José Saramago: Vakság

Döbbenetes történet és épp annyira lehetne valóságos is.

Saramago megpróbál "kívülálló" maradni, épp ezért nincs a szereplőknek nevük, csak jelzőkkel emlegeti őket, ami a "korábbi" életükre vagy történésre utal.Így jelenik meg előttünk a szemorvos, az orvos felesége, a sötét szemüveges lány, a kancsal kisfiú, a kötéses öregember, az első vak, az első vak felesége vagy az autótolvaj .
Talán azért kezeli így a szereplőket, mert nem a múltjuk vagy a külsejük a fontos. Épp annyit mutat be belőlük, ami a személyiségük ismeretéhez szükséges, épp annyit, hogy érzékeljük a személyiség esetleges változását.
Nem használ írásjeleket, bekezdéseket.... és épp ezzel sokkol.
Úgy érzem magam, mintha én is egy lennék a szereplői közül és Braille-írás szerűen tapogatnom kellene, hol kezdődik az új mondat, hol a hangsúly.... mégis meglepően gyorsan hozzá lehet szokni.
Vajon a vaksághoz is?  

Olvasva ezt a történetet szörnyülködhetünk azon, hogyan fordulnak ki emberek önmagukból,  de vajon mi hogyan cselekednénk???  Érthető módon elsődleges ösztön az élni akarás, és ezért sokmindenre képesek vagyunk.De mi mindenre? Mindannyian kipróbáltuk már, milyen lehet vaknak lenni... Csukott  szemmel menni, tenni-venni, de mindig ott volt a bizonyosság, hogy bármikor kinyithatjuk a szemünket. Ha elvesztem a látásomat, valószínűleg számíthatok mások segítségére.
De ha (szinte) mindenki megvakul, aki eddig ezt az érzékszervét elsődlegesen használta, hogyan lehetne életben maradni ??? ( Saramago jól átgondolta, hiszen nincs víz, nincs áram - mert ezek üzemeltetéséhez is látó emberek kellenek....  )
És mi van azzal az EGY emberrel, aki lát ? Meddig tarthat benne az elkötelezettség, a segítségnyújtási szándék? Meddig tart az erő, ami az "én" elé állítja a mások támogatását ???
"Vállalom amíg tudom, de az az igazság, hogy már fogytán az erőm,néha azt veszem észre magamon, hogy szeretnék vak lenni, hogy ugyanolyan legyek, mint a többiek, hogy ne legyen más kötelességem, mint nekik...Hozzászoktunk, hogy tőled függünk, ha nélkülöznünk kellene téged, oylan volna, mintha másodszor is megvakulnánk,..."

Néhány gondolat....
"Vakok, akik látnak, és mégsem látnak."
"A vakok közül néhánynak nemcsak a szeme vak, hanem az értelme is világtalan…"
"Mindannyiunknak vannak gyönge pillanatai, még az a szerencse, hogy képesek vagyunk sírni, a sírás sokszor megváltásként hat ránk, van, amikor belehalnánk, ha nem sírhatnánk."



Fülszöveg:
Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait.
A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból…
Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.
Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését.

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz

Megtetszett, de... tologattam, halasztgattam... vagy csak jött valami más, ami jobban érdekelt...
Aztán.. a Metró újságban olvastam, hogy Művészeti díjat kapott, ezért kézbe kellett vennem.

De félbehagytam, nem volt idegem hozzá.... :(
Igaz, hogy a melóhely nagyon megterhelt kivételesen sok feladattal, és kisebb gondom is nagyobb volt az olvasásnál...
De Grecsó kapni fog tőlem még egy esélyt.
Egyszer....

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Megtetszett.... Kíváncsivá tett ...

Megfogott, hogy régi képek vannak benne. Vajon mi lehet ez?

Nagyon tetszik hogy régi fényképek köré épült a történet. Érdekes hangulatú  sztorit kaptam, még akkor is ha olyan érzésem van, hogy összecsapott a vége. Kicsit, mintha több történet lenne összegyúrva. Az X-man-es különleges képességű emberkék a Csipkerózsikából vett Holokausztot "elmesélő" sztoriban mesékben olvasott módon küzdenek a gonosz ellen.
A szereplők elnagyoltak, talán lehetett volna belőlük többet kapni.
Mégis mindannyian olyan egyszerűek, mint jómagam, vagy te vagy a szomszédom.
A történet kiszámítható, meseszerű.
Mégsem tudom egyértelműen "nemszeretni".
Van valami a hangulatában, a képekben, ami miatt érdemes volt elolvasni, ami miatt szinte mennék a szekrényhez az eldugott családi fotókhoz, hogy én is régi fényképek között "különleges" ősöket vagy képeket keresgéljek.

Ahány könyv és könyvolvasó - annyi mondanivaló. Ebben is volt mondandó.

