Stephen King: 11/22/63

Ez igen! És meg kell mondjam, a KIRÁLY visszatért. (Ismét)
Aki nem szereti Kinget (bár még nem olvasott tőle semmit), azoknak üzenem: ezt tessék megkóstolni. :)

Karácsonyra kaptam, és a gyerekeim "használati utasítása" szerint lassan olvastam. Vagy legalábbis megpróbáltam - és nehéz volt letenni.
 
Ez egy igazi elméletgyártó és szálbogozó fikció.
Ragyogóan feszegeti a "mi lett volna, ha..." kérdéseket, ötvözi a Kennedy kapcsán ismertté vált összeesküvés elméletekkel a valós tényeket.
Némi lamúrral fűszerezte, de sokkal emberibb, sokkal szociálisabb a többi regényénél.
Kicsit féltem, hogy a végét elszúrja, (ahogy néha elszúrja), de ez nagyon ott van végig, az első betűtől az utolsóig.

A "megmentett" jövő kicsit összevissza vagy zűrzavaros volt nekem, de lehet hogy ez volt a célja.
Azt sejthetjük, hogy Kennedy-t nem lehet megmenteni és talán éppen ezzel hajszol egyre jobban a regény folyamán, mert mi lenne, ha...

És tényleg.. mi mindenre mire lennék képes, ha....? Lenne bennem bátorság? Megtenném? De mi lesz a pilllangóhatással ? ... 

Lehet hogy 1972-ben írta (kezdte el), de valószínűleg jót tett azzal a történetnek, hogy a fiókban pihentette.
Jól sikerült, és ez lehet hogy részben tényleg a Kennedy imádó feleségének és/vagy Joe fiának köszönheti.
De meg kell mondani: King utolérhetetlen és utánozhatatlan. És persze azt is, hogy "öreg ember nem vén ember"...:)


Persze, hogy egy ilyen könyv után az ember kutakodni kezd... 

Fülszöveg:
Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, „reset” következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.
Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.
Stephen King most is elemében van, fantáziája korlátlan, szereplői és miliői hitelesek, legújabb regénye pedig letehetetlen.

Yann Martel: Pi élete

Terveztem az olvasását, de igazából a film megjelenése adta az utolsó löketet. Mert el kell olvasnom, mielőtt megnézem.

Nekem nagyon nehezen indult. Nem szerettem a vallási blablát, és csak a végére derült ki , hogy a történet szempontjából miképp fontos.
(mondjuk annyira nem, amennyire hosszú volt az a rész)
De a történet megfogott. Nagyon olvasmányosan írta le Martel a "robinsonos" érzéseket, az egymásra utaltságot, a magányt, az unalmat, ...és még sorolhatnám. Pedig biztosan nehéz a "semmittevésről" írni, de ő megtette.És profi módon fűzte a történetet, hogy ne lehessen letenni.

A vége ütős.
De nagyon jó, hogy magamra hagyott azzal a kérdéssel, hogy melyiket hiszem el. Pontosabban tudom mit hiszek, vagy hogy mi a valóság, de a szörnyű való helyett adott egy elviselhetőt. Ahogy Pí-nek is, úgy nekünk is élhetőbb az élet az egyik történettel, holott mindenki tudja, mi az igaz .

Fülszöveg:
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.