Jodie Picoult : Törékeny

Nehéz írnom erről a könyvről. Nem azért mert annyira felkavar, hanem azért mert felbosszant és felkavar.
Kicsit Doris Lessing: Az ötödik gyerek-e jutott eszembe róla
Inkább bosszantott a történet (illetve az anya), mint szórakoztatott vagy elgondolkodtatott.

Jöjjön a fülszöveg : 
" Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív


Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk."


Tehát ismét egy Picoult-tól oly jól ismert morális kérdés .
Beteg gyerek, melynek nevelése, gondozása, ápolása a szülőktől erőn feletti teljesítményt kíván.
Mit lehet és mit kell tenni? Meddig vagyunk képesek elmenni? Képesek vagyunk-e mindenen és mindenkin átgázolni a (ha még oly magasztos) cél eléréséhez? Mit nyerünk vagy veszíthetünk a harc végén ? 
Hogyan lehet valakit egyoldalúan elítélni (ügyvéd anyja), ha nem ismerünk minden körülményt?
Van egy visszatérő mondat a könyvben: 
"És bárki bármit mond, igenis hiányozhat olyasvalaki, akit soha nem ismertem."
Nos nem értek egyet vele. Szerintem CSAK az hiányozhat, amit (akit) ismerünk.

Ami végképp felbosszantott : az anya. Nem az hogy a barátságot felrúgja, nem az, hogy a családját szétcincálja, ( na jó egy kicsit ezek is!),  hanem az hogy a másik gyerekét elfelejtette, elveszítette ,vagy ha jobban tetszik - elengedte.
Tudom, mindig a problémással kell többet foglalkozni, de mint ebben a történetben is a kevesbé problémásból az elhanyagolással problémásabb gyerek lehet.
Szeretném hinni hogy ennél jobb szülő vagyok.

Egyszer egy drogprevenciós előadáson egy anya elmondta, a kisebb gyereke beteges volt, sokat kellett ide-oda vinni..  A nagyobbik jól tanult, önálló volt, nem igényelt különösebb odafigyelést....   Majd egyszer hívta a jegyző, hogy a nagyot lopáson kapták. Azért lopott, mert szép lassan drogos lett és kellett a pénz a drogra.
Sokmindent szenvedett el az az anya is, hogy a gyereke 2 éve tiszta. A kicsiről nem tudok.

Tudom, tisztában vagyok vele -  vagy csak sejtem- milyen nehéz dolga lehet egy beteg (vagy bármilyen problémás) gyerek szülőjének lenni.
Nem biztos hogy beválllatam volna egy beteg gyereket - igen, meg lehet vetni.
Ha most történne a gyerekeimmel valami, én is oroszlánként harcolnék, tűzön-vízen keresztülvinném az elgondolásaimat, de oda kell figyelni mindegyikre. Kicsit a Nővérem Hugá-ra hasonlít a történet ebből a szempontból, ahol CSAK a beteg gyerek a fontos, és mindenki ezt a célt szolgálja, ezért él.

Mert igen , harcolni kell, erősen, jóakarón, de szerintem van egy pont, ahol el kell engedni.
Mert van egy pont, ahol félre kell tennünk a saját önzésünket.... Mert lehet, hogy csak mi akarjuk annyira védeni, óvni, támogatni, segíteni,....

Nos ha Picoultnak az volt ezzel a történettel a célja, hogy figyeljünk jobban oda az összes csemeténkre, a családunkra, a barátainkra, akkor elérte a célját.
Ha az volt a célja, hogy megmutassa, a pénz nem boldogít és nem ad midenre megoldás, (gondolj a csekkre a hűtőn), akkor is elérte a célját .


Néhány jó mondat:

"A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának."


"Az örökbefogadás olyan, mint az a könyv, amiből kitépték az első fejezetet. Így is lehet élvezetes, de az ember óhatatlanul kíváncsi az elejére."

"Hát csak a szülés tehet anyává valakit? És vajon megszűnik anya lenni, aki örökbe adja a gyerekét?"

Baráth Katalin: A fekete zongora

"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…

Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé."

 

Véleményem:

Aki egy igazi krimire számít, csalódni fog.

A századelő Ókanizsáján nem túl pörgős az élet.De inkább nyugodt és poros. Mai szemmel talán unalmas.

Igazi monarchiás hangulat: hosszú ruha, kesztyű, kalap, kard, zsebóra,  ....

De az irónő "belerajzol" minket ebbe a nyugalomba. A leírása, a szóhasználata miatt pár napig ott éltem velük. 

Olyan értékeket mutat,melyek manapság háttérbe szorulnak.Ami fontos: a tisztességes embereket megbecsülni, a gyerekeket tisztességesen nevelni ( és persze a lányokat jól férjhez adni :)), mások megbecsülését kivívni és nem elveszíteni,.....

