Két eltérő fiú... a durva olasz ,aki szeret verekedni , "bandavezér" típus, és a nyiszlett, befelé forduló "kattant" fiú barátságának, felőtté válásának története.
Ők ketten szórakoztatják, így egy kicsit kiegészítik is egymást.
A barátság története a két fiú különböző nézőpontjából tárul elénk.
Érdekes képeket fest, pl. a vadóc madár megszelidítése vagy a nyápic, de érvelő fiú durva emberrel szembeni határozott fellépése.
Ambivalens érzelmeket is kelt pl. a madárszerető fiúk sintérnek állnak.
Mégis, szinte végig a tiszta, gyermekien ártatalan gondolatok és érzelmek állnak a háborús, már-már "gonosz" világ eseményei ellen. Madárka kanárikkal kapcsolatos emlékei, gondolatai megmutatják milyen nehéz az embereknek.Mert hiszen mennyire egyszerű a madaraknak...
"Sírni, nevetni és hazudni az összes állatok közül valószínűleg csak az ember tud. Gondolom, a halálról is csak nekünk van fogalmunk. Az állat igyekszik persze életben maradni, de a halálból nem csinál ügyet."
Jó kérdés, a rács melyik oldalán vannak rabok.... Az író finoman feszegeti, ki az őrült....
" Úgy lehet, az őrültek látják tisztán a dolgokat, de ők ki is módolják, hogyan éljenek a tisztánlátásukkal .... ..... Őrültek vagyunk, mert nem tudjuk bevenni, hogy ok nélkül történnek dolgok és hogy semmi értelme az egésznek.Mi az életet nem afféle akadálypályának látjuk, amin valahogy át kell vergődni és kész. Nekem úgy tűnik, hogy aki nem őrült, az mind szorgalmasan ugrálja át az akadályokat. Az mind egyik napról a másikra él, mert jön ugye egyik nap a másik után, és mikor kifogynak a napokból, behunyják a szemük és holtnak kiáltják ki magukat. "
Eszerint én is őrült vagyok, és ti is mind. S ha jól belegondolok, igaza van.
Mindannyian a környezetünk és társadalmunk normáinak próbálunk behódolni , s elfeledjük, hogy magunknak kell megfelelni. Akár kompromisszumokkal.
No és persze másokat elfogadni... mert nem feltétlenül rosszabbak attól hogy mások...
"Hülyeség, mennyire vérünkké vált, hogy örökké azt lessük, figyelnek-e, rajtakapnak-e valamin. Még kissrác korunkban, a szüleink meg a szarházi tanáraink ültethették belénk ezt a hülye bűntudatot."
A történet során mindkét szereplő megvilágosodik. Madárka belátja, hogy nem madár, és eszerint kell élnie, Al rádöbben, hogy kifelé hiába tűnik magabiztosnak, legbelül tele van félelemmel, beletőrődéssel.
"Meg kell tanulnom, hogy békében éljek magammal, így, amilyen lettem. Csak az a baj, hogy annyi mindent nem ismerek magamban. Egész életemben olyasféle képet építgettem magamról, amilyet az izompacsirták lapjában, az Erő és Egészségben látni. Azazhogy kívülről és nem belülről építkezem, kívülről, mert meg akartam védeni magam mindenfélével szemben. És most ennek az őrült rendszeremnek nagy része romokban hever. Mindent újra kell kezdenem, magamba kell tekinenem, hogy lássam, mi van odabenn. Nem is tudom, meg bírom-e tenni. ...
... Meg kell tanulnom, hogyan éljek együtt a félelemmel. A félelem be van építve, hasztalan küzdünk ellene.Félelem nélkül életképtelen állatfajta lennénk. Nem kell szégyellni a félelmet. Természetes és szükséges dolog, akárcsak a játék vagy a fájdalom. Együtt kell élni vele."
Nagyon tetszett, igen magával ragadó és elgondolkodtató regény.
Ha tovább folytatnám a leírást, idemásolhatnám az egész könyvet. :)
Fülszöveg:
Madárka különös, a megszokott élettől elrugaszkodott álomvilágban él, melyet még legjobb barátja, Al sem ért. Szelíd, ártalmatlan, tiszta lelkű ember, aki viszont hihetetlen öntörvényűségtől hajszolva egyetlen rögeszméjének hódol: szárnyalni akar, mint a madarak. A lelkileg sérült ifjú a madarak szabadságot jelképező világába menekül, azonosul e csodálatos lényekkel, elzárkózik az őt körülölelő külvilág mocskától, a küszöbönálló háborútól. Furcsa, szokatlan viselkedése fokozatosan elszigeteli a „normálisnak” elkönyvelt közegtől, és ezáltal megnyílik számára a szabadság útja, melyet embertársai azonban őrülettel azonosítanak. A háború végét már egy katonai elmegyógyintézetben éri meg, itt talál rá a súlyos állsérülése miatt leszerelt gyerekkori barátja, Al – a realitás megtestesitője –, aki a harctér borzalmainak tapasztalatával a háta mögött átértékeli az őrültségről és az épelméjűségről – a társadalom által – belénevelt fogalmakat. Madárka naplójegyzetei és a külvilág történései szabályszerű ciklikussággal váltják egymást.
A regény eseményeinek rendszeresen ismétlődő váltakozása álomszerű varázslatba ringatja az olvasót. A valós világban zajló történetek ecsetelésével zaklatott, feszült hangulatot áraszt, majd feloldja az andalitóan lebegő, ellazitó érzésekkel, melyeket a levegőt uraló csodálatos lények szárnyalásától kölcsönöz.
Még néhány gondolat.....
"Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést."
"Mindig olyan rohadtul biztos voltam magamban; azt hittem, soha senki rá nem vesz olyasmire, amit nem akarok, nem tesz olyanná, amilyen nem akarok lenni, és nesze, most itt vagyok. Ha belegondolok, nem valami sokban különbözők a fateromtól. Senki nem eredeti, és még csak annyink sem maradt, amennyivel elbolondíthatnánk magunkat."
"Csakhogy az a bolond gondolat fészkelt meg bennem, hogy hernyó voltam eddig, és kötéseimből, akár a bábból, pillangóként fogok előbújni. És még nem végeztem a hernyó-létemmel. Tudom, pillangó vagyok
igazából, vége a hernyó-szerepnek, de nem állok még készen az átváltozásra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése