Rachel Ward: Számok - A menekülés

Érdekes alapötlet, miszerint mi lenne ha látnánk mások halálának időpontját.Elgondolkodtató hogy áldás vagy átok lenne. Ugyanakkor az is töprengésre ad okot, hogy vajon eleve elrendelt sorsunk van, vagy változtathatunk rajta. Ha tudnánk a jövőből a halálunk (vagy más halálának napját) az akkor is bekövetkezne-e, ha (megpróbálnánk) tennénk ellene? Mert ha megvan írva, akkor az kőbe van vésve?

Szóval érdekes, gondolatébresztő történet lenne, de egy kissé sablonos a sztori, néhol bosszantóan egyszerű fiatalokkal, sehol egy kiemelkedő karakter, már-már alpári stílusban.
Értem én, hogy fiataloknak íródott, de akik így beszélnek és gondolkodnak, azok szerintem nem olvasnak, akik olvasnak, azoknak pedig több kell ennél.

Az alapötlet miatt elolvasom a következő részt is, mert az viszont tényleg elgondolkodtató. 

Fülszöveg:
Jem tizenöt éves, londoni lány, zűrös kamasz. Mióta az anyja kábítószer túladagolásban meghalt, egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül. Tudja, hogy semmi sem tart örökké, sőt egészen pontosan tudja, meddig tart ez az egész. Nem létesít kapcsolatot az emberekkel, próbál nem a szemükbe nézni, és őrzi a titkot már tizenöt éve. Mindenkinek van a szemében egy szám, de gondolom én vagyok az egyetlen, aki ezt meg is bírja látni. Amúgy, én se csak úgy egyszerűen látom őket, persze, hanem valahogy ott vannak. A levegőben vannak. Vagyis inkább úgy belülről jelennek meg nekem. Érzem ezeket a számokat. Valahol a szemem mögött érzem meg őket. De azért ott vannak, tényleg. Nem lényeg, ha nem hiszel nekem, attól még ott vannak. És tudom is mit mutatnak. Akkor értettem meg, amikor az anyám meghalt. London egyik külvárosi negyedében szegődik Jem mellé Spider, a nyurga és izgága fekete srác, aki megpróbál a társa lenni. De el lehet-e mondani valakinek végre a számok és a halál titkát? Mi történne, ha mindannyian előre ismernénk halálunk időpontját? Rachel Ward egy lebilincselően izgalmas és meglepően mai nyelvezetű regény lapjain fogalmaz meg igazán fontos kérdéseket életről, halálról, sorsról, szerelemről, különleges képességekről. Olyan területre érkezünk, ahol el kell hagynunk a megszokott értékek hagyományos szilárd talaját. És szembe kell néznünk a kérdésekkel, akkor is, ha tudjuk, a szemünkben ott vannak a számok.

Sarah Dessen : Figyelj rám!

Nem igazán értem a címet...
Hogyan figyeljek valakire, aki magába zár mindent? Aki kerüli a konfliktust? Aki nem nyílik senki felé? Aki nem bízik senkiben?
De azt meg kell hagyni, hogy igazából élveztem. Pont ilyen könnyed olvasmányra volt szükségem kikapcsolódni egy hétvégére.
Csak érint néhány témát, mint az anorexia vagy az erőszak, de hagy elgondolkodni a témákon. Nem ködösít, de nem is fejti ki egészen.
S mégis a legnagyobb következtetésem az egész olvasmány után: beszélnünk kell az érzéseinkről, a vágyainkról. És ahogy Owen mondaná, ki kell mondani mindent, mert ha  a szavainkkal megbántunk embereket, akkor az ő dühük is egy kifejezőeszköz. de legalább lehetőséget adunk a megoldás felé. Mert ha hallgatunk, nem mondjuk ki, akkor  
nem várhatunk reakciót.

A könyv címével továbbra sem tudok kibékülni.
Mert a magyar mondás szerint: Néma gyereknek anyja se érti a szavát.
Jó, lehet, hogy figyelni kéne a másikra, arra, aki nem mondja és nem mutatja ki, de ez nagyon nehéz. Lehet, hogy lehetetlen.

Fülszöveg:

Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…
Sarah Dessen történetei rendkívül népszerűek a fiatalabb korosztály körében, nem véletlenül filmesítették meg korábbi regényét Szerelmi leckék hitetleneknek címmel, Mandy Moore főszereplésével.

Jill Hathaway : Slide - mások szemével

Érdekes alapötlet elnagyolt történettel. Ugyanakkor olvasni akartam, olvasni és olvasni. meg kell adni, hurrikánként magával ragad. Mert érdekes felvetés, hogy mi lenne, ha valamilyen módon mások bőrébe "belecsúsznánk" és így nézhetnénk vagy láthatnánk dolgokat?
Érdekes témákat érint, mint az erőszak, a pia, a drog, vagy akár a fiatalok helykeresése a a saját társadalmukban. Egy kicsit megmutatja a napjaink tinijeire is oly jellemző tolerancia hiányát, a kirekesztést. 
De nem volt az igazi.A szereplők sem ragadtak meg annyira, a történet is olyan "mismás" volt. Nem fejtette ki igazán sem a szerelmi szálat, sem a barátságot, sem az erőszakot, sem....

Olvasás közben többször eszembe jutott, vajon Picoult ezt hogyan írta volna meg mindenki szemszögéből.
Fiataloknak, olyan 12 év alatt tudnám ajánlani.



