L.I.Lázár : Rejtőző kavicsok

Mai történet tiniknek. Vagyis nem annyira mai, mert pl. a BLAMA szót szerintem nem ismerik. Ez olyan én fiatalkorom, vagy anyámé.
(Az írónővel két év különbséggel születtünk)
Ha mai lenne, akkor több internet , mobil lenne benne, több csetelés, számítógépes játék.
A történet sablonos, mint az amerikai filmekben, ahol egy iskolába jön egy tanár, utálja mindenki, ki akarják készíteni, de végül a tanár megmutatja nekik az értékeiket. Uncsi.
LENNE.... de nem az.
Minden tini kezébe adnám, sőt, kötelezővé tenném.
Talán ez segíthet az útkeresés során.... 
Igaz csak felszínesen érint néhány társadalmi problémát, de ezzel eléri, hogy a gyerekek megtalál(hat)ják az önbecsülésüket, a hitet, az életet.
Coelho Alkimistája is megjelenik benne, ez sem tetszett volna, ha nem a legfontosabb gondolatot illesztette volna a történetbe.
Mégis elgondolkodtam azon,vajon kiknek ajánlják. Mert a sok elgondolkodtató gondolat nem minden korosztályban alakul ki.
Olvasás közben én is eltöprengtem. Ha valaki el akar jutni az én szigetemre, nem szemére hánynom kell a dolgokat, hanem belegondolni, milyen nehéz úton ment végig, míg idáig eljutott.


"Szerinted van különbség szőnyeg és szőnyeg között?
– Persze, egyik színes és drága, másik olcsó, van durva, van puha…
– Én csak a két végletet említeném. Lábtörlő és perzsaszőnyeg. Egy lánynak időben el kell döntenie, hogy melyik akar lenni a fiúk életében. A kis koszos rongy, amibe mindenki beletörli a lábát, vagy a becsben tartott drága szőnyeg, amire cipő nélkül is félve lépnek rá. Értsd meg, hogy te egy perzsaszőnyeg vagy, akit kihasználni, eldobni nem lehet. Pláne nem váltogatni…""

"Elmesélte, hogy az ő lelkében van egy Sziget. Távol a világtól, a képmutatástól, a hazugságtól, a mellébeszéléstől, a hiúságtól és a gonosz gondolatoktól. Aki el akar jutni oda, annak a túlsó parton le kell vetnie ezeket a koloncokat magáról, s amíg odaér, hagynia kell, hogy a víz lemosson róla minden mocskot."

'"Ha szeretünk minden ajtót nyitva akarunk látni, pedig az nem vezet jóra. A nagy nyitogatásban egyre több kérdés vetődik fel, s ebbe mindkét fél belefáradhat."

"Kopogok. Nem hallod?

Bemennék. Nem látod?
Itt vagyok. Nem érzed?
Odaadnám. Nem kéred?
Eltévedtem. Hol vagyok?
Rossz ajtón kopogok?
Beléptem. Nem kérted.
Nyújtottam. Nem vetted.
Fogtalak. Nem láttad.
Elmentem. Nem bántad.
Felkeltem. Nem sírtam.
Rossz ajtón kopogtam."

Fülszöveg:

Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki „nagyvadat” vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival – csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik…
– Meddig tart még a kihallgatás?
Lille elszégyellte magát. Tényleg szó szerint letámadta.
– Innál valamit? Éhes vagy?
– Kislány, a kijelentő módról hallottál már?
Bocs… Esküszöm, nem kérdezek többet! – Lille felemelt egy kavicsot, nézte egy darabig, aztán eldobta. – Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket.

Ursula Poznanski: Erebos

Úristen ki ez a nő, ki ez az Ursula Poznanski, hogy ennyi mindent tud?
Honnan ismeri a számítógépes függőséget? Honnan tudja, hogyan kell a könyvet a kezemhez ragasztani?
Nagyon jó volt... Jó a történet, jó az írás. Megfog és el sem ereszt.
Mert mindenkiben van egy függő. Aki játszott már számítógépen vagy telefonon az tudja. Mert a "másik", a fantázia világában mások lehetünk, mert könnyebb megállni a helyünket, mert talán könnyebb bizonyítani, mert...  Az olvasás is hasonló függőség lehet.
Valamikor a 80-as években könyvben adtak ki "játékokat". A történet attól függően alakult, hogy a válaszúton mit választottunk. (Talán Labirintus sorozat volt?) Az utunk végéig lázban tartottak a történések.
Erebos is hasonló. Mindkét szálon zseniálisan futtatja a cselekményt, és valahogy magához láncol, nehéz letenni. A vége uygan nem nagy durranás, de nem volt rossz sem.
Ami nem tetszett: a magyarázatok. Nem tartom szükségesnek megmagyarázni a mai kor olvasójának, hogy ki Gollam, vagy mi az MSN vagy a Twitter. Ha a Quest gondot okozott, akkor akár a szövegben le is fordíthatták volna, mert így kissé zavaró volt.
    
