Carin Gerhardsen: Mama, ​papa, gyerekek (Hammarby 2.)

 

Oké, már látom, hogy nem jó "résszel" kezdtem a sorozatot. De ez tetszett meg, ez akadt elém, így ez lett az első. Viszont még gondolkodom azon, legyen-e több. 
Alapvetően nem olvasok skandináv krimiket, mert - lehet hogy koromnál fogva - számomra felejtősek az idegenek a nevek, így nem tudom megjegyezni, ki kicsoda. 
Hát most belecsöppentem egy nem "skandináv krimibe", ami mégiscsak az.
Folyton meg kellett állnom, hogy ki az a Sjöberg, Asa, Lőtten, Sandén, és most ez melyik Andersson, a tárcás vagy az apa??? 
Jó a történet, bár eleinte nem tudtam miért van ez a sok szál, de persze a végére jól össze is futottak.
De!  Hogy jön ide az erőszakolós videózós szál és a vörös hajú nő ??? 

Lehet, ha nem a második résszel kezdem, értettem volna, de így tölteléknek nem való és annyira nem izgatott fel hogy az első és harmnadik részt is magamévá tegyem 

Szóval még gondolkodom. 

A kislányért és a hetvenes néniért drukkoltam.   

Guillaume Musso: A brooklyni lány

 

Második találkozásom Musso-val és még nem tudom hova tegyem. 

Haladós, olvasmányos az írása. Ez pozitív. 

De a sztori... hát nem tudom, nem vagyok túl elégedett vele. 
Egyrészt nem látom a jellemfejlődést a szereplőinél.
Érthetetlen számomra, miért tesz bele olyan momentumot, aminek semmi szerepe nincs a történetben (Pl.kisgyerek, aki édes, gügyögős, de lényegtelen) 

Megint olyan történetet írt, ami két történetre is elég lenne. 

Elég lett volna vagy a politikai szálat kibontani, vagy gyerekrablásos, bántalmazásos részt továbbvinni, de minek mindkettő???

Úgy tűnik, a stílusához tartozik, hogy minden fejezet egy idézettel keződik, ami engem továbbra is zavar.

A szereplőket valami hírességhez hasonlítja, pl.így: Spotini->"Jean Yanne-ra emlékeztetett Chabrol vagy Pialat filmjeiből" vagy Clotilde Blondel ->" Greta Garbora vagy Delphine Seyrigre emlékeztetett"
Sajnos - valószínűleg a tudtalanságom mitt - nem sokat segít, hogy elképzeljek egy-egy szereplőt. 

De miután a lányom is - mint sokan - odavannak érte, nem adom fel, meg kell találnom vagy értenem, miért szeretik olyan sokan. 

Guillaume Musso: Az angyal hív

A lányom mesélte, hogy most Musso-kat olvas és nagyon tetszenek neki. Ezt ajánlotta elsőnek.

Hát.... 
Olvasmányos, ezt meg kell hagyni, két nap alatt olvastam el.

Tetszik a fülszöveg áltla kínált történet:
Reptéren összeütközve elcserélik a telefonjaikat ...

De...
Nem értem az egész történetet. Olyan, mintha Gusso nem tudta volna eldönteni romantikus történetet írjon vagy krimit (?)
Szerintem ezt két külön könyvben is megalkothatta volna, mert így egyik sem teljes számomra.

Az elején jól indul, bár .. mi visz rá, hogy kutakodjak a más telefonjában? Jó, fel kell építeni a sztorit...
Aztán nyomozgatok a másik ügyében? Mert én okosabb vagyok?..
Nem tetszik a női - odamondogató - karakter sem. 

De oké, túlteszem magam rajta. A könyv második fele meg átcsap egy ... nem is tudom... valamiféle krimibe, ahol felgyosulnak ugyan az események, de olyan se füle, se farka.

Hja és nem szerettem a fejezetek elején a különféle idézeteket sem. a harmadik után már el sem olvastam, mert kizökkentenek a sztoriból. 

Gusso egyelőre nem lett a kedvencem.
De nem adom fel, mert ha ilyen sokan rajonganak az íróért - köztük a lányom is - akkor biztosan jó lehet. 

Romy Hausmann: Drága gyermek

Úristen!!!
Ez egy átkozott történet!
És ugyanakkor megdöbbentő, milyen sok hasonló rémség történik meg a világban, hisz halljuk, látjuk a híradásokból.
Ez a történet terheli a lelket, így csak olyanok olvassák, akik ezután tudnak "lapozni".

A sztori kicsit Donoghue Szobája, keverve Natascha Kampusch-sal, de ez Picoult féle több szereplő szemszögéből mesélve.
Mindez persze nem vesz el a történet értékéből.

A kislány, Sarah időnként az agyamra ment,
de "értem", ha egy sivár milliőben nevelkedő, csak ezt a világot ismerő gyermek így viselkedik. 
Nem értem, de értem.