Maria Housden: Hannah ajándéka

Érdekes kitekintés volt a megszokott olvasmányok közül.

Nagyon tetszett, hogy szét van szabdalva. Ez azért volt jó, mert bizony néha, egy-egy fejezet után meg kellett állnom, lélegeznem kellett, szükségessé vált egy mély sóhajt, el kellett gondolkodnom...
A könyv feléig, háromnegyedéig jól esett a lelkemnek, mert néha kell a szomorúság, ugyanakkor pozitív energia.
Viszont a második fele belépett a személyes terembe, kezdett nyomulni, kissé erőszakosan terelt a hit felé. Ettől kezdve elszakadtam a történettől, dacossá tett, végig úgy éreztem, hogy olyan utat mutat, amiből nem kérek.

Érdekes gondolatok és képek voltak benne:
pl. megragadott a "szárazra sírtam a szívem" gondolat.
Szép, nem?
Aki átélte, az érzi...

Pl.
"az otthon nem egy ismerős hely, ahová mindig visszatérhetsz; az otthon az egy jóérzés, amit bárhol érezhetsz, mikor tudod, hogy szeretnek téged."
"Az, ki minden lépésnél habozik, egész életét egy helyben állva fogja tölteni."
"Az élet leghitelesebb mértéke nem annak a hosszúsága, hanem az a teljesség, amivel élik."
 
 

Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

Miközben olvastam, tele voltam pozitív energiával. Mert olyan jó lenne, ha jobb lenne a világ, ha önzetlenül segítenénk egymásnak. Kivel tudnám kezdeni???
De ez elszállt, elpárolgott...Irigylem Trevort, hogy tud hinni! Elveszett a hitem. Nem tudunk önzetlenek lenni. Ha adok valakinek, az megköszöni ugyan, de eszébe sem jut továbbadni... Ilyen lehetett volna a Just Könyvtár kezdeményezése, a "veszíts el egy könyvet". De nem látom, hogy sok könyv "megtalálódna". Hasonló kezdeményezés a nyitott könyvespolc. Nálunk vigyáznak a könyvek "számosságának állandóságára", azaz csak cserélni lehet, de ha benézünk, akkor a legfiatalabb könyv is minimum 30 éves.
Vagy lehet .. ? Vagy én is tudok?
Meg kell próbálnom, hogy higgyek, hogy én is jó ember legyek...

A könyvről:
Nagyon érdekes és elgondolkodtató történet. Kicsit soknak találtam a tanár és az anya vergődését, de igazából az ő saját kishitűségük, önértékelési zavaruk, megkeseredettségük, zárkózottságuk nélkül ez a történet nem lett volna ilyen jó.Mert jó volt. Gyorsan fogyasztható, de kicsit a gondolatok miatt hogy úgy mondjam lassan emészthető. Érdekes olvasni a különféle emberi sorsokat, valamint azt, hogy lehet hogy másoknak komoly fontosságú egy számunkra apró dolog.

A könyv felénél megnéztem, ki ez az írónő, mert kedvelem :) Meglepett, hogy már olvastam tőle. A "számíthatsz rám"-ot. Igen, valóban hasonlóság van a két olvasmány között, és mindkettőt kedvencelem.

Gyorsan megnéztem a filmet is :(  Sajnos.
Nem készültem fel erre. Igenis jelentősége van, a félszemű, roncsolt arcú fekete tanárnak, és nem helyettesíti Kevin Spacy.

Fülszöveg:
„A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!”
Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja…
Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett…
Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.
Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.
A regényből film is készült nagyszerű színészekkel, „A jövő kezdete” címmel. A könyv és a film hatására pedig „add tovább” mozgalmak" indultak a világ nagyvárosaiban.

Kim Edwards: Az emlékek őrzője

Vessetek meg nyugodtan, de én bizony értem és megértem ezt a történetet.
Egy olyan ember, aki beteg gyerek mellett nő fel, tudja, milyen másodiknak (="egészségesnek") lenni. Egy orvos, aki embereket gyógyít, tudja milyen a gyógyíthatatlanság.
Jelzést is kapunk, hogy milyen lehetett a 60-as években a down-kóros emberek társadalmi megítélése.

Minden tiszteletem azoké az embereké, szülőké, akik önként vállalják a beteg gyerekek, emberek gondozását. (nem gondolok azokra, akiknek nincs más választásuk mert pl. nem lehet több gyerekük) . De tiszteljük meg azokat is, akik felmérik erejüket, képességüket és nemet mondanak. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de lehet hogy jobb, ha nem vállal valaki gyereket.
Egészségeset sem.

