2011. május 27., péntek

Sarwat Chadda - Az ördög csókja


A fülszöveg szerint:


A rozsdás lánc megcsikordult, ahogy a fiú, őt figyelve előre-hátra hintázott. Talán nem ő az. Lehet, hogy csak egy hétköznapi gyerek. Talán nem kell megölnöm. Billi San Greal Próbája. Az utolsó teszt a beavatása előtt. De nem erre számított. Nem arra, hogy egy kissrácot kell megölnie. Billi sorsa, hogy kövesse apját a Rendbe, és megóvja az embereket az Istentelenektől. A több ezer gonosz, megkínzott lélektől, amelyek az emberiséget tekintik prédájuknak. Billi tizenöt éves. Brutális harcból és halálos csatákból álló életre vágyik? Vagy kísértés fenyegeti, hogy rossz útra vigye?

Lassan lehet hogy el kell gondolkodnom azon, hogy velem van a baj. Ilyen sikertelen sorozatom nem lehet, bizonyára „befordultam”, „emo”-s lettem vagy tudomisén mi van velem, mert ez a könyv is csak közepesen tetszett.
A fülszüveg alapján azt hittem sikerült végre egy jó könyvet találnom.
Nos a főszereplő lánynak már a neve is furcsa. Billi . Ráadásul SanGreal, ami ugye hajaz a Szent Grál-ra. Az apja Arthur SanGreal. Ez kissé elcsépelt a templomos történethez, de ne ítélkezzünk előre.

Érdekesen indul a sztori, a fülszöveg soraival. Azt gondoltam, ez egy jó kis könyv lesz.
Majd megjelenik a történetben a mitológia rémségesen lebutítva. Néhány mondatban belemegy az angyalok és démonok születésébe, a templomosok szerepe alig van kidolgozva. Később valahogy feltűnik némi mohamedán vallás - nem is értem mit keres itt ( a lány a történet szerint félig arab)
Akit a legjobban kedveltem, az a negatív szereplő volt- mégis bennem lehet a hiba.
Billi-t egyáltalán nem szerettem. Sablonos, kitörni vágyó tini, aki nem lát az orránál tovább.
Az apa , az elkötelezett templomos, aki mindent háttérbe szorít a cél eléréséhez.
Kay, aki … van szerepe, de elhanyagolható.
Viszont Mihályt, a bukott angyalt kedveltem.
( A rossz névválasztás itt a legszembetűnőbb Billi,Kay,Arthur  <---> Mihály )
- köszönet a fordítónak az átgondolatlanságért
A történet ugyan "zajlik", csaták, viták... de semmi élmény. A mondatszerkesztés egyszerű, a karakterek elnagyoltak, nem tudok egyértelműen valaki oldalára állni. Sokkal többet ki lehetett volna hozni a sztoriból , mert az alap elgondolás nem lett volna rossz.

Azt hiszem ezzel máris több mondatot pazaroltam rá, mint amennyit ért.
Olyan semmilyen történet, semmilyen érzés, olyan : "Ez is megvolt".

2011. május 23., hétfő

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Kettős érzelmeket táplálok a könyvvel kapcsolatban.


