Stephen King : AZ 1-2

Valamikor tinédzser koromban láttam a filmet.
Éppen csak bimbózott a horror iránti vágyam, de ez a film annyira rám nyomta a bélyegét, hogy az elmúlt 30 évben nem akartam olvasni.
Idén megszereztem a rukkoláról és úgy gondoltam, felnőttem hozzá.
Nos... nem annyira.
Olyan nyomasztó, olyan vészterhes környezetet teremtett King, olyan hátborzongató volt AZ, ... olyan ... olyan igazi horror ... amiért a horror királyának nevezik.

Persze ismét megnéztem a filmet, miután elolvastam.
Bármennyire is emlékezetes fiatalkoromból a film, azt kell mondjam, a könyv sokkal, de sokkal több (horrort) nyújt, sokkal látványosabbak (a fejemben) AZ alakjai, sokkal karakteresebbek a szereplők.



Fülszöveg:
Heten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.

Stephen King: Borzalmak városa

Kissé megint elmaradtam....
Szóval...
Mostanában több King is landolt a polcomon, így nem biztos, hogy objektíven látom a könyveket, hiszen idén nyáron négy King is lecsúszott.....

Borzalmak városa...
A többi King mellett elfér a polcon, de nem tartom kiemelkedőnek.
Alapból nem szeretem a vámpíros történeteket, azok valahol Bram Stroker környékén fejeződtek be számomra.
Ugyanakkor szeretem King meseszövését, szeretem a szereplőit, de ez a könyv mégsem kép a kedvenceim közé.

Fülszöveg:

Ben Mears, a sikeres író visszatér a Jerusalem's Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosba, hogy „kiírja” magából itt szerzett gyermekkori traumáját: az 1930-as években a komoran a helység fölé magasodó Marsten-házba vonult vissza egy véres kezű gengszter, aki egy nap – látszólag minden indok nélkül – agyonlőtte feleségét, majd felkötötte magát. A gyermek Ben Mears egyszer beszökött ide, és meglátta a gengszter lógó hulláját, amely még évtizedek múltán sem indult oszlásnak… Az írónak azonban nem a nyugodt alkotómunka jut osztályrészül. Az álmos kisvárost mindinkább a megmagyarázhatatlan rettegés keríti hatalmába. Találnak egy akasztott kutyát, eltűnik két gyerek, s egyik este egy talpraesett kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja az egyik – időközben eltemetett – gyermek vigyorgó arcát. Mark már-már enged a kísértet bűverejének, de azután egy keresztet tart feléje, aminek láttán a jelenés agonizálni kezd, és füstté válik. Ben, Mark és még néhány, mindenre elszánt helybéli megindítja élethalál-harcát a Marsten-ház titokzatos lakói ellen…

Anne Frank naplója

Beteg voltam, és láttam egy filmet a TV-ben. Egy neveletlen, rossz társaságba kerülő tinédzsert elküldtek a nagyapjához, aki, a városuk más tagjainak segítségével próbálta megnevelni.
A fiú kezébe adta a Legyek urát. Később a Ne bántsátok a feketerigót! Végül Anne Frank naplóját.
Ez utóbbi az én életemből is hiányzott. Ugyan a terveim között szerepelt, de csak most került sorra. 

Érdekes volt.Irodalmilag kevésbé, de történelmileg fontos.
Ha nem tudnám hogy egy élő (élt) lány írta le a saját gondolatait, azt hinném kitalált történet. Olyan személyiségfejlődésen megy  keresztül Anne ezalatt a rövid idő alatt, hogy az szinte hihetetlen. A hebrencs, fecsegő kislányból egy éretten gondolkodó, önmagát is újraértékelő nagylány lett a két év alatt.
Nem letehetetlen könyv, de nagyon valós.
Csak köszönetet tudok mondani azért, hogy nem akkor és nem ott éltem. Szörnyű lehetett.
És a legrosszabb, hogy már nem kellett volna sok idő, hogy megélje Anne a vágyott szabadságot, a sóvárgott jövőt, a nagykorúságot, a szerelmet, az életet.  

Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Még olvasom.. Olvasom? hmm... nem olyan, mint egy érdekes vagy érdekfeszítő könyv ...   Még töprengek azon, hogy félbehagyom ....
Mielőtt tévedés esne, nem azért töprengek, mert lelkileg megvisel a II.VH-ban történt események realisztikus ábrázolása...
Hanem azért, mert nem beszélek németül. A könyv 1/4-e németül van.
Persze, tudom, vannak, akik azt mondanák: "de hát a főszereplő sem tudott németül, így akarja érzékeltetni hogy nem értette vagy félig értette a parancsokat", de ezt nem gondolom igaznak.

Az sem kelt bennem jó érzést, hogy eddig (könyv felénél tartok) az jön le, hogy aki ügyeskedik, simliskedik az megúszhatja. És mi lett azzal a több millió emberrel, aki nem simliskedett vagy nem voltak jóban egy simlissel.  

2014.02.15
Végeztem vele.Nem lesz a kedvenc könyveim egyike.
Zavart a múlt és jelen idő váltogatása. Zavart, hogy megemlít mozzanatokat, de nem viszi végig a fonalat. Akkor minek említi?
(volt benne olyan, hogy valaki szökés előtt elásta az értékeit. De nincs befejezve. Elég lett volna annyi, hogy nem tudom mi lett a sorsa, de legalább ennyit...)
Szóval nekem nem jött be...
Arra mindenesetre jó volt, hogy elgondolkodjak azon, vajon Wiesław Kielar valóban fogoly volt-e...
Mert nem tudhatjuk biztosan. Ahogy azt sem tudhatjuk, hány család él titkokkal a mai napig.

Anita Gayn: Szükségem van rád !

Nemrég döbbentem rá, hogy Anita Gayn magyar.
A neten valaki átküldte a Szükségem van rád ! c. történetét.
A sztoriból kiderült, hogy az előzményét olvastam, de mivel úgy éreztem, nem emlékszem rá eléggé, ezért elolvastam újra a "Senkinek sem kellesz" c. könyvét, majd rögtön ezután a "Szükségem van rád !"-ot.

Érdekes utazás volt, mert az eredeti történetet a folytatásakor átélhettem újra, csak a másik oldalról . Nagyszerű ötlet és jó megvalósítás.

Ezt a két könyvet minden tini kezébe odaadnám, mert kiderül belőle, hogy egy "túlkombinált", félreértett, elhallott párbeszéd is milyen bonyodalmakat okoz. Hátmég ha a harag irányít minket, és nem engedjük, hogy a másik megmagyarázza. De bizony káros a dac is, amikor nem "magyarázkodunk", csak hagyunk mindent "áradni" 


Mivel ennek a könyvnek nincs fülszövege, azért magamnak írok egyet.  
A Senkinek sem kellesz! Emily-je után utazik Matt a nevelőszüleivel és a "mostohatestvéreivel" Hawaii-ra.
A nagyon keresett és vágyott Em viszont egy másik fiút ölelget. Matt fájdalommal veszi tudomásul, hogy vége. De a jó barátok és a szerető család segít nekik kideríteni mit éreznek.