2011. december 29., csütörtök

Emma Donoghue : A szoba

Fülszöveg:
Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás…


A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek.


A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.

Véleményem:
Sokan megrázónak tartják a történetet és ezért félve veszik kézbe.
Nekem nem ez jutott eszembe. Valóban megrázó az eleje... vagyis a körülmények.
Az írónő valós történet alapján gondolta tovább és nem az elrabolt, bezárt, többszörösen megerőszakolt lány története áll a középpontban. Szerintem ettől el kell vonatkoztatni, mögé kell nézünk....
Az első felében olyan kérdések merültek fel bennem, mint: 
Hol a határ a Felettes-Én és az Ösztön-Én között? Milyen lehet egy zárt szobában leélni hosszú időt? Ki tudnám-e alakítani az életet olyan puritán módon, mint Anya? Hogyan lehet a semmiből, a nincs-ből, a szeretetből, az odaadásból "építkezni"? Le tudnám-e foglalni magamat és a gyerekemet ilyen egyszerű módszerekkel? Hogyan mesélném el érthető és hihető módon, mi van ott Kint vagy mi van a TVben ? Mi mindent tudnék átadni a gyerekemnek a szinte "ingerhiányos" környezetben? Hogyan tanulnám meg, amit nem tudok?
A második részében a cselekmény gerince vagy fő gondolat a gyermeki rácsodálkozás, a késői szocializáció, az elvárásoknak való megfelelés, (a modorosság),  a szabadság, de mindezek mellett megmarad, s talán mélyül a korábban kialakult szeretet, ragaszkodás ...


Külön gratula illeti az írót (és a fordítót), hogy ennyire vissza tudott menni a 3-5 évesek nyelvi szintjére :
"Anya megváltoztatta, hogy illedjen rám, ez nem hazugság, csak úgycsinálás."

Érdekes , tanító gondoldatok is akadnak benne:
"– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?
– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj."

Vagy itt egy egész bekezdés:
" Észrevettem, hogy a világban az emberek majdnem mindig idegeskednek, és nincs idejük. Még Nagymama is sokszor mondja ezt, pedig neki meg Pótpapának nincs is munkája, úgyhogy nem tudom, hogy az emberek, akiknek munkájuk van, hogyan csinálják a munkát meg az élést is egyszerre. A Szobába nekem meg Anyának mindenre volt időnk. Szerintem az idő nagyon vékonyan szétkenődik az egész világon, mint a vaj a kenyéren, az utakon, meg a házakon, meg a játszótéreken, meg a boltokon, úgyhogy csak egy kis kenődés jut minden helyre az időből, aztán mindenkinek sietnie kell érte a következő darabhoz. És mindenhol, ahol nézem a gyerekeket, olyan, mintha a felnőttek legtöbbször nem is szeretnék őket, még a szülőik se. Gyönyörűnek meg olyan édesnek hívják a gyerekeket, és újból megcsináltatnak velük egy dolgot, hogy le tudják fényképezni, de igazából nem akarnak velük játszani, inkább kávét isznak, és a más felnőttekkel beszélgetnek. Van, hogy egy kisgyerek sír, és az Anyája nem is hallja."

Több olyan dologra utal, aminek utána kell néznem: zenék, slágerek
Vagy ez a Picasso kép

2011. december 27., kedd

Susanna Jones: A csendmadár

Sokszor szemem elé került ez a könyv, mégis a borítóján található japán jel miatt nem éreztem olvasási kényszert. A keleti kultúra tőlem igen távol áll, ezért érthető volt a tartozkodásom.

Mégis kezembe vettem.
Nem kellett volna. :(

Egy számomra érthetetlen történet, ami néhol depressziós, néhol „csak” borúlátó. A japán kultúrát épp csak érinti, nem mutat semmit, nem tesz kíváncsivá, érdeklődővé az ottani nép és szokásaik iránt.

Zavaró, hogy hol E/1-ben, hol E/3-ban írt az írónő. (ugyanakkor E/3-ban sokszor jelenidőben fogalmaz) Akkor még gyanakodtam, hogy lehet hogy skizofrén, és egy jó sztori kerekedik belőle. Csalatkoztam.

Ugrál az idősíkokon, hol ma van, hol a múlt.
Van olyan történés, amire kétszer is kitér, holott számomra (és a történet szempontjából) nem sok jelentősége van (pl. Lucy a takaró alatt térképet nézegetett gyerekkorában vagy pl. az egyetemen a részeg pasik felszedése volt a bulizásainak célja) - ez vajon miért fontos?

Fülszöveg:
„Ha Lily nem találkozik velem, még most is élne.”


Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Tejdzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat.
Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében viszont megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia.

