermekkori olvasónapló mintájára írtam/írok.
3: Nem értek a weboldalakhoz, autodidakta módon próbálom néha "megújítani", de végül visszatérek az eredeti állapothoz.
4: Sajnos alig van időm olvasni. Még a nyáron kapott könyvek is "várólistán" vannak
5. Ez az első díjam :)
6: Ez a 201. bejegyzésem ezen a blogon.
7: Legtöbbet látogatott bejegyzésem : Stephen King: Búra alatt
8: Legtöbbet keresett szavak: "No, Én" (Delphine De Vigan: No és Én)
9: Legkedvesebb begyezéseim Emma Donoghue : A szoba és Stephen King: 11/22/63, mert a történetek "kutakodásra" sarkalltak (pl Picasso festmény vagy Kennedy gyilkosság)
10: 2012 júliusában voltak a legtöbben kíváncsiak az oldalamra
11: Meglep, hogy több európai országból is vannak látogatóim, sőt a hazai olvasók után az Egyesült államok és Oroszország lakóinak egy részét is olvasóim közt üdvözölhetem.
12: Nem esett jól, amikor jött egy helyesírásra vonatkozó negatív hozzászólás egy bejegyzésemhez. A vesszők előtti space volt a probléma. (remélem most nem követtem le ilyen hibát)

Válaszok Niki kérdéseire 
1. Miért azon a néven írod a blogodat, amilyenen?
Könyvkukac. Az egyszerű válaszom az lenne, hogy a könyvmoly már foglalt volt,
a bonyolultabb válaszom az, hogy a moly "csak" belemélyed, én viszont szeretek ellenkezni, kukacoskodni.
2. Hogyan tudnád magadat jellemezni 5 mondatban? (külső, belső tulajdonságok, stb.)
Alapvetően harsánynak, közvetlennek ismernek az emberek, pedig belül nem biztos, hogy ilyen vagyok. Én is (mint oly sokan ) tele vagyok kétségekkel, és megfelelni akarással.
Egyébként külsőre egy jól megtermett asszonyság vagyok, akinek a férje, a "mamahotelbéli" lányai és a hobbik jelentik a nyugalom szigetét. Kevés embert engedek be az életembe.
3. Heti szinten mennyi időt fordítasz az oldaladra?
A könyves blogra csak akkor írok, ha van mondanivalóm a könyvekkel kapcsolatosan.
4. Mely általad írt bejegyzésed a kedvenced?
Mint fent említettem, azok, melyek kutakodásra serkentenek.
5. Melyik a leglátogatottabb bejegyzésed, mióta az oldalt vezeted?
Stephen King: A búra alatt
6. Hogyan képzeljünk el bejegyzés írása közben?
A történet olvasása közben előkészítem a bejegyzést, a megfogalmazódó gondolataimat beírom piszkozatba. Ha végeztem a könyvvel, sokszor rágódom rajta egy kicsit, megvárom míg leülepedik, ha ez szükséges.
7. Mi a legnagyobb sikerélményed a blogoddal kapcsolatban?
Legnagyobb sikerélményem, hogy vannak akik olvassák. Ahhoz képest, hogy magamnak írom, ez számomra a legnagyobb siker.
9. Az ismerőseid, hozzád közel állók tudják, hogy könyves blogot vezetsz?
Nem titok, de nem jellemző hogy tudnának róla..
10. Éves szinten kb. mennyit költesz könyvekre?
Általában nem vásárolok könyveket. Megkapom a családtagjaimtól jeles napokra, vagy kölcsönzöm innen-onnan. Ami tetszik, annak viszont a könyvespolcon a helye.
11. Jársz rendszeresen könyvtárba?
Igen, bár bosszantóan sokat kell várni egy-egy felkapottabb könyvre.
12. Átlagban milyen tanuló voltál magyarból (irodalom, nyelvtan)?
Úgy emlékszem, négyes voltam, főleg a lustaság miatt. De jelentem, a kötelezőket (vagy legalábbis azok nagy részét) azóta elolvastam.