A történet krimi része felejthető. Maga a gyilkosság és annak felderítése is hasonlóan lassú, mint az élet Ókanizsán. De nem is ez volt a lényeg. Megimertük a városka lakóit és egy picit az életüket.

Mert mindenhol van egy "mindenlében kanál" lány, aki romantikus álmokat kerget, ugyanakkor emancipálódni akar (a századelőn!!), egy mások által irigyelt jegyes pár, egy nyalka huszár, egy pletykafészek, aki mindent tud, egy sokak által tisztelt orvos, egy tiszteletet parancsoló rendőr, egy kocsmáros, egy khmm... kéjnő, egy építőiparos, egy ......

Ügyesen beleszőtte a történetbe Ady-t és Ady versét (verseit).

A regénynek hangulata van. Visszavezet a századelőre és ez nem csak a történetnek, hanem a szóhasználatnak is köszönhető. Rengeteg szinte elfeledett szót csempeszett eb a történetbe.

Ilyeneket: fiola, svung, joviális, ferencjóska, fertályóra, pojáca,

Scott Westerfeld: Különlegesek

A Különleges Körülmények Ügyosztálya:  ezektől a szavaktól Tallyt taszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen a Különlegesek csupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet, veszélyesen erőset, és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve. Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogy soha nem találkozik Különlegessel. Tally azonban sosem volt hétköznapi.
Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik: feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton, a Szépek pedig bután maradjanak. Az erő, a sebesség, és gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi, amire Tally vissza tud emlékezni. Általában. Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre. Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánlják a feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit. Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halk szívdobbanásra, vagy véghezvinni a feladatot, melyre beprogramozták.


Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.


Ennyi volt a fülszöveg, jöhetek én.

Sajna … elrontotta .Az előző végéből érezhető volt, hogy nagyon nagy durranást kell csinálnia a harmadik részre.És ez nem sikerült.


Miután Tally különlegessé lett, számomra mintha elveszítette volna a személyiségét. Jó, lehet hogy ez volt az író célja, de ez a lány, aki beáll a sorba és szinte nincs egy önálló gondolata… Hát őt nem szerettem. Még Shay-t is inkább kedveltem mint Tally-t. Westerfeld már korábban a disztópikus világ ellen állított, együttéreztem a Füstösökkel és a lázadókkal, de most elérte, hogy a főszerelő ellen drukkoljak. Hisz ő az olvasó számára „rossz” lett. Az író megpróbálta „jóvá tenni”, de szerintem ez nem sikerült.

Szumma szummárum :
a három rész „egyre gyengébb” lett ...
mégis ajánlom a tiniknek, mert (olvasóvá, sőt sci-fi olvasóvá nevel) leköti és talán gondolkodásra serkenti a fiatalokat.
Sok olyan gondolat van  a sorozatban, amin valóban érdemes elgondolkodni.
Pl. Számít-e a külső szépség, vannak-e magasabb rendű értékek önmagunknál,  kell-e a hatalom, a rend, a szabály egy társadalomban, valóban egyformának -egyenrangúnak kell -e lennünk,...... ?

Azt hiszem Westerfeld még írhat jó könyvet, csak túl kell lépnie Tally-ékon és a "kényszer-íráson".

Scott Westerfeld: Szépek

Fülszöveg:


Gyönyörű. Közkedvelt. Tökéletes. Tökéletesen mű. Tally végre szép lett. A tökéletesnél is jobban néz ki, ruhái őrületesek, a fiúja észvesztő, s ő a társaság központja. Éppen ez az amire vágyott. De a sok szórakozás - az állandó bulik, a high-tech luxus, a teljes szabadság- semvpalástolja, hogy valami nincs rendjén.Valami fontos.Ekkor üzenet érkezik tally csúf múltjából. Miután elolvasta, emlékezni kezd arra, hogy mi is a baj a szép élettel, s vége a multaságnak. Választania kell: vagy azért küzd, hogy elfelejtse amit tud, vagy pedig az életéért, mivel a hatóságok nem hagynak életben senkit, aki ilyen információ birtokában van

Nos ez kevésbé tetszett, mint az első könyv.
A történet nagyon-nagyon vontatottan indult.
De hál'isten beindult , igaz valahol a könyv felénél.
Számomra ott kezdődött az igazi sztori, amikor visszautalt az első könyvre (levél Tallytól Tallynak és a gyógyszeres rész)
- jó lett, érdekesen volt "megcsavarva",
Kicsit vadnak tűnt az a prerozsdás , ősközösség-szerű rész. Igaz, megismertünk új embereket, új társadalmi problémákat. PL.
Érdekes kérdés: kiket is imádunk Istenekként ??? !!