Lássuk a történetet :
London, a hatvanas évek közepe.
Egy céges bulin megismerkedik két különc (-nek mondott) ember, Harriet és David.
Szerelem első látásra a két konzervatív, a szexuális szabadságnak ellenálló, nagy családról álmodó fiatal közt. A rokonok intelmei ellenére szülői segítséggel megvesznek egy vidéki házat, ahol majd a tervezett 8 gyermeküket nevelgethetik. Lassan építik a házat és az álmaikat, mígnem Harriet teherbe esik.  A gyermek otthon születik meg, meghitt, boldog környezetben. 6 év alatt négy gyerek születik a családba. Nagyobb ünnepekkor (karácsony, húsvét, nyári szünet) az egész család náluk jön össze.
Harriet azonban újra teherbe esik, s az eddig sem könnyű terhességei után ez az ötödik nagyon megviseli az asszonyt. A magzat belülről „marja” , „emészti”.Nyugtalan lesz, nagy fájdalmai vannak, állandóan tesz-vesz valamit, járkál hogy kevésbé érezze a magzat mozgását.
Eljön az idő, Harriet kórházba vonul szülni. A csecsemő más….. és ez csak rosszabb lesz. Ben agresszív, durva, hiperkatív és csökkent szellemi képességet mutat, a nagycsaládban mindenki távolságtartóvá válik. Elhangzik, hogy mongol-idióta,valójában az atavizmus* jeleit mutatja. A család a nehezen kezelhető fiút elküldi egy intézetbe , ahonnan anyja egy idő után hazahozza, mert ezt diktálja neki a társadalom elvárása s talán a lelkiismerete. Ezzel a család szétforgácsolódik. Mindenki igyekszik minél kevesebb időt otthon tölteni. A férj a munkába, a nagyobbak bentlakásos iskolában, nagyszülőknél élnek.
Ben-re előbb egy deviáns társaság vigyáz, majd az iskolában megtalálja a „barátait”, s ezzel (vélhetően) elindul a bűnözés útján.

*Atavizmus: (lat. ). Minden részletében kellőleg még nem ismert biológiai tünemény, mely szerint egyes állategyének olyan sajátságot vagy külsőt kapnak, mely fajuk közvetlen előttük lévő nemzedékeinél hiányzik s ugyanazon fajnak valamelyik régen letünt nemzedékére emlékeztet (Huxley. ) Forrás: Révai lexikon

A történetről a magam részéről:

Az idilli ámde unalmas kezdet után horrorisztikus leírások következnek a magzatról mely tönkreteszi az anyját és az egész családot. Születése után sem csillapodik az érzés és tele vagyok kérdésekkel: miért?
Miért engedi hogy egy gyerek tönkretegye a családot, a többiek életét? Miért nem próbálja meg szeretni? Miért nem foglalkozik vele? Miért engedi el a kezét?

A saját gondolataimhoz hozzá tartozik, van két gyerekem és volt részem abban, milyen egy csökkent képességűvel élni, még akkor is, ha az szülő volt. Nem tudom hogyan cselekedtem volna Harriet helyében, de bármily kegyetlennek tetszik, a négy gyerek fontosabb lett volna mint az az egy.
Megértettem volna, ha az ismeretlen intézetben hagyja. De ő elment, és az állati körülmények közül elhozta a fiút. Ha pedig ez a gyerek is ennyire fontos az életemben, akkor megpróbáltam volna vele érdemben foglalkozni. Hiszen ha valaki nem teljes értékű, akkor is meg lehet és meg kell tanítani alapvető dolgokra. Ezt hiányoltam a történetből. Harriet nem fordított elég energiát arra, hogy szeresse, tanítsa, nevelje, ez okozta a család széthullását, nem pedig Ben. A másik hasonló gyereket elfogadták, csak Ben-t nem. Az ötödik gyerek betegsége jó apropó lett volna arra, hogy a szűkebb és tágabb családot rávezesse az elfogadásra, a toleranciára.
Hiába vagyunk a nyolcvanas évek elején, azt már akkor is tudták, hogy senki nem gonosz eredendően. Én is hiszek ebben és épp ezért nem értem meg és nem tudom elfogadni Harriet viselkedését.

A könyvről, mint szépirodalomról:

Akár jó is lehetne, csak … a nevek mögött nincsenek karakterek ezért a szereplők összekeverednek bennem. Nem tudom elmondani, hogy hívják Harriet testvérét, akinek hasonlóan beteg kislánya van, akinek szintén nem tudom a nevét. A könyv feléig csak a mindenki által vágyott tökéletesség uralkodik, egyszerűen formázva. Később látom az írónő által alkotott képeket, de elrontja az iránymutatása. Valahogy érzem a soraiból, hogy mit kell gondoljak és nem engedi hogy a magam érzelmei alapján foglaljak állást.