De vissza a regényre:
A történetnek ez a része csak a vezérfonal, a valós történet a titokról, az elhallgatásról szól, ahogy azt az írónő a végén található interjúban le is van írva. 
Értem, hogy David Henry és felesége közé eszi magát a titok, és emiatt teljesen és véglegesen eltávolodnak egymástól, de egy kicsit sok volt a szenvedés. Sokkal jobb olvasmány lett volna, ha Phoebe élete ki van dolgozva. Persze tudom, hogy ez inkább a hazugság és az emiatt kialakuló elszigeteltségről szólt volna, de nekem nem volt elég. 
Az apró utalásokat szerettem: pl.Caroline a Bűn és bűnhődést olvasta, amikor az esemény megtörténik, de ez a történet nem lesz a kedvenceim között.

Fülszöveg:
A történet egy téli éjszakán kezdődik 1964-ben, amikor a tomboló hóvihar arra kényszeríti dr. David Henryt, hogy maga segítse világra születendő gyermekét. Felesége egy tökéletesen egészséges kisfiúnak ad életet, majd pár percre rá, világra hoz még egy kisbabát… egy Down-kóros kislányt. Dr. David Henry meghozza azt a végzetes döntést, amely egész életében kísérteni fogja, s amely lassacskán tönkreteszi mindnyájuk életét: arra kéri a szülésnél segédkező Caroline nővért, hogy vigye el az újszülöttet egy intézetbe, ahol sérült gyermekeket gondoznak. A nő azonban képtelen ott hagyni a csecsemőt, eltűnik a városból és sajátjaként neveli fel a kislányt. A megtörtént eseményeken alapuló szívbemarkoló történetben Kim Edwards a bánat és a szeretet megfoghatatlan rejtélyeit, a pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmas igazság hatalmát boncolgatja.

Rachel Ward: Számok - A káosz

Az alapötlet folytatódik. Azt hittem elcsépeltté válik, de meglebegteti a lehetőséget. Végül fejleszt egy kicsit rajta.
nem sokat, épp csak ...
Most is hiányérzettel tettem le. A karakterek nem fejlődtek kellőképpen, a történetből, a káoszból is többet lehetett volna kihozni, ha nem Ward írja, hanem pl. Saramago vagy Banks. Megpróbált felvázolni egy jövőt, pl. helymeghatározós chip beültetés, de nem győzött meg, pedig a tudományban sem vagyok járatos. .

Persze a történet azért magával húz, olvasás közben érzem a vágyat, hogy ne úgy legyen, hogy ne történjen meg a várható esemény, de ez nem feltétlenül az írónőnek köszönhető.
Ugyanakkor a fiataloknak, akiknek írta, nagyon jó kis olvasmány, el lehet gondolkodni rajta, sőt hasonló érdeklődésű társaságban filozófiai gondolatokat ébreszthet.

Fülszöveg:
Adam „számokat” lát – amikor az emberek szemébe néz, meglátja a haláluk dátumát, ahogyan az anyja, Jem is látta.
Adam nehezen birkózik meg ezzel a rettentő képességgel, és amikor ráébred, hogy a környezetében mindenkinek ugyanaz a szám rendeltetett, rettegni kezd attól, mi vár rájuk majd 2027-ben.
Hogy ráleljen a megoldásra, Adam kétségbeesett kutatásba kezd.
Mi történhet: háború, atomkatasztrófa, pusztító vírusok? Az világos, hogy valami nagy dolog közeleg..
De mi? És mit tehet ő ellene?

Rachel Ward: Számok - A menekülés

Érdekes alapötlet, miszerint mi lenne ha látnánk mások halálának időpontját.Elgondolkodtató hogy áldás vagy átok lenne. Ugyanakkor az is töprengésre ad okot, hogy vajon eleve elrendelt sorsunk van, vagy változtathatunk rajta. Ha tudnánk a jövőből a halálunk (vagy más halálának napját) az akkor is bekövetkezne-e, ha (megpróbálnánk) tennénk ellene? Mert ha megvan írva, akkor az kőbe van vésve?

Szóval érdekes, gondolatébresztő történet lenne, de egy kissé sablonos a sztori, néhol bosszantóan egyszerű fiatalokkal, sehol egy kiemelkedő karakter, már-már alpári stílusban.
Értem én, hogy fiataloknak íródott, de akik így beszélnek és gondolkodnak, azok szerintem nem olvasnak, akik olvasnak, azoknak pedig több kell ennél.

Az alapötlet miatt elolvasom a következő részt is, mert az viszont tényleg elgondolkodtató. 