Felhívja a figyelmet a toleranciára, aminek hiánya miatt a gyerekek kirekesztve nevelkednek.

Lassan feledésbe merülő értékeket mutat, úgymint önbecsülés, kitartás, barátság, összetartás, szeretet, tisztelet.

Egyébként köszönet a fordítónak (Gálvölgyi Judit), aki hitelessé tette a korban, évtizedben és iskolázottságban eltérő karakterek a mondandójuk alapján.

Fülszöveg:

Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt."

John Green, az Alaska nyomában és a Paper Towns New York Times Bestseller-írója

Egy rejtélyes sziget …
egy elhagyott árvaház …
izgalmas, megindító és csodálatos történet

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.

Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.

Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat

Idézetek:
"…mennyire hiányoznának az életből a kihívások, ha minden már az első próbálkozásra sikerülne."
"Nem az számít, hogy mit gondolok, hanem az, hogy mi az igazság!"
" Ha valaki nem engedi be az embert, egy idő múlva már nem kopogtat."

Érdekes képek is vannak benne...
"A szerény könyvtárban a belopakodott nedvesség torz vigyorrá hajlította a polcokat."

Dorothy Koomson : Barátnőm kislánya

Pont egy ilyen verőfényes tavaszi hétvégére való, mint a tegnapi vagy mai nap. A napon ücsörögve egy könnyű, gyors olvasmány.

Fülszöveg:
Kamryn és Adele szívbéli jó barátnők voltak, míg egy nap Adele meggondolatlanul oda nem adta magát Nate-nek, Kamryn vőlegényének, akitől ráadásul teherbe is esett.



Évekkel később Kamryn levelet kap a halálos beteg Adele-től, aki arra kéri, vegye magához a kislányát, Tegant. Kamryn úgy érzi, egy cseppet sincs szüksége arra, hogy egy ötéves mindent a feje tetejére állítson. Különösen egy olyan ötéves, aki Nate-re emlékezteti. De nincs más, aki a gondjaiba venné Tegant, Adele állapota pedig rohamosan romlik. Kamryn elindul hát azon a viszontagságos úton, amely során rengeteget tanul a megbocsátásról, a szeretetről, a felelősségről és nem utolsó sorban önmagáról.

Szerintem....
A fekete bőrű Kamryn, aki sosem volt biztos önmagában és emiatt nem hitt a környezetének sem, kényszerhelyzetbe kerül. Magához kell vegye a "volt barátnője" kislányát, Tigát. Megteszi annak ellenére, hogy nem akar gyereket, nem akarja a vele járó problémákat. Mindezt tetézi az új főnök, majd a visszatérő "volt szerelem".
Nos azt hiszem a romantikus kategóriába kell sorolnom ezt a könyvet, emiatt a nemszeretem kategóriába tartozna, de mégis valami megfogott... Picit érinti a rasszizmus kérdését (biztosan a dadája a fehér kislánynak a fekete nő), nagyon tetszik, ahogy a halál kérdését kezeli. A gyermeki rácsodálkozás és érzékenység elvezeti Ryn-t az érzelmi fejlődés útjára, ahol is rájön, egyedül is képes a feladatokat meghátrálás nélkül véghezvinni.
Ugyanakkor rá kell döbbenjünk.... addig kell kimondanunk az érzelmeinket, a gondolatainkat, amíg fontosak vagy amíg van kinek kimondjuk :)

És az idézet:
"Minden ismeretlen egy-egy barát, csak még nem találkoztál vele."

Kertész Imre: Sorstalanság

Kötelező olvasmány a lányomnak.

Mivel szeretem ismerni azokat a műveket, amikkel a "gyerek" találkozik, korábban talán azért, hogy számon tudjam kérni, ma már inkább a mű fölötti értelmes vita, a felébredő gondolatok, érvek-ellenérvek miatt olvasom a kötelezőiket .

A holokauszt mindig nehéz téma.
Mit és mennyit lehet és kell?
Ez a könyv egy 15 éves szemével mutatja meg a történelmünk e borzalmas szeletét. Épp ezért kevésbé léleksanyargató, mint pl. a Nyiszli féle Mengele boncolóorvosa , vagy Merle Mesterségem a halál-ja, de természetesen nem könnyed. Inkább csak naiv.
A főszereplő szemével látni, gyermeki ártatlanságával vagy tudatlanságával átélni a borzalmakat, valóban alkalmassá teszi a történetet arra, hogy a fiataljaink számára "fogyasztható" legyen .
Örülök, hogy a Madárka után olvastam, mert bizony a Madárkában rejlő kérdés- ki az őrült?- rávezet, hogy a gyermeki naivitással könnyebben elviselhető a "lépés egyről a kettőre", mint ha bizton tudjuk, milyen borzalom vár ránk, esetleg nekünk kellene dönteni.
Köves Gyuri így mondja...
"Mire egy fokozaton túl vagyunk, magunk mögött tudjuk, máris jön a következő. Mire aztán mindent megtudunk, már meg is értettünk mindent. S mialatt mindent megért, ezenközben nem marad tétlen az ember: máris végzi az új dolgát, él, cselekszik, mozog, teljesíti minden újabb fok minden újabb követelményét."

