Paula Hawkins: A lány a vonaton

Hát.. nehéz szavakat találnom.
Egynek jó volt. (vagy nem?)
Ennyi, Nyomasztó, őrült, zavaros.
Nekem túlságosan keveredett a történet.
Paula Hawkins (gondolom) fokozásnak szánta (és persze hogy megértsük, mi volt az OK az okozat előtt) az előzmény-következmény eseményeket, de nekem nem jött be.
nem tudom megérteni.
- a főszereplő, Rachel alkoholizmusát, az önbecsülés hiányát, a kötelesség elhanyagolását
- a férj kötelékét (miért nem szakad el, ha már egyszer agy döntött?)
- a barátnő folyamatos toleranciáját
 Jess/Megan kalandvágyát
Hasonlíthatnám Pierre Lemaitre Téboly-ához, de azt hiszem még az is jobb volt.

Andy Weir: A marsi

 Mindenképpen el akartam olvasni, mielőtt megnézem a filmet.
Jól tettem.
Még nem láttam a filmet, de a könyv REMEK volt és már nem is biztos, hogy meg akarom nézni a filmet.
Nagyon idegen volt egy csomó rész a könyvben,
mert nem értek a fizikához, kémiához, biológiához,
vagy sokszor nem értettem mit ír Weir,
fel kellett írnom  magamnak mi az az EVA, MFE, MLE, stb, de mégis annyira jó volt!
Annyira magával ragadott, annyira ott éltem Mark-kal, jókat nevettem a gondolatain,
és olyan sok optimizmust kaptam tőle!
 Élvezetes olvasmány volt.
Köszi Andy Weir!

Nem tudom hogyan lehet ezt jól megfilmesíteni !?
Ahogy King Cujo-ját sem lehet, így jelenleg erről sincs elképzelésem. 

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Tapogatózás.

Mintha én magam is szemkötővel járkálnék. Nincs szín, nincs hangulat, csak mély sötétség.

Ilyen volt nekem a regény. És ezt nem jó értelemben gondolom.

Stephen King-en „nőttem fel”. Majd megismertem a The walking-dead-et.

Értem én, hogy ezek után nehéz nekem érdekfeszítőt vagy kellően borzongatót írni, de ez rémesen kevés volt.

Jó az alapötlet, miszerint van odakinn valami, amit nem szabad meglátni.

(King mellett megtanulhattuk, hogy nem az a fontos, hogy mi van kint)

De a történet és a szereplők nincsenek kidolgozva. (és itt nem a Fiúra és a Lányra gondolok)

Nincs igazán nagy személyiségfejlődés benne.

Így nekem sajnos nem jött be.  

Blake Crouch: Wayward Pines (Wayward Pines-trilógia 1.)

Érdekes, különleges hangulatú, kissé posztapokaliptikus regény.
Nekem bejött. nem olyan "hűdenagyonjóvolt", de azért sok helyen elgondolkodtatott.
Valószínűleg alkalomadtán a többi részt is el fogom olvasni, de nem most.
 

Michael Grant: Köddé váltak

Dezsavüm volt... (jó, legyen "de ja vu")
Mintha valaha, egy előző életemben olvastam volna a történetet.
Mégis új volt, mert a sztori eleje ugyan ismerős volt, de a vége nem.
Pontosabban nincs vége, egyértelműen érezhető, hogy jön valahol egy folytatás.
Jó a környezet, a karakterek "mesések", azaz aki jó, az szerény, aki gonosz, az nagyon gonosz.
Olyan, mintha az író egy mixet készített volna.
Végy az amerikai recept szerint egy JÓ fiút, egy VONZÓ lányt, egy BETEG (autista) tesót és alkosd meg a modern kor Legyek Urá-t.
Michael Grant megalkotta.
Csak nekem olyan felszínes maradt.