"Amit kockáztatsz, elárulja, mi fontos neked."
"A halál mindig jelen van, a füledbe sugdos. Ott van az ujjaid közötti térben. Az emlékeidben, mindenben, amit mondasz, érzel, gondolsz. Mindig.
Tudom, hogy semmit ne lehet mondani, amivel napirendre térhetnénk a halál fölött. A halál az halál.   "
És egy szép kép egy álomból:
"Elkezd esni az eső, és minden csepp, amely anyám arcára esik, elvesz belőle egy darabot. Még utoljára megölel, aztán az egyre sűrűbben szakadó eső egészen elmossa.Mindent eltüntet."

Fülszöveg:

Sylvia túl sokat tud…
de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost.
Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos – húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta.
Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll.
Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel.
Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna.

Michel Folco: Adolf Hitler sanyarú ifjúsága

Mikor levettem a könyvtár polcáról, attól féltem, hogy emberközelivé teszi ezt a diktátort.De nem ez történt és nagyon érdekes olvasmány volt.
Kicsit a Sólyom asszonyra vagy a Biff evangéliumára emlékeztet, miszerint valós adatok köré épít egy történetet. Minden adata valós, mármint aminek utána néztem, pl.: családfa, osztályfénykép, barátok, festmények,... 

Érdekes olvasmány volt, és nem kedveltem meg Adi-t.
Könnyen érhető életrajzot kapunk, ahol a  tudatlanságát meggyőzőerővel leplezi (Talán mert olvasta a Hogyan érveljünk-et?), szónoklásaiban nem tűr ellentmondást. A barátai is magányos emberek, akik inkább nem mondanak ellent, még ha nem is értenek egyet vele, mert az egyetlen társat veszítenék el a fellángoló harag miatt. 

Annyi mindent olvasni manapság Hitlerről, és itt mindenre kapunk egy kis magyarázatot. Pl. Szája megsérült, ezért a bajusz. Bélcsavarodása volt, ilyenkor még ingerültebb lehetett...

Fülszöveg:

Michel Folco híven, szinte tudományos pontossággal követi főhősének gyermekkorát és ifjúságát, de az ironikus hang és a szövegbe ravaszul beleszőtt nagyon is mai elemek regényessé teszik a művet.
Persze, a főhős származása bizonytalan. Persze, közepes tehetség. Persze, anyja fiatalon halt meg. Persze, semmiféle falrengető vagy kivételes szenvedélye nem volt. A könyv hatásossága Hitler banális ifjúsága. De amint haladunk e különös könyv olvasásában, kialakul az a személyiség, amelynek elszántsága fokozatosan zavarba ejt bennünket. Mert gyerekkorát úgy értelmezhetjük, hogy elképzeljük jövőjét, romboló hatalmát, azt a hatást, amelyet népe legnagyobb részére gyakorolni fog, ő, aki egyáltalán nem elbűvölő.
Michel Folco nem életrajzíró, még ha műveit aprólékosan dokumentálja is. Fantáziával, maró humorral adja elő, hogyan bújik meg a legbanálisabb gyermekben a legfélelmetesebb szörnyeteg. És ezzel a könyv túltesz minden történelemkönyvön.

John Boyne: A gyáva

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt!!
Mikor megláttam a könyvtárban, tudtam, ez a könyv nekem kell! Később megtudtam, hogy ennek az írónak a műve a Csíkos pizsamás kisfiú is, amit filmen nagyon kedvelek. 

Szóval : a gyáva.
Nehéz eldönteni, ki az igazi gyáva...
Aki menekül önmagától? Aki fél felvállalni a gondolatait, érzéseit? Aki mások szerint gyáva? Aki megtagadja gyerekét? Aki nem áll a barátja mellett? Aki öngyilkos lesz?
Ez a regény tele van gyávákkal... Vagy hősökkel.
Attól függ honnan nézzük.

Valamiért vonzanak a világháborús történetek. És a történelem az én számomra itt véget is ér.
Ebben a könyvben jó érzékkel van összerakva az első világháborús borzalom az emberi drámákkal.
Nagyon érdekes történet, jó karakterekkel, csak ajánlani tudom, de senki ne számítson pörgős, lamúros sztorira.
Ahhoz tessék moziba menni, vagy vörös pöttyöst olvasni. .


Gondolat: 
"ez nem azt jelenti, hogy túléltük. Én nem hiszem, hogy igazán túléltem. Lehet, hogy nem temettek francia földbe, de azért én ott maradtam. A lelkem mindenesetre. Azt hiszem, egyszerűen csak lélegzem. Lélegezni és életben lenni viszont nem ugyanaz. "

Fülszöveg:
1919 szeptembere: a húszéves Tristan Sadler Londonból Norwichba vonatozik, hogy Marian Bancroftnak átadjon egy kötegnyi levelet. Tristan Marian bátyja, Will oldalán harcolt a nagy háborúban. Együtt gyakorlatoztak. Együtt harcoltak. Ám Will 1917-ben a harctéren egyszer csak letette a fegyvert, és kijelentette, hogy lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, amivel szégyent és gyalázatot hozott a Bancroft családra. Tristan látogatásának igazi oka azonban nem a levelek kézbesítése. Lelke mélyén egy titkot rejteget, amelytől Marian előtt kétségbeesetten meg akar szabadulni, ha egyáltalán lesz hozzá bátorsága. Akármi történjék is, ez a találkozás meg fogja változtatni az életét – méghozzá örökre. „Politikus, személyes, erőteljes… A regény nemcsak azt firtatja szenvedélyesen, mit jelent férfinak lenni, hanem azt is, hogy mit jelent embernek lenni a háború szélsőséges körülményei között." Irish Times „Páratlan… Az elbeszélés kiegyenlítetten hol meglepő, hol tragikus… Jelentős alkotás." Carlo Gébler „John Boyne abszolút friss szemmel tekint a legfontosabb történetekre. Egy lényeglátó, megrendítő és valósághű utazás során végigkalauzol bennünket a történelem birodalmán." Colum McCann www.johnboyne.com