"...ahol én is álltam, ilyenképpen tíz-húsz percet kell tehát adnunk várakozásra, míg addig a pontig érünk, ahol eldől: rögtön gáz-e, vagy egyelőre további esély? Ezenközben mármost a sor egyre mozog, egyre halad, s mindenki lép egy fokot, apróbbat, nagyobbat, a működési sebesség kívánalma szerint."

Olykor bosszantó Kertész mondatszerkesztése, még akkor is, ha egy 15 éves kamasz gondolatait, érzéseit tükrözi. Túl hosszúak a mondatok, sok jelzőt vagy szinonimát sorakoztat fel és (szerintem) rosszul vannak tagolva a gondolatok/mondatok.

Pl:

"Mindenesetre egy idő múlva, ha apránként, ha tartózkodva, ha óvatosan is, de be kellett látnom, elfogadnom a tények bizonyságát, azt, hogy – amint látszik – ez is lehetséges, ez is elhihető, s hogy épp csupán szokatlanabb, no meg kellemesebb, persze, hanem hát azért mivel sem furcsább lényegében, ha meggondoltam, bármi egyéb furcsaságnál, ami – végeredményképp is koncentrációs táborban – mind-mind lehetséges és elhihető, így is, meg fordítva is, igen természetesen. "

Vagy:

"Aztán odaülnek a hátulsó, nagyobbik asztalhoz, elfogyasztják vacsorájukat, elbeszélgetnek, melybe a szoba némelyik lengyel betege is belé-beléelegyedik egy-egy halk szóval, megjegyzéssel olykor, vagy eltréfálóznak, könyöküket az asztalnak vetve, tenyerüket összekapcsolva kipróbálják erejüket, melynek során, az egész szoba nagy örömére – a magaméra is, természetesen – általában Pjetykának sikerül leszorítani Zbiseknek a, pedig látszatra erősebb karját: egyszóval, megértettem, ők ketten itt előnyt, hátrányt, örömet, gondot, minden ügy-bajt, de szemlátomást még vagyont s fejadagot is megosztanak egymással – vagyis hát barátok, amint ezt mondani szokás.

Sok véleményt olvastam erről a könyvről... Vegyeset.

Azt hiszem... a fiatalok, ha ráhangolódnak a történetre, megéreznek valamit belőle.

Ugyanakkor nekünk, felnőtteknek évek (évtizedek) óta szinte a "csapból is a holokauszt folyik" - (sajnálom a nem túl találó kifejezést) , ezért a történet nem elég nyomasztó, és emiatt könnyebb rossznak ítélni, mint elgondolkodni rajta.

Biztos,hogy ez a könyv arról szól, ami betűkkel/szavakkal le van írva?    Korántsem. Sokkal több van benne: véletlenek, elfogadás, túlélés.

Gyuri rácsodálkozik a véletlenre, mikor a tábor felé indulhat. Elfogadja a sorsát, bármit is oszt az ki neki.

Ugyan egy időre elhagyja magát, de egy társ kirántja az apátiából és a túlélés kap szerepet.

Mindenek felett áll a testi szükséglete - ez ugye érthető-, még akkor is, ha nehezményezi az unalmat. 

Lelki fejlődésre nem nagyon kell számítani a történet során, de ha picit mélyebben  nézzük...

Elvált szülők gyereke, aki már a válás miatt is "más", de mivel a zsidókhoz nem igazán tartozik, a magyarok közt zsidó, így már eleve rossz "alappal" indul az életnek. A történet során egy biztos pontja van, a tábori élet. Az étkezésekből tudja , milyen napszak van.

Hasonlóan NO történetéhez, nincs igazi helye sehol. Ezért csak a túlélésre játszik.  

Fülszöveg:

Az alapnak tekintett első regénye, a Sorstalanság a fiatal Kövesről szól, akit elfognak, és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik, és túléli a borzalmakat. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek mostohák, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy kamasz szemével látja az eseményeket, anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket - nem ismeri az utókor tényeit. Talán éppen az adja a leírás sokkoló hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna. Az olvasó nem az erőszak kegyetlenségével szembesül. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémákkal voltak elfoglalva, nem a nagy kérdésekkel. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás.A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a kifejeződése, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben nyilvánul meg.Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben áll egymással. A döntés indoklása a továbbiakban néhány fontos művét elemzi. (Temesi László)