Fülszöveg:
Jem tizenöt éves, londoni lány, zűrös kamasz. Mióta az anyja kábítószer túladagolásban meghalt, egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül. Tudja, hogy semmi sem tart örökké, sőt egészen pontosan tudja, meddig tart ez az egész. Nem létesít kapcsolatot az emberekkel, próbál nem a szemükbe nézni, és őrzi a titkot már tizenöt éve. Mindenkinek van a szemében egy szám, de gondolom én vagyok az egyetlen, aki ezt meg is bírja látni. Amúgy, én se csak úgy egyszerűen látom őket, persze, hanem valahogy ott vannak. A levegőben vannak. Vagyis inkább úgy belülről jelennek meg nekem. Érzem ezeket a számokat. Valahol a szemem mögött érzem meg őket. De azért ott vannak, tényleg. Nem lényeg, ha nem hiszel nekem, attól még ott vannak. És tudom is mit mutatnak. Akkor értettem meg, amikor az anyám meghalt. London egyik külvárosi negyedében szegődik Jem mellé Spider, a nyurga és izgága fekete srác, aki megpróbál a társa lenni. De el lehet-e mondani valakinek végre a számok és a halál titkát? Mi történne, ha mindannyian előre ismernénk halálunk időpontját? Rachel Ward egy lebilincselően izgalmas és meglepően mai nyelvezetű regény lapjain fogalmaz meg igazán fontos kérdéseket életről, halálról, sorsról, szerelemről, különleges képességekről. Olyan területre érkezünk, ahol el kell hagynunk a megszokott értékek hagyományos szilárd talaját. És szembe kell néznünk a kérdésekkel, akkor is, ha tudjuk, a szemünkben ott vannak a számok.

Sarah Dessen : Figyelj rám!

Nem igazán értem a címet...
Hogyan figyeljek valakire, aki magába zár mindent? Aki kerüli a konfliktust? Aki nem nyílik senki felé? Aki nem bízik senkiben?
De azt meg kell hagyni, hogy igazából élveztem. Pont ilyen könnyed olvasmányra volt szükségem kikapcsolódni egy hétvégére.
Csak érint néhány témát, mint az anorexia vagy az erőszak, de hagy elgondolkodni a témákon. Nem ködösít, de nem is fejti ki egészen.
S mégis a legnagyobb következtetésem az egész olvasmány után: beszélnünk kell az érzéseinkről, a vágyainkról. És ahogy Owen mondaná, ki kell mondani mindent, mert ha  a szavainkkal megbántunk embereket, akkor az ő dühük is egy kifejezőeszköz. de legalább lehetőséget adunk a megoldás felé. Mert ha hallgatunk, nem mondjuk ki, akkor  
nem várhatunk reakciót.

A könyv címével továbbra sem tudok kibékülni.
Mert a magyar mondás szerint: Néma gyereknek anyja se érti a szavát.
Jó, lehet, hogy figyelni kéne a másikra, arra, aki nem mondja és nem mutatja ki, de ez nagyon nehéz. Lehet, hogy lehetetlen.

Fülszöveg:

Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…
Sarah Dessen történetei rendkívül népszerűek a fiatalabb korosztály körében, nem véletlenül filmesítették meg korábbi regényét Szerelmi leckék hitetleneknek címmel, Mandy Moore főszereplésével.

Jill Hathaway : Slide - mások szemével

Érdekes alapötlet elnagyolt történettel. Ugyanakkor olvasni akartam, olvasni és olvasni. meg kell adni, hurrikánként magával ragad. Mert érdekes felvetés, hogy mi lenne, ha valamilyen módon mások bőrébe "belecsúsznánk" és így nézhetnénk vagy láthatnánk dolgokat?
Érdekes témákat érint, mint az erőszak, a pia, a drog, vagy akár a fiatalok helykeresése a a saját társadalmukban. Egy kicsit megmutatja a napjaink tinijeire is oly jellemző tolerancia hiányát, a kirekesztést. 
De nem volt az igazi.A szereplők sem ragadtak meg annyira, a történet is olyan "mismás" volt. Nem fejtette ki igazán sem a szerelmi szálat, sem a barátságot, sem az erőszakot, sem....

Olvasás közben többször eszembe jutott, vajon Picoult ezt hogyan írta volna meg mindenki szemszögéből.
Fiataloknak, olyan 12 év alatt tudnám ajánlani.



"Amit kockáztatsz, elárulja, mi fontos neked."
"A halál mindig jelen van, a füledbe sugdos. Ott van az ujjaid közötti térben. Az emlékeidben, mindenben, amit mondasz, érzel, gondolsz. Mindig.
Tudom, hogy semmit ne lehet mondani, amivel napirendre térhetnénk a halál fölött. A halál az halál.   "
És egy szép kép egy álomból:
"Elkezd esni az eső, és minden csepp, amely anyám arcára esik, elvesz belőle egy darabot. Még utoljára megölel, aztán az egyre sűrűbben szakadó eső egészen elmossa.Mindent eltüntet."