Kicsit csalódtam a főszereplő viselkedésében, nem volt annyira karakán, talpraesett, nem volt olyan sok "trükkje", mint korábban . Ez nekem nem volt olyan ütős, mint az első rész, de ez nem akadályoz meg benne, hogy alig várjam a befejező részt.

Scott Westerfeld: Csúfok

Első mondat:
A kora nyári ég macskahányásszínű volt.


Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high- tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik Tallynek: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Választása örökre megváltoztatja az életét. Egy új, rabulejtő trilógia első kötete."

Első benyomásom : Nem tetszik a könyv borító. A cím nincs összhangban a képpel.
Második benyomás: Hogy lehet ilyan hülya mondattal kezdeni egy történetet? Milyen szíű a macskahányás?

Ezután: nem tudtam letenni. Egy nagyon jól megszerkesztett sci-fi, abból is a disztópia ékes példája könnyen emészthető formában.
(Disztópia = negatív jövőképű társadalom víziója - klasszikusa Orwell:1984 és Huxley: Szép új világ)
Bár lehet hogy vannak, akiknek ez utópia, és lemondanának a szabad és önálló gondolkodásról a szépségért cserébe.

Az író (kiadó) 12 éves kortól ajánlja, én viszont mindekinek (felnőtteknek is) ajánlom.
Mert sokkal több van ebbe a könyvben, mint egy egyszerű tini történet.
Szépség - Csúfság :  Mit tartuk szépnek? Miért könnyebb a szépeknek? Miért vonzó a szimmetria, a nagy szem? Miért akarunk beolvadni a tömegbe, hasonlítani másokhoz?
Érdekes gondolat, hogy megtervezheti mindenki a "jövőképét", ami természetesen csak a testképre vonatkozik. (soványakat feltöltenek, testesebbekből lefaragnak)
Ugyanakkor jelzést ad arra, hogy mindenki bőrszíne egyenlő, hogy ne érjen senkit diszkrimináció.
Ezért cserébe csak egy apró dolgot kell adni..... A szellemi szabadságukat.

Ugyanakkor a könyv befejezése is olyan, mit egy jó filmé, nyitva hagyta az ajtót a folytatás felé.
Egyébként igazi "könyvmolyképző" könyv.
Bevezeti a fiatal olvasót az olvasás örömébe, a szereplők korukat tekintve és szellemileg is tinik tini problémákkal, ugyanakkor egy kis sci-fi-vel is megismerteti az "óvatlant". Ügyes húzás.
Már kikölcsömöztem a következő két részt, remélem azok is hasonlóan élvezetesek lesznek.


Idézetek:
"Bárcsak bölcsebbek és fejlettebbek lennének az emberek, hogy mindenkit egyformán kezeljenek akkor is, ha más a kinézetük!"

"A természetnek legalább nem kell műtét, hogy szép legyen. Egyszerűen csak az, és kész"
"Nem az utazáshoz kell a bátorság, ... Bátorság ahhoz kell, hogy elhagyd az otthonodat."
"Az egyik jó dolog abban, ha valaki szép, hogy az emberek lenyelik a kellemetlen szokásait"

Rob Thurman: Éjvilág

Fülszöveg:
" Üdv New Yorkban! Ahol egy troll lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban és egy gyönyörű vámpír az Upper Esat Side egyik manzárdjában - és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó ember tökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember. Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő - és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ. Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. Ő a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa... „A varázslatos világ legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba visz el ez a hajtűkanyarokkal teli, fordulatos könyv. Csípős, cinikus, csibészes és titokzatos. Az igazság Odaát van, és nem valami szép..."


Sajnos a véleményem lesújtó....
Gyenge volt ez a könyv, egyszeri olvasásra sem nagyon érdemes.
A fülszöveg valami érdekes urban fantasy regényt vázol fel, ezzel szemben egy lapos, elnagyolt sztori volt.
Valóban van troll, grendell, vámpír, kobold, vérfarkas, de egyik karakter sincs igazán kidolgozva.
A nyelvezete "pongyola".
Lehet hogy valakik szerint "fiatalos", s elismerem nem egy "Kincskereső kisködmönös" nyelvezettel kell a fiatalokat olvasásra nevelni, de ez a másik véglet volt.
A sztori : elején az Odaát sorozat, ahol a két fiútesó tűzön-vízen át kitart egymás mellett, közepétől Burok, ahol valaki megszállja Öcsikét és onnan kezdve az uralkodik a személyiségén és a testén.
Sokszor csak a szemem olvasott, az agyam nem, nem kötött le, de szégyelltem volna megint abbahagyni egy mások által oly nagyszerűnek tartott történetet.
A fordítása is szőrnyű. Hogy mondhat egy női szereplő(ről) olyat, hogy feleségül vett több gazdag pasit. :(

Egyetlen felüdülés a könyv során a két fiútestvér verbális incselkedése. De ennyi.