Susanna Jones hátborzongató regénye nem csak egy gyilkosság krónikája, hanem egy szerelemé is, amely az első perctől el volt átkozva. Hiszen ha Lily nem találkozik Lucyval…

2011. december 20., kedd

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Szégyellem magam... Hallottam Oscar Wilde-ról, idézeteket is ismerek tőle, de ezidáig semmit nem tudtam róla és a műveiről.
A könyve is érdekes módon került a kezembe. A MOLYon olvastam róla, így eltettem a kisagyam bugyrába, majd egyszer...
Igenám, csak kitolásként kb.egy hónapja megláttam, hogy a tvben levetítik ezt a filmet. Hát a filmet felvettem, a könyvet kikölcsönöztem. :)
És most pótolhatom a hiányosságaimat.

Tele van ugyan "leírásokkal", de ezek nem a fárasztó "mikor történik már valami", hanem abban is van valami érdekes, valami történet. A nyelvezete eleinte szokatlan, rá kell hangolódni, majd pedig könnyen visszasodor a múlt századi Angliába, az urak közé, akik pl. a nyelvújítás gondolatával űzik el az unalmat, vagy akik "egyszerűnek" tartják a nőket.
A történet lassan indul, majd elragad, lebilincsel. Vannak mondatok, melyeket többször el kell olvasni, mert több van benne. Olyan "idézhető".   :)
A cselekményt tökéletesen visszaadja a fülszöveg, de a hangulatot, a vívódást, a nárcizmust, a befolyásolást, a bűnt nem  - ezt mindenkinek meg kell kóstolnia.

Fülszöveg:
Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel…



Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet

Miután elolvastam a könyvet, kényetelen voltam az íróval kapcsolatos hiányosságaimat pótolni.
A Wikipédia szerint ez a műve 1890-ben , 36 éves korában jelent meg - nagy port kavarva. Ez hozta meg neki a hőn áhított ismertséget, melyhez hírhedtség is társult. Majd 1891-ben megismerkedett egy ifú íróval, s az ifúval való kétes barátsága, kapcsolata (ún.fajtalankodása) miatt börtönben ült 1895-97 között.
Mindez azért érdekes, mert ha igaza van Wiki-nek, akkor szinte megjósolta ebben a könyvében a jövőjét.
Az ismertséget, a vad élvezeteket,az ifjút, a mély barátságot, a befolyásolást, majd a bűnhődést.

A leírás szerint ez a mondat jellemzi az írót:
"...mert a világon csak egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólunk, az pedig az ha egyáltalán nem beszélnek rólunk."


Néhány érdekes mondat:


"Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?"

" Azok a szenvedélyek zsarnokoskodnak rajtunk legerősebben, melyeknek eredetét eltitkoljuk magunk előtt. Azok a leggyöngébb mozgató okaink, melyeknek természete öntudatossá vált bennünk. Gyakran megtörtént, hogy azt gondoltuk, másokkal kísérletezünk, pedig tulajdonképpen magunkkal kísérleteztünk."

" Az emberek szeretnek olyasmit adni, amire nekik maguknak van legnagyobb szükségük. Ezt nevezem én az igazi nagylelkűségnek."

" Az életünk sokkal rövidebb, semhogy vállunkra vegyük mások bűneinek terhét. Mindenki a maga életét éli, és maga fizet érte. Csak az a szomorú, hogy gyakran fizetünk egyetlen hibáért. Igen, mindig újra és újra kell fizetnünk érte. A Sors az emberek adósságait sohase törli ki végképp üzleti könyveiből."

"Manapság az emberek tudják mindennek az árát és semminek nem tudják az értékét."



Azt hiszem, jöhet a film..... :)

2011. december 19., hétfő

Beate Teresa Hanika: Soha senkinek

Soha nem adok a gyerek kezébe olyan könyvet, amit nem ismerek.
Így el kellett olvasnom.
Nos nem bántam meg. Azt hiszem ez egy olyan könyv, amire nagy szükség van.
Köszöbet a Móra Kiadónak, hogy belevágott egy "TABU" sorozatba. Igenis ezen a téren nagy hiány van .
Mégis azt gondolom, hogy nem jut el azok ezébe, akiknek szükségük lenne rá.
De ha sok tini (és felnőtt) olvassa, talán jobb lesz a világ.
Talán jobban odafigyelünk egymásra. Talán könnyebb lesz beszélni, Talán meghalljuk ha mondanak valamit.