Kérdéseim: 
1. Mi inspirált a blogírásra?
2. Miért pont erről a témáról írsz?
3. Előfordult, hogy fel akartad adni a blogírást?
4. Melyik bejegyzésed a legkedvesebb számodra és miért?
5. Miért ezen az oldalon vezeted a blogod?
6. Ütemezed a bejegyzéseidet vagy akkor teszed közzé, amikor megírtad?
7. Van segítséged az oldal kialakításában?
8. Van valami mottód, ami szerint élsz?
9. Van valami más hobbid is?
10. Milyen hatással vannak rád a visszajelzések?
11. Van kedvenc blogod, bloggered? Miért az/ő?
12. Ha mindenható lennél, min változtatnál akár a saját életedben, akár a másokéban?

Akiket szeretnék díjazni, de csak ha ők is akarják:
Pupilla - http://pupillaolvas.blogspot.hu/
Ádám - http://adamolvas.blog.hu/
Óvónéni - http://ovo-neni.blogspot.hu/
Lotti - http://lotticsoppnyioviskuckoja.blogspot.hu/
Rizsavi - http://rizsavitamas.blog.hu/

M. J. Arlidge: Ecc-pecc

Véres, sötét, nyomasztó.
Az elején belecsap a történetbe, szinte a a Fűrész c. filmet látom leírva, majd kerekedik egy történet, ami végül nálam középszerű lett.
A végén összekeveredtek bennem a nevek, és végig sajnáltam, hogy nem nyomozhattam együtt a nyomozóval.
Akkor lenne számomra klasszikus krimi thiller köntösben, ha együtt jutottunk volna el pontról pontra a gyilkosig, ha kicsit nekem is el kell gondolkodnom az elejtett morzsákon.
De itt nem volt morzsa.
Így viszont csak egy nagyon véres történet lett.
 

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Hát.. nehéz szavakat találnom.
Egynek jó volt. (vagy nem?)
Ennyi, Nyomasztó, őrült, zavaros.
Nekem túlságosan keveredett a történet.
Paula Hawkins (gondolom) fokozásnak szánta (és persze hogy megértsük, mi volt az OK az okozat előtt) az előzmény-következmény eseményeket, de nekem nem jött be.
nem tudom megérteni.
- a főszereplő, Rachel alkoholizmusát, az önbecsülés hiányát, a kötelesség elhanyagolását
- a férj kötelékét (miért nem szakad el, ha már egyszer agy döntött?)
- a barátnő folyamatos toleranciáját
 Jess/Megan kalandvágyát
Hasonlíthatnám Pierre Lemaitre Téboly-ához, de azt hiszem még az is jobb volt.

Andy Weir: A marsi

 Mindenképpen el akartam olvasni, mielőtt megnézem a filmet.
Jól tettem.
Még nem láttam a filmet, de a könyv REMEK volt és már nem is biztos, hogy meg akarom nézni a filmet.
Nagyon idegen volt egy csomó rész a könyvben,
mert nem értek a fizikához, kémiához, biológiához,
vagy sokszor nem értettem mit ír Weir,
fel kellett írnom  magamnak mi az az EVA, MFE, MLE, stb, de mégis annyira jó volt!
Annyira magával ragadott, annyira ott éltem Mark-kal, jókat nevettem a gondolatain,
és olyan sok optimizmust kaptam tőle!
 Élvezetes olvasmány volt.
Köszi Andy Weir!

Nem tudom hogyan lehet ezt jól megfilmesíteni !?
Ahogy King Cujo-ját sem lehet, így jelenleg erről sincs elképzelésem. 

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Tapogatózás.

Mintha én magam is szemkötővel járkálnék. Nincs szín, nincs hangulat, csak mély sötétség.

Ilyen volt nekem a regény. És ezt nem jó értelemben gondolom.

Stephen King-en „nőttem fel”. Majd megismertem a The walking-dead-et.

Értem én, hogy ezek után nehéz nekem érdekfeszítőt vagy kellően borzongatót írni, de ez rémesen kevés volt.

Jó az alapötlet, miszerint van odakinn valami, amit nem szabad meglátni.

(King mellett megtanulhattuk, hogy nem az a fontos, hogy mi van kint)

De a történet és a szereplők nincsenek kidolgozva. (és itt nem a Fiúra és a Lányra gondolok)

Nincs igazán nagy személyiségfejlődés benne.

Így nekem sajnos nem jött be.  

Blake Crouch: Wayward Pines (Wayward Pines-trilógia 1.)