2011. május 18., szerda

Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe

Az íróra más könyvajánlókon, könyves blogokon figyeltem fel.
Mindenki pozitívan nyilatkozott a könyveiről.
Ezért vettem a kezembe ezt a könyvét.
Lehet hogy nem ezzel kellett volna kezdenem. :(

A történet:
Scudder rendőr egy bűnözőre nem tudta rábizonyítani a tettét, ezért hamis váddal és hamis tanuval börtönbe juttatta. 12 év múlva a bűnöző, Motley kiszabadult és mint azt illik, bosszút forralt a rendőr ellen. Scudder időközben elhagyta az egyenruhás állományt és most anonim alkoholistaként, lecsúszott és magányos emberként magánnyomozó.
Motley ott áll bosszút, ahol a legjobban fáj, azaz módszeresen írtja Scudder jó vagy kevésbé jó ismerőseit. A zsarunak persze ismét semmi nincs a kezében, a volt kollegái sem nagyon akarnak foglalkozni a feladattal, így Scudder kezébe veszi a nyomozást.
neki több a lehetősége mint a zsaruknak.

Nos a véleményem:
kriminek nem a legjobb. Sajnálom ... Elég gyorsan rájön az olvasó a végkifejletre, sehol egy csavar, sehol egy slusszpoén... Mégis adok Blocknak még egy esélyt.
Ha mindenki szereti, akkor csak több van benne .

A szereplők jellemrajza, leírása, egyszerű. Kb. ennyi, semmi kiemelkedő. A jót majdnem kedvelem, a rosszat majdnem ...gyűlölöm?  Hát gyűlölni nem gyűlölöm, nem kedvelem. De ez természetes.
Ami megragad , az a főszereplő emberiessége. Nem "superman", csak egy esendő ember, aki megküzd a saját démonjaival, legyen az akár az alkoholizmus, akár a lelkiismeret. Ez szimpatikus. de ennyi, s nem több.

Ugyanakkor nekem nem nyújtott akkora élvezetet, amit elvártam volna tőle. Lehet hogy bennem van a hiba, de az ódák után, melyet más oldalakon olvastam, írtózatos csalódás volt. 
Ennél már a vámpíros, csöpögős történetek is jobbak voltak, mert ott valami szőrnyűre készültem, itt meg ráhangolódtam a "végre valami jó kis krimi" érzésre, és.....
De rendben, még egy esélyt adni fogok neki.
Mert ennyire nem lehet más az ízlésem, ennyire nem láthatok másképp.... vagy lehet hogy nem ugyanazt a könyvet olvastam???

2011. május 8., vasárnap

Andrea Cremer: Az őrzők

Az előző könyv után azt hittem nem fogok több hasonló (kissé csöpögős, vérfarkasos ) fantasy könyvet olvasni.
Ez a könyv nagyon furcsán hatott rám.
A történet egy mondatban: egy szerelmi háromszög vérfarkasos köntösben, ahol a falka törvényei az elsők..
S mégis valahogy több volt , mint egy lamúros lányregény.
Bővebben:
A tizenhét éves Calla, félig ember, félig farkas , az őrzők között az alfanőstény. Egy járőrözés során megment egy fiút egy grizzlytől, úgy hogy felfedi farkas mivoltát.
Meg is feledkezhetne erről, de később kiderül, hogy a megmentett fiú, Shay, az új osztálytárs. Itt kezdődik a bonyodalom.
Callának születése óta küldetése van. Mint alfanősténynek, 18 évesen egyesülnie kell az alfahímmel, Ren-nel, és ezzel megszülethet egy új falka.De a lányt , annak érzelmeit és kötelességtudatát összezavarja Shay. Egyre több titkot árul el a fiúnak a falkáról, az ott betöltött szerepekről.Kik az őrzők, kik a keresők, kik a vigyázók? 
Shay-vel nyomozásba kezdenek, régi könyvekben kutatva feltárnak rég elfeledett dolgokat.

