nem sokat, épp csak ...
Most is hiányérzettel tettem le. A karakterek nem fejlődtek kellőképpen, a történetből, a káoszból is többet lehetett volna kihozni, ha nem Ward írja, hanem pl. Saramago vagy Banks. Megpróbált felvázolni egy jövőt, pl. helymeghatározós chip beültetés, de nem győzött meg, pedig a tudományban sem vagyok járatos. .
Persze a történet azért magával húz, olvasás közben érzem a vágyat, hogy ne úgy legyen, hogy ne történjen meg a várható esemény, de ez nem feltétlenül az írónőnek köszönhető.
Ugyanakkor a fiataloknak, akiknek írta, nagyon jó kis olvasmány, el lehet gondolkodni rajta, sőt hasonló érdeklődésű társaságban filozófiai gondolatokat ébreszthet.
Fülszöveg:
Adam „számokat” lát – amikor az emberek szemébe néz, meglátja a haláluk dátumát, ahogyan az anyja, Jem is látta.
Adam nehezen birkózik meg ezzel a rettentő képességgel, és amikor ráébred, hogy a környezetében mindenkinek ugyanaz a szám rendeltetett, rettegni kezd attól, mi vár rájuk majd 2027-ben.
Hogy ráleljen a megoldásra, Adam kétségbeesett kutatásba kezd.
Mi történhet: háború, atomkatasztrófa, pusztító vírusok? Az világos, hogy valami nagy dolog közeleg..
De mi? És mit tehet ő ellene?