Érdekes, különleges hangulatú, kissé posztapokaliptikus regény.
Nekem bejött. nem olyan "hűdenagyonjóvolt", de azért sok helyen elgondolkodtatott.
Valószínűleg alkalomadtán a többi részt is el fogom olvasni, de nem most.
 

Michael Grant: Köddé váltak

Dezsavüm volt... (jó, legyen "de ja vu")
Mintha valaha, egy előző életemben olvastam volna a történetet.
Mégis új volt, mert a sztori eleje ugyan ismerős volt, de a vége nem.
Pontosabban nincs vége, egyértelműen érezhető, hogy jön valahol egy folytatás.
Jó a környezet, a karakterek "mesések", azaz aki jó, az szerény, aki gonosz, az nagyon gonosz.
Olyan, mintha az író egy mixet készített volna.
Végy az amerikai recept szerint egy JÓ fiút, egy VONZÓ lányt, egy BETEG (autista) tesót és alkosd meg a modern kor Legyek Urá-t.
Michael Grant megalkotta.
Csak nekem olyan felszínes maradt.

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Picoult-tól különös volt, hogy nem tördelte szét a szereplők szemszögéből a történetet. Különös volt, hogy nem a megszokott módon "elemezte" a szereplők tetteit, érzelmeit.
Megszokott, hogy a cselekedet miért-je és hogyan-ja helyett az érzelmek, a kiváltó okok kaptak szerepet.
Megszokott, hogy jó a nyelvezet, remek a karakterábrázolás.
Megszokott a kiszámíthatóság.

A magam részéről szeretném az egész történetet fikciónak tekinteni, mert nem tartom normálisnak ezt a fajta viselkedést.
Sem a szülők "vaksága", sem a srác, Chris aktív közreműködése a .. végkifejletben...

Fülszöveg:

Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk. 

Gayle Forman: Ha maradnék

Nem is tudom hogyan került a kezembe.
Azt viszont tudom, hogy az olvasása óta eltelt 4-5 hónap és fogalmam sincs miről szólt a történet.Megnéztem  fülszöveget, de az sem segít.
Ez számomra egyet jelent... Nem volt az én ízlésemnek jelentős a könyv. Mert lehetek akármilyen dekoncentrált (ez a sok munka miatt előfordul velem), de ha jó a történet. akkor azért a vezérfonal megmarad.
Most ez sem maradt meg.

KÉnytelen leszek megnézni a filmet....


Fülszöveg:

És te hogyan döntenél?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Lois Lowry: A fiú

Ez a könyv a többi Lois Lowry történethez képest csalódást okozott.
Lehet hogy én nem voltam ráhangolódva vagy kinőttem Lowry-ból, de nyögvenyelősen olvastam végig.
Eltelt azóta kb.2 hónap és... emlékszem rá, de nem mondhatnám hogy mély nyomot hagyott bennem.
Érdekes volt a világ, amiből Claire eljött, kevésbé volt érdekfeszítő a falu, ahova került. Az útja és az elszántsága is érdekes volt, de nekem ennyi...


Fülszöveg:

Egy napon egy ájult fiatal lányt vet partra a tenger. A közeli falu lakói befogadják, ám nem tudják róla, hogy egy olyan társadalomból érkezett, ahol az emberek nemcsak a színeket nem ismerik, de bizonyos érzelmek is hiányoznak a világukból, s ők boldog együgyűséggel tűrik a szűk elit által számukra kialakított rendet. Claire-t a döntéshozók történetesen szülőanyának jelölték ki, s már tizennégy évesen életet kellett adnia egy fiúnak, akit a szokásoknak megfelelően azonnal elvettek tőle. Ám a gépezet ezúttal nem működött tökéletesen. Új beosztást ugyan kapott – egy halfeldolgozó üzemben –, de nem kapta meg a pirulát, amely a társadalom minden tagját megfosztja a zavaró érzésektől, s biztosítja számukra a kétségektől mentes, békés életet. Claire nem tud lemondani fiáról; látni akarja, mindenáron tudni akarja, mi lett a sorsa. Hiszen ő hozta erre a világra! S miközben mindent kockára téve elindul, hogy valahogyan a nyomára bukkanjon, sorra feltűnnek azok a világok és szereplőik, amelyeket Lowry Az emlékek őrével kezdődő, majd a Valahol, messze és a Hírvivő című kötetekkel folytatódó regényfolyamában már elénk tárt.