A karakterek nagyon jól ki vannak alakítva.Mindhárom főszereplőt szerettem.
Calla, a vad lány, aki szakítani akar a szülői konvenciókkal, aki tudja mi a feladata, alkalmas is rá, akarja is azt, de vonzza az ismeretlen, a titok, a vágy. Szeretne helyt állni, de nehéz döntenie a szíve és az esze között.
Ren, az alfa, aki mindent és mindenkit megkaphat,de neki Calla kell. Aki szintén tudatosan készül az "új életre" és aki mindenkivel szemben "alfa", csak Callát tiszteli jobban önmagánál.
Shay, az új fiú, akinek be kell illeszkednie egy olyan "társadalomba", mely nem emberi, sőt, a szerelem is ott talál rá.A tetejében rájön, hogy neki több szerepe van a titokban, mint azt valaha gondolta volna.
A három főszereplő mellett meg kell említenem Calla öccsét, Ansel-t. Imádtam a srácot és irigyeltem a kettejük jó kapcsolatát :)


A történetben a szerelmi háromszög mellett nagyon jól egyensúlyban van az örzők története. Jól kigondolt történet van a háttérben, melynek (ígéretek szerint) lesz folytatása.
Finoman megpendít néhány érdekes kérdést, de nem erőszakol rám válaszokat.
Ilyenek pl.a parancsteljesítés, a homoszexualitás, az erőszak 

A vérfarkasok mellett (akiket egyébként a megszokottól eltérő módon ismerhetünk meg) egyéb mítikus és misztikus lény és jelkép is megjelenik Sajnos nincs kibontakoztatva pl.a  

Egy könnyű hétvégi felüdülés volt az a könyv .

2011. május 7., szombat

Patricia Briggs : Megszólít a hold

Megszegtem a szüzességi fogadalmamat. :( 
Sikerült kölcsönkapnom egy olyan könyvet, ami kicsit romantikus, kicsit vámpíros, kicsit vérfarkasos, .... 

Jöjjön először a fülszöveg:
A főhősnő, Mercedes Thompson, Mercy civilben autószerelő, aki békében él egy kisvárosban, Tri-Citiesben. Egy nap azonban megismerkedik egy bajba jutott fiatal vérfarkassal, ami baljós események egész sorát indítja be. Ezek közül az egyik, hogy megtámadják, sőt majdnem megölik azt a farkasembervezért, akinek a territóriumán Mercy él (és egyébként a közvetlen szomszédja), lányát pedig elrabolják. Ekkor hősnőnk úgy érzi, közbe kell lépnie...



Szerintem ebben minden benne van,amit ez a könyv nyújt.
Jól indul a történet, szinte a kellős közepébe csöppenünk az eseményeknek.
Mégis valahogy elveszti a történet a varázsát.

A szereplők nincsenek kidolgozva, a történet kicsit krimire hajaz, de ahhoz is rémesen gyenge .
Nem tudom hogy az eredeti szerzőnek vagy a fordítónak köszönhető ( Fordította : Farkas Veronika), de szörnyűek a leírások.

Ahol szükségesnek érzek némi leírást (no persze nem Mikszáth féle oldalakon át tartó körülírást) , ott egy rövid ... khmm semmit kapok.
Lássunk egy példát. Be kell menni valahova, valakit ki kell szabadítani. Ezt kapom:
"átvágott a ládák között egy olyan részre, ami mintha irodarészleg lett volna korábban.A ládákhoz hasonlóan az irodák is egymás tetején voltak, három emelet magasan. John-Julian felmászott a lépcsőn a középső szintre, ahol a túlsó ajtón egy fényes reteszzárvolt, ettől különbözött a többitől.Amikor leszedte a retszt és kinyitotta az ajtót, bevetettem magam, majd megtorpantam. "

