2013. június 7., péntek

Ursula Poznanski: Erebos



Úristen ki ez a nő, ki ez az Ursula Poznanski, hogy ennyi mindent tud?
Honnan ismeri a számítógépes függőséget? Honnan tudja, hogyan kell a könyvet a kezemhez ragasztani?
Nagyon jó volt... Jó a történet, jó az írás. Megfog és el sem ereszt.
Mert mindenkiben van egy függő. Aki játszott már számítógépen vagy telefonon az tudja. Mert a "másik", a fantázia világában mások lehetünk, mert könnyebb megállni a helyünket, mert talán könnyebb bizonyítani, mert...  Az olvasás is hasonló függőség lehet.
Valamikor a 80-as években könyvben adtak ki "játékokat". A történet attól függően alakult, hogy a válaszúton mit választottunk. (Talán Labirintus sorozat volt?) Az utunk végéig lázban tartottak a történések.
Erebos is hasonló. Mindkét szálon zseniálisan futtatja a cselekményt, és valahogy magához láncol, nehéz letenni. A vége uygan nem nagy durranás, de nem volt rossz sem.
Ami nem tetszett: a magyarázatok. Nem tartom szükségesnek megmagyarázni a mai kor olvasójának, hogy ki Gollam, vagy mi az MSN vagy a Twitter. Ha a Quest gondot okozott, akkor akár a szövegben le is fordíthatták volna, mert így kissé zavaró volt.
    
Fülszöveg: 
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

2013. június 6., csütörtök

John Connolly: Gyilkos fajzat

Nagyon akartam, nagyon vártam... de csalódtam.
Olyan vontatott volt, olyan semmilyen... A tetejében nem szeretem a vámpíros vagy zombis , fekete angyalos történeteket, mert valahogy olyan érzésem volt ...
De a főszereplő sem fogott meg, így nem gyötörtem magamat vele.
Vállalom a hibámat, de nem szeretek gyötrődni. 


Fülszöveg:
Vannak olyan emberek, akiknek a pillantását jobb, ha elkerüljük, akiknek a figyelmét jobb, ha nem keltjük fel. Különös, parazita lények ezek, elveszett lelkek, akik megpróbálják áthidalni a szakadékot, és végzetes kapcsolatba lépnek a jóság meleg, állandó áramlataival. Fájdalmak közepette csak azért léteznek, hogy ezért a fájdalomért bosszút álljanak másokon. Elég egy véletlen pillantás, vagy az, ha a tekinteted egy szemvillanásra elidőzik rajtuk, ezzel meg is van számukra az ürügy, amire vártak.
Néha jobb, ha a szemedet nem emeled fel a kanlisról, mert félő, hogy ha felnézel, elkaphatod egyikük pillantását, amikor fekete alakjuk eltakarja a napot, és aztán örökre megfoszthat tőle…


2013. június 4., kedd

Andy McQuade: És alszom, alszom el…


A fülszöveg alapján másra számítottam. Kicsit félve vettem kézbe, féltem hogy egy másik Natasha története rajzolódik ki előttem.
Nos nem ez történt. Sőt csalódást okozott.
Kétségeim támadtak, hogy valóban megtörtént-e ez a történet.
Ha igen, akkor az "író" nem irodalmi művet alkotott, hanem pszichoterápia miatt írta le a történetét. Olyan hevenyészett volt, olyan semmilyen.
A történetben a gyerek felnőtt ugyan, de valahogy olyan "senki" lett. Semmi fejlődés, semmi katarzis, sem a szereplőnek, sem nekem az olvasónak...

Sajnálom, de ez gyenge volt.