A záró kötetből végre megtudjuk azt is, amire a sok iskolában ajánlott olvasmányként szereplő első kötet nem ad egyértelmű választ: él-e, hal-e Jonas, aki – bár a Döntéshozók Bizottsága igen különleges és megtisztelő feladattal bízza meg, megteszik őt az emlékek őrzőjének –, megszökteti a még csecsemő Gabrielt, ezzel mindkettejüket halálos veszedelembe sodorva.

A világszerte elismert Lois Lowrynak ez a regénye is a választásról szól: a választásról a könnyű és az igaz út között. Így, ahogyan az eddigi kötetek is, különleges lehetőséget kínál arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványaik elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Wass Albert : A funtineli boszorkány

Többször is mondták nekem, hogy olvassam el, mert nagyon jó könyv, de valahogy .. nem volt kedvem hozzá.
Gábor a kezembe nyomta: Olvasd el, kölcsönadom.
Már a tisztesség miatt is, bele kellett kezdenem.

Amikor elkezdtem olyan érzésem volt, hogy gyerekként valahol falun hallgatom egy mesélő történetét.Rengeteg szót nem értek, de nem kérdezem meg, mi az, mert talán kiderül, talán nem fontos, de mindenképpen magával ragad a mese. Mert mese ez a javából. Elsodort az ízes beszéd, a hangulat. (mi az ördög pl. a plajász? ) Miközben olvastam Erdélyben jártam. Ugyan a lábammal még nem tettem meg ezt a lépést, de a lelkem a regényen keresztül ellátogatott oda. Én, aki nem szereti a leírásokat, minden sorát és betűjét élveztem. Jelentést kaptak a szövegkörnyezet vagy a történésekben az „idegen” szavak. Kicsit úgy éreztem, én is így akarok élni. Szeretném megölelni a fákat, akiktől erőt kapok, szeretnék harapni egyet a friss levegőből, szeretnék csak úgy ücsörögni a plájász mellett és nagyokat hümmögni… Nagyon jó volt a történet, szerettem Nuca ártatlanságát, tisztaságát, jó volt látni, ahogy felnő, ahogy érik, ahogy …. Nehéz a szavakat megtalálni…El kell olvasni, meg kell ismerni. Így utólag nem is értem, miért zárkóztam el eddig ettől a könyvtől….

Mark Gimenez: Gyerekrablás

Szabályszerűen szembejött velem ez a könyv. A Metrón velem szemben olvasta egy huszonéves lány. A címe volt az, ami miatt utána kerestem, majd kézbevettem. Kellemesen csalódtam. Az eleje nekem kicsit lassan bontakozott ki, de aztán egy különleges krimiben volt részem. A főszereplő nagypapán Ben-en kívül nagyon bírtam a kislányt, Gracie-t és az apukáját, John-t. A könyv jellemzője végig a jellemfejlődés, de a leghatározottabban John fejlődött egy „kockából” a lányáért bármire képes apává. A vietnámi részeket nem kedveltem nagyon, de elismerem, hogy a történethez szükséges volt.

John Green: Csillagainkban a hiba

Valaki a filmet említette nekem, amikor ráöttem, hogy én még a könyvet sem olvastam.

Leginkább Kosztolányi gondolata jut eszembe:
A könyvben nem az az érték ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle.
Értéket nem nyújtott nekem, de talán egy pici elgondolkodást igen. Nem, még azt sem. Érzelmet keltett, de ezt egy kutya vagy kisgyerek is elérte volna mindenféle betegség nélkül.
Sajnálom, ha belerontok mások érzelmeibe, de ezt a könyvet tinédszereknek ajánlanám, mert egy egyszerű romantikus történet.
Ugyanakkor mások mellett (pl.Picoult) ez a könyv labdába sem rúghat. Nem éreztem semmi fejlődést, semmi komoly jellemábrázolást.

 

Timur Vermes: Nézd ki van itt!