Egy másik helyen, ahol szükségtelen bármilyen leírás, megcsillan az írónő (vagy fordítónő) leíró vénája:
"a holdfény táncot járt a jeges hó kristályain, ami betört a táncoló talpuk alatt. Átkeltek egy befagyott tómedren és felzavartak egy alvó őzet, ami megvillantotta a fehér farkát, majd eltűnt az aljnövényzetben, miközben elrohantak mellette.Azt mondta, csillagok borították az eget olyan távol a város fényeitől, mint egy arannyal pettyezett takaró."
No hát ennek a bekezdésnek, néhány gondolatnak itt se füle-se farka.
Egyébként a mondatok időnként agyon vannak csűrve-csavarva és emiatt kizökkenek a történetből, mert bosszant, mert magyartalannak érzem.  Az őzes mondat is egy nyakatekert, szükségetelen összetetten összetett mondat.
De álljon itt egy másik példa:
"Nem lehet bekapcsolni a tévét vagy kinyitni egy újságot anélkül, hogy ne annak a férfinak a képét látnánk, aki behatolt egy terrorista táborba, hogy megmentsen egy misszionáriust és a családját, akiket elraboltak."

A krimi része sincs kidolgozva. A "megoldás" felé haladva egyre nagyobb a káosz, ki-kivel van, ki mit miért tesz avgy tett .....

Összességében?
A borító jól sikerült.A történet gagyi.A könyv -még azt is elfelejtem hogy kitől kaptam kölcsön.

Nagyon bánt, hogy a szüzességemet (miszerint nem olvasok vámpíros,csöpögös,romantikus, nyálas...könyvet)  pont egy ilyen könyv miatt "veszítettem el".
Ez nagyon nem érte meg.
Nem tudom hogy a többi kölcsönkapott könyvvel mit tegyek....

2011. május 6., péntek

Tim Davys: A halállista

Mindenhol ragyogó kritikákat olvastam erről a könyvről. Egy becsmérlő szót nem találtam.
Gondoltam - ha ez mindenkinek ennyire ízlik, nekem is meg kell kóstolnom.
Kóstolgattam, kóstolgattam...
Mert mindenkinek jár 15 perc, vagy 50 - 100 oldal.
De sajnálom, nem megy. Nem érzem magaménak a plüssállatok főszereplését. Lehet hogy öregszem, de olvasva a könyvet mindig elfelejtettem ki kicsoda, ki kivel van.....
Brrrr.....
Rég nem történt velem ilyen, de letettem.
Talán majd egyszer újra megpróbálom.
Talán felnövök hozzá.

Hiszen amikor kölök voltam, nem olvastam el olyan könyveket, amiket felnőtt fejjel szívesen elolvastam. Sőt élveztem is.
Ugyanakkor mai fejjel újraolvasva a régi könyveket elcsodálkozom, mit szerettem olyan nagyon rajta.
Na jó, a Winnetou örök szerelem. Kiolvastam kb.negyvenszer és ha ma a kezembe veszem, ismét élményt nyújt.
Valójában ezek azok a könyvek, melyeket meg kell szereznem, ott kell legyen a polcomon.
Ahonnan bármikor levehetem és elutazhatok velük, vagy sírhatok, nevethetek a főszereplőkkel.
Nos igen, sokszor kölcsön-, könyvtári könyveket olvasok, mert nagyon drágák a könyvek.
Nagyon-nagyon drágák. Ezért megválogatom, mi kerüljön fel a polcomra.
Viszont ezeket a könyveket talán akkor is megpróbálnám kimenekíteni, ha tűz ütne ki.
Valamikor két éve találkoztam először a "veszíts el egy könyvet" kezdeményezéssel.
Ha jól emlékszem az orosházi könyvtár indította el. A lényege: írd bele a könyvbe a megadott szöveget (kinek a kezdeményezése ez az ació,szándékosan elveszítésről van szó, olvasd ki, majd veszítsd el te is )
Külön kérés volt, hogy KÖNYV legyen (nem nyomtatott, fénymásolt...) és olyan,amit szeretsz.
Bizony kénytelen voltam néhány kedvenc könyvemet (S.King, Bronte ,Moore ) még egy példányban beszerezni, mert a sajátomat nem adom.
Tök jó kezdeményezés volt, de nem nekünk magyaroknak való .
Mi csak találni szeretünk, elveszteni nem. Még azon az áron sem, hogy valakinek örömet szerzünk.
No és persze én sem találtam sem a tömegközlekedésben, sem az orvosi rendelőben, .... :(