Nem szeretnék véleményt írni a szülőkről, nagyszülőkről, hiszen nem tudnék újat mondani, és épelméjű emberek úgyanúgy vélekednek róluk.
Viszont Malvina karaktere jó. Pontosan olyan egyszerű, olyan gátlásos, olyan "csendes", dacos, mint bármelyikünk gyereke ebben a korban.
Kicsit talán "ködös" a történet, de szerintem normális, hogy ilyen "finoman" közelíti meg a tiniket. Lehetne több, durvább, de talán nem találna ennyire célba.
Remélem sok "TABU" könyvet adhatok olvasás után a gyerek kezébe.
És biztosítom róla, hogy ott leszek, ha kérdezni, beszélgetni akar a könyvről, a szereplőről, a gondolatairól.

Fülszöveg:
Malvina látszólag olyan, mint a többi kamaszlány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy mi nyomja Malvina lelkét. Egy súlyos gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie a múlttal. Beszélnie kell róla, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy megnyugtató véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál.


Néhány gondolat...
"Vajon a gondolatokat ki lehet festeni hibajavítóval, mint az írást? És az érzelmeket? Fel kéne találni."
"Csak megállni nem szabad, nehogy belegondoljak bármibe."
"Nem mindenki lett volna ennyire gyáva, de sokan ugyanúgy tettek volna, mint én. Sokan ugyanezt gondolták volna, hogy ezt még kibírom, ezt az egy napot, aztán még egyet, holnap majd beszélek, vagy holnapután, vagy talán valamikor. És bele se gondol közben az ember, hogy a titok napról napra növekszik, minden perccel erősebb lesz és kimondhatatlanabb.”

2011. december 9., péntek

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Sok jót olvastam erről a könyvről, és a sok csalódás miatt ez félelemmel töltött el.
A borítója sem fogott meg, így nehezen vettem kézbe.
Most tettem le. És mindenkinek csak ajánlani tudom.

Mindenekelőtt : Harper Lee megérdemelte a Pulitzer-díjat.
Nem szívesen olvasok vagy nézek magasan díjazott műveket, de ez valóban megérdemelte.
Röviden nem lehet írni róla.
A 30-as évek Amerikája, ahol jellemző volt a fajgyülőlet, (épp a világválság után vagyunk) valamint a társadalmi - inkább szűkebb környezeti - elvárások és azoknak való megfelelés. Ebben a közegben két szálon fut a cselekmény. Két gyerek, akiknek a mindennapjaiba tekinthetünk bele,akiknek az egyedülálló apa mások szerint sokat enged meg, akik nyáron naphosszat színdarabokat kreálnak önmaguk szórakoztatásásra és a falu rémét akarják kifigyelni.
A másik szál az apa története. Köztiszteletben álló ügyvéd, akit megbíztak egy nőgyalázó "nigger"védelmével a bíróságon.

"a niggerbarát olyan kifejezés, amelynek éppúgy semmi értelme, mintha valakit taknyosnak neveznek. Nehéz ezt megmagyarázni, tudatlan, hitvány emberek olyanokra szokták ezt mondani, akik szerintük a négereket többre becsülik, mint őket. Gyakran használják ezt a kifejezést hozzánk hasonló emberekre, amikor közönséges, rosszindulatú szóval akarnak valakit megbélyegezni.
– De te nem vagy igazán niggerbarát, vagy igen?
– De feltétlenül az vagyok. Igyekszem minden tehetségemmel szeretni mindenkit… Néha rosszulesik, néha pedig, szívem, egyáltalán nem is sértés az, amit más ember annak szánt, és ezért nem is fáj."

A cselekmény lassan bontakozik ki, de az első negyede után felpörög.
Egy bírósági ügy kellős közepén két ártatlan gyermek szemével láthatjuk a pert és a kisváros reakcióját.
A gyererek feltétlen bizalommal vannak apjuk iránt, még megrontatlan lélekkel figyelik az eseményt és épp az (p)ártatlanságuk miatt nem értik mi miért történik így.

"Ha minden ember egyforma, miért nem tudnak kijönni egymással? Ha mind egyformák, miért néznek le másokat oly nagy buzgalommal? Scout, én azt hiszem, kezdek megérteni valamit. Azt hiszem, kezdem érteni, miért zárkózik be a házukba Boo Radley évek óta…   Nem akar embereket látni."

Az apa mindvégig kitart az erkölcsi elvei mellett ( a  gyerekeket is így nevelte), kockára téve akár ez életét is.
"másokkal csak úgy tudok együtt élni, ha saját lelkiismeretem tiszta. Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete."

Olvasmányos,jól megírt regény. Könnyű elveszni a történetben, mert az magával ragad.
S végül....             Azt hiszem több Atticus-ra, Scout-ra és Jem-re lenne szüksége a világnak.


Fülszöveg:
Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon… Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…