Azt hittem sokat fogok nevetni ezen a könyvön, de nem sokat nevettem.
De kezdjük az elejéről.
Az hogy Hitler egyszer csak felébred, egy jó kezdet volt.
Tudtam, hogy a végén teljesen mindegy hogy fog eltűnni (esetleg valami King-es fordulattal), mert nem ez a lényeg.
Aki látja Hitlert, azt hiszi vicc vagy inkább humorista.
Aztán Hitler kimond egy csomó olyan mondatot, amin mindannyiunknak el kell gondolkodnunk.
Jól áll az ipar, mert zacskóban hordjuk a dolgainkat ...  héliumnál is könnyebb múzsák uralják a televíziózást ... a média a harci szellem szítása miatt közöl olyan sok rémséget...
Hát hm.. ennek a könyvnek a kapcsán van min elgondolkodnunk.
Kicsit a Hullám c. német filmre emlékeztet, ahol a német diákok állítják, sokat tanultak a történelemből az autokráciáról (egyeduralom) és nem következhet be újra. Mígnem egy tanár megmutatja nekik, milyen egyszerű is, ... (nem írom le mi a történetet)
Szóval Hitler itt terem és szépen lassan mindent ott folytat, ahol korábban abbahagyta. Kicsit talán finomít a dolgokon, de még mindig elvezet minket .... az orrunknál fogva.

Stephen King: Mr. Mercedes

Hiába, a Király mindig uralkodni fog és mindig király marad!
Amikor azt olvastam, hogy King krimit írt, ódszkodtam az olvasás gondolatától, hiszen amit a meséiben alkot az messze van egy "mezei" krimitől.
Nem is értem magamat, miért gondoltam "mezei"-nek??

King nem hazudtolta meg önmagát!
Egy kis véres jelenet mellett az elején lassúnak tűnik a történet, de idő kell az öreg nyugalmazott detektívnek a "jellemfejlődéshez".

Végül a jót még jobban megkedveljük, a gonoszt pedig egyre jobban gyűlöljük.

A krimi szál szerintem eléggé fordulatos.
Annyira mindenképpen, hogy várom a következő két (beígért) részt.

Janne Teller: Semmi

Nagyon akartam ezt a könyvet, mert a fülszöveg megfogott.
Mikor elkezdtem olvasni le kellett tennem mert elgondolkodtam... Tényleg egy mókuskerékben vagyunk?
Mi a fontos? Két napig gondolkodtam, de nem találtam ilyet.
Persze, tudom, a szokásos, mint a szeretet, a gyerekeink, a megbecsülés, az önértékelés, de mégis... minden nap dolgozunk, hazamegyünk, háztartás, gyerek, tv-zés, netezés, ... de ez SEMMI. Kicsit igaz van Pierre-nek.

További olvasásnál bosszankodni kezdtem.
Mi van ??? Hol vannak a szülők, a pedagógusok amikor a gyerekek egyre kegyetlenebb dolgokat mondanak fontosnak ?
Persze a kegyetlenkedés nem idegen a gyerekektől, mert nem érzik a súlyát. De hogy egyik gyerek sem fordult a felnőttekhez ???

Tényleg ilyen világban élünk??
Tényleg fontosabb a barátok véleménye, mint a szülők által közvetített érték? Vagy nincs is értékközvetítés??

NEM! Én nem ilyen gyereket neveltem.
NEM! Ha nem is sikerült minden értéket átadnom (vagy nem úgy, ahogy szerettem volna, vagy mások által elvárt lenne), de újra csak NEM és NEM.

Lewhet hogy a cél ezzel a történettel ez volt, de belőlem csak haragot és dacot váltott ki.

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

Elolvastam, mert el akartam olvasni.
De az érzések ...
Nagyon bosszantott, ahogy a szereplők viselkednek. Batátoknak tartják magukat, mégis tiszteletlenek egymással és önmagukkal.
Sam-nek lehetősége lett változtatni a dolgokon, de mégsem tette elsőre, másodikra, harmadikra.
Honnan gondolta, hogy van még lehetősége?
Miért nem tudott elsőre vagy másodikra átgondoltabb lenni?
Persze, én felnőtt vagyok, és máshogyan látok dolgokat, de akkor is... Mintha elveszett volna a fiatalokból minden empátia.
És ebben nem hiszek. Hiszek abban, hogy ugyan meggondolatlanok és fontos a környezet visszaelzése, (mint minden fiatalnak), mégis hiszem, hogy ezt másképp csinálta volna akár az én két gyerekem.