Fülszöveg: 
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

John Connolly: Gyilkos fajzat

Nagyon akartam, nagyon vártam... de csalódtam.
Olyan vontatott volt, olyan semmilyen... A tetejében nem szeretem a vámpíros vagy zombis , fekete angyalos történeteket, mert valahogy olyan érzésem volt ...
De a főszereplő sem fogott meg, így nem gyötörtem magamat vele.
Vállalom a hibámat, de nem szeretek gyötrődni. 


Fülszöveg:
Vannak olyan emberek, akiknek a pillantását jobb, ha elkerüljük, akiknek a figyelmét jobb, ha nem keltjük fel. Különös, parazita lények ezek, elveszett lelkek, akik megpróbálják áthidalni a szakadékot, és végzetes kapcsolatba lépnek a jóság meleg, állandó áramlataival. Fájdalmak közepette csak azért léteznek, hogy ezért a fájdalomért bosszút álljanak másokon. Elég egy véletlen pillantás, vagy az, ha a tekinteted egy szemvillanásra elidőzik rajtuk, ezzel meg is van számukra az ürügy, amire vártak.
Néha jobb, ha a szemedet nem emeled fel a kanlisról, mert félő, hogy ha felnézel, elkaphatod egyikük pillantását, amikor fekete alakjuk eltakarja a napot, és aztán örökre megfoszthat tőle…

Andy McQuade: És alszom, alszom el…

A fülszöveg alapján másra számítottam. Kicsit félve vettem kézbe, féltem hogy egy másik Natasha története rajzolódik ki előttem.
Nos nem ez történt. Sőt csalódást okozott.
Kétségeim támadtak, hogy valóban megtörtént-e ez a történet.
Ha igen, akkor az "író" nem irodalmi művet alkotott, hanem pszichoterápia miatt írta le a történetét. Olyan hevenyészett volt, olyan semmilyen.
A történetben a gyerek felnőtt ugyan, de valahogy olyan "senki" lett. Semmi fejlődés, semmi katarzis, sem a szereplőnek, sem nekem az olvasónak...

Sajnálom, de ez gyenge volt.

Niccoló Ammaniti: Én és te

Nem is tudom... olyan volt mint egy fénykép, egy pillanatkép... Körülírta a fotó előtti és a fotó utáni néhány percet és ennyi.
Mintha azt mondaná: Nesze, és ezzel kibökte a szememet.
Lorenzo a lázadó tinédzser, aki szeretne valahová tartozni...
Olivia, épp csak korban idősebb Lorenzónál, de a lázadásból nem tudott kilábalni, kinőni... Olyan átgondolatlanok, olyan felelőtlenek, olyan... Nem is tudom..
A nagyi látogatása végképp szürreális volt, nekem egyáltalán nem illett a történetbe.
Keveset kaptam a szereplőkből, keveset kaptam a történetből. Sokkal többet (oldal és történetet) ki lehetett volna hozni ebből. Vagy ha nem, akkor elég lett volna novellaként előadni.

Ez most nekem se ilyen, se olyan.... . 

Fülszöveg: 
Ne halj meg. Kérlek. Ne halj meg. Majd én segítek. Bízd csak rám…
A magának való és kissé neurotikus, tizennégy esztendős Lorenzo azt hazudja, hogy iskolatársaival síelni megy, ám ehelyett római bérházuk pincéjébe zárkózik be, hogy ott, a kellemetlen külvilág konfliktusait és képmutatását kirekesztve, egy héten át csak heverésszen, olvasgasson, kedvenc időtöltéseinek éljen. Nem számol azonban egy váratlan fordulattal: a pincébe egyszer csak betoppan alig ismert féltestvére, a huszonhárom éves Olivia is. A drog, a világ és önmaga elől menekülő, törékeny és esendő Olivia megjelenése nyomán minden megváltozik. Lorenzo kénytelen levetni a problémás kamasz álarcát, és tenni valamit, mert nagy baj van…
Kis terjedelme ellenére valóságos fejlődésregény az Én és te, melynek szerzője a nagy sikerű előzmények – az Én nem félek vagy a Magammal viszlek – után most újabb emlékezetes kamaszhős ábrázolásával ad bizonyságot rendkívüli tehetségéről.
A Strega-díjas író könyvét Olaszországban eddig már több mint félmillióan olvasták. Sokatmondó tény, hogy a világhírű alkotó, Bernardo Bertolucci éppen az Én és te megfilmesítésével tért most vissza hosszú évek után a rendezéshez.
************
„Életemben először készítek filmet olyan történetből, amelyet félmillióan olvastak vagy olvasnak épp… Lenyűgözött ez a két gyerek…”
(Bernardo Bertolucci)