Fülszöveg:

Sylvia túl sokat tud…
de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost.
Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos – húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta.
Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll.
Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel.
Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna.

Michel Folco: Adolf Hitler sanyarú ifjúsága

Mikor levettem a könyvtár polcáról, attól féltem, hogy emberközelivé teszi ezt a diktátort.De nem ez történt és nagyon érdekes olvasmány volt.
Kicsit a Sólyom asszonyra vagy a Biff evangéliumára emlékeztet, miszerint valós adatok köré épít egy történetet. Minden adata valós, mármint aminek utána néztem, pl.: családfa, osztályfénykép, barátok, festmények,... 

Érdekes olvasmány volt, és nem kedveltem meg Adi-t.
Könnyen érhető életrajzot kapunk, ahol a  tudatlanságát meggyőzőerővel leplezi (Talán mert olvasta a Hogyan érveljünk-et?), szónoklásaiban nem tűr ellentmondást. A barátai is magányos emberek, akik inkább nem mondanak ellent, még ha nem is értenek egyet vele, mert az egyetlen társat veszítenék el a fellángoló harag miatt. 

Annyi mindent olvasni manapság Hitlerről, és itt mindenre kapunk egy kis magyarázatot. Pl. Szája megsérült, ezért a bajusz. Bélcsavarodása volt, ilyenkor még ingerültebb lehetett...

Fülszöveg:

Michel Folco híven, szinte tudományos pontossággal követi főhősének gyermekkorát és ifjúságát, de az ironikus hang és a szövegbe ravaszul beleszőtt nagyon is mai elemek regényessé teszik a művet.
Persze, a főhős származása bizonytalan. Persze, közepes tehetség. Persze, anyja fiatalon halt meg. Persze, semmiféle falrengető vagy kivételes szenvedélye nem volt. A könyv hatásossága Hitler banális ifjúsága. De amint haladunk e különös könyv olvasásában, kialakul az a személyiség, amelynek elszántsága fokozatosan zavarba ejt bennünket. Mert gyerekkorát úgy értelmezhetjük, hogy elképzeljük jövőjét, romboló hatalmát, azt a hatást, amelyet népe legnagyobb részére gyakorolni fog, ő, aki egyáltalán nem elbűvölő.
Michel Folco nem életrajzíró, még ha műveit aprólékosan dokumentálja is. Fantáziával, maró humorral adja elő, hogyan bújik meg a legbanálisabb gyermekben a legfélelmetesebb szörnyeteg. És ezzel a könyv túltesz minden történelemkönyvön.

John Boyne: A gyáva

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt!!
Mikor megláttam a könyvtárban, tudtam, ez a könyv nekem kell! Később megtudtam, hogy ennek az írónak a műve a Csíkos pizsamás kisfiú is, amit filmen nagyon kedvelek. 

Szóval : a gyáva.
Nehéz eldönteni, ki az igazi gyáva...
Aki menekül önmagától? Aki fél felvállalni a gondolatait, érzéseit? Aki mások szerint gyáva? Aki megtagadja gyerekét? Aki nem áll a barátja mellett? Aki öngyilkos lesz?
Ez a regény tele van gyávákkal... Vagy hősökkel.
Attól függ honnan nézzük.

Valamiért vonzanak a világháborús történetek. És a történelem az én számomra itt véget is ér.
Ebben a könyvben jó érzékkel van összerakva az első világháborús borzalom az emberi drámákkal.
Nagyon érdekes történet, jó karakterekkel, csak ajánlani tudom, de senki ne számítson pörgős, lamúros sztorira.
Ahhoz tessék moziba menni, vagy vörös pöttyöst olvasni. .


Gondolat: 
"ez nem azt jelenti, hogy túléltük. Én nem hiszem, hogy igazán túléltem. Lehet, hogy nem temettek francia földbe, de azért én ott maradtam. A lelkem mindenesetre. Azt hiszem, egyszerűen csak lélegzem. Lélegezni és életben lenni viszont nem ugyanaz. "

Fülszöveg:
1919 szeptembere: a húszéves Tristan Sadler Londonból Norwichba vonatozik, hogy Marian Bancroftnak átadjon egy kötegnyi levelet. Tristan Marian bátyja, Will oldalán harcolt a nagy háborúban. Együtt gyakorlatoztak. Együtt harcoltak. Ám Will 1917-ben a harctéren egyszer csak letette a fegyvert, és kijelentette, hogy lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, amivel szégyent és gyalázatot hozott a Bancroft családra. Tristan látogatásának igazi oka azonban nem a levelek kézbesítése. Lelke mélyