Andy Mulligan: Trash avagy Sosem tudhatod, mit találsz a szemétben

A borítója miatt akartam nagyon, mert megfogott.Nagyon el van találva.... Az elején úgy éreztem, vonzanak mostanában a nyomorról szóló könyvek.

A történet borzasztó... szinte érzem a fülledt meleget, melyben a bomló hulladék, szemét bűzölög... A szegénységet, a karhatalom, a vezetés elleni összefogást, .. de a történet kiszámítható, és nekem túl töredezett volt.. (Itt Gardo..., Itt Olivia...)  Az alapötlet jó lett volna, de talán jobban kidolgozott szereplők és picit bonyolultabb történet kellett volna. Ifjúsági könyvként sem találtam benne "mondanivalót", pedig bele lehetett volna építeni.
Kevés értéket találtam benne.

Viszont arra elég volt, hogy elszörnyülködjek azon, hogy valóban élnek így emberek...


Képek forrása :http://www.chinasmack.com/2011/pictures/migrant-workers-children-spend-childhood-scavenging-landfill.html

Fülszöveg:
A történet egy meg nem nevezett harmadik világbeli országban játszódik, a nem túl távoli jövőben – vagy talán a jelenben?
A szemétdombi családok élete a városból érkező szemétszállítmányoktól függ: a műanyag, a fém és a papír értékes, eladható. Egy nap a kisfiú, az ürülékkel teli rongyok és rothadt gyümölcsök között, egy oda nem illő tárgyra bukkan: egy teljesen ép táskára. A táska tartalma rejtélyes, mégis a kiszabadulás és egy jobb jövő reményét jelentheti a számukra.
A rendőrség is élénken érdeklődik a tárgy iránt, s a felajánlott jutalom egymás ellen fordítja a kis közösség lakóit. A dörzsölt kiskamasz és barátai hamarosan a rendőrség elől menekülnek, és minden ravaszságukra szükség van ahhoz, hogy épp bőrrel megússzák, s kiderítsék a táska titkát.
A regényből Stephen Daldry, A felolvasó és Az órák rendezője készít filmet.

Niccoló Ammaniti: Én nem félek

Nehezen tudom eldönteni miről szólt ez a könyv....
Talán a kétségbeejtő szegénységben élő emberek erkölcsi elfajulásáról...
Talán a kitörés, a "valakivé válás" vágyáról... 
Talán a csalódásról, a bizalmatlanságról...
Talán a félelemről és a bátorságról...
Talán a gyermekkor végéről, amikor szembesülünk a világ ronda oldalával...
Talán erről mindről...

Rengeteg leíró rész volt benne, - nem csak tájleírás -, s mégis végtelenül élveztem, olvastatta magát.Nem volt egy másodpercig sem unalmas.
Olyan hangulatot áraszt minden sora, hogy szinte éreztem az olasz nap izzását, a tanyasi bűzt, a kétségbeesést, ...
A könyv háromnegyedétől tudtam mi lesz a történet vége, mégsem volt kétséges, hogy végigolvasom.
Nagyon élveztem, hogy Michele meséli el az egészet, ezzel igazán kiélezte a gyermeki álmok, ártatlanság és a kisebb-nagyobb gonoszság, a felnőttlét árnyoldalait..
A vége "ködös" volt, és mégis teljesen világos. Nem zárta le és mégis.
Azt hiszem beszerzem a többi Ammaniti könyvet, mert ez az ember nyomot hagyott az életemben.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen "unalmas" a borítója. Egy ütős borítóval valószínűleg többen olvasnák.
Mert talán több embernek kellene ezt a könyvet olvasnia.
Talán kötelezővé is kellene tenni a középiskolákban.

Fülszöveg:
Az alig negyvenes, rendkívül népszerű olasz író, a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega tavalyi nyertese, akinek könyvei már negyvenöt országban olvashatók, eddigi legnagyobb sikerét ezzel a regénnyel aratta.
A történet egy közelebbről meg nem határozott aprócska dél-olaszországi faluban és környékén játszódik 1978 kegyetlenül forró nyarán. Egy napon az egyik gyerek, Michele iszonytató felfedezést tesz egy határszéli elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit – jobban mondva akit – talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Az apjával szeretne róla beszámolni, de az sosem ér rá: kamionos, sokat van úton, mindig fáradtan tér haza.
Michele titokban vissza-visszatér az üregbe. Rémületén felülkerekedik a segíteni akarás. Egyre bátrabb, egyre találékonyabb, egyre céltudatosabb.
De közben otthon is furcsa dolgok történnek. És szörnyű történet dereng fel Michele előtt, melyhez éppenséggel a saját családjának is köze van.
Sikerül-e megbirkóznia ennyi titokkal, és sikerül-e közben kimenekítenie a pinceüreg szenvedő foglyát a halálos veszedelemből?
A félelem arcait a gyerekek világában Mark Twain-ien otthonos Ammaniti úgy mutatja meg, olyan észrevétlenül és érzékenyen, hogy az a felnőtt embert is mellbe veri.
Az izgalmas regényből készült filmet néhány évvel ezelőtt a magyar mozik is sikerrel játszották.

Sebastian Fitzek: Terápia

Amikor letettem azon filóztam, milyen jókat fogok írni róla. Végre egy jó pszichothiller, ami etette magát, magával sodort a történet lendülete,ütős a vége, ...
Eltelt azóta egy kis idő.... Gondoltam, pótolom az elmaradásaimat, de miről is szólt... ??
A fülszöveg segített ugyan feleleveníteni, most is azt gondolom, hogy kellemes feszültség rejtőzött a sorok között, kár lett volna kihagyni, de ... azt hiszem már nem hívnám ütősnek.
Lehet hogy az én hibám, sőt biztos, mert ugyan nagy a nyomás a melóban is, de egy jó könyvet nem szokott semmi ennyire elnyomni bennem...

Azért valóban kár lett volna kihagyni...

Fülszöveg:
Nincsenek tanúk, nincsenek nyomok, nincs holttest. A híres pszichiáter, Viktor Larenz lánya, Josy rejtélyes körülmények között eltűnik. Hollétére nem derül fény. Négy évvel később: Viktor egy nyaralóba vonul vissza, hogy feldolgozza a történteket, de egy napon ismeretlen nő kopogtat az ajtaján. A nőt kényszerképzetek gyötrik, melyekben újra meg újra megjelenik egy kislány, aki Josy-hoz hasonlóan nyomtalanul eltűnik. Viktor beleegyezik, hogy kezelni fogja a nőt, de a terápia egyre inkább drámai hangvételű kihallgatássá fajul

Mary E.Pearson: Az imádott Jenna Fox

Amennyire akartam és vártam, annyira nem tetszett... :(

Nem tetszett a karakterek kidolgozatlansága, a ködösítés...
Mert nekem ködösített volt, amikor pl. elvágta a kezét. Olyan mű "lélegzetvételnyi" volt, oylan hatásvadász.
Nem tetszett Jenna, aki az imádottsága ellenére jelentéktelen, semmi komoly érzelem vagy értelem, "pontokba szedi" a gondolatait....
Nem értem, a két (volt) barát "szellemének" milyen szerepe lett volna...  A többi szereplő sem hagyott bennem mély nyomot, pontosabban a Nagyi volt a kedvenc szereplőm.

Értem a mondanivalót, talán el is gondolkodtam volna rajta, ha nem lett volna ennyire bosszantó...

Fülszöveg:
A 17 éves Jenna Fox felépülőben van egy borzalmas balesetből, amelynek következtében egy éven át kómában feküdt. A balesetet megelőző életéből semmire sem emlékszik. Szülei átadják neki a családi videótárat, s a filmek láttán előtörnek az emlékképek. Csakhogy felmerül benne a kétség: a saját emlékeiről van-e szó? És miért nem hajlandó beszélni vele a balesetről a család egyetlen tagja sem? Jenna kíváncsisága egyre fokozódik, miközben rájön, hogy hazugságok hálójában vergődik. Ki kell derítenie az igazságot, bármi áron…

Tom Rob Smith : A 44. gyermek

Azt hittem krimi, de tévedtem.És még milyen nagyot tévedtem.
Nem krimi. És igazából nem is tudnám a műfaját meghatározni.
Viszont nagyon sokat kaptam tőle.
A szocializmusban születtem, éppcsak felnőtt lettem a rendszerváltáskor.
Máig nem értettem, miért mondják "átkosnak". Én csak jó dolgokra emlékszem. Igaz, nem dőzsöltünk, csak szűken volt meg mindenem. Anyám órákat állt sorba a déligyümölcsért, és nekem még dzsörzé nadrágom volt, amikor egy-egy "menő"-nek már farmere.De voltak közös programjaink, élményeink. Féltettek a szüleim, ha bulizni mentem, de nem volt ekkora a bűnözés. És így tovább...  
Tom Rob Smith megmutatta, amit nem élhettem át, amiből kimaradtam.
Ez a történet messze nem krimi. Kicsit Orwell 1984-e hasonlít hozzá.  Az állam elvár egy viselkedést, egy életvitelt, és aki ennek nem felel meg, bűnös. Az emberek egymást figyelik, erkölcsi haszonért vagy csak mert gyűlölik a másikat vagy éppen a saját életük megmentéséért képesek egymást feladni.A gyilkosságok felderítése nem cél. A cél a propaganda.Mert ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok, csak államellenes bűncselekményt elkövetők, akik kínzások hatásár mindent bevallanak.
Szörnyű volt olvasni egy olyan országról, ami (akár) létezhetett, ahol csupa félelem volt az emberek élete.

"A nyomozónak az a feladata, hogy kaparja le a felszínről az ártatlanságot, amíg a bűnösség napvilágra nem kerül. Ha nem talál bűnösséget, akkor még nem kapart le róla eleget."

Fülszöveg:
Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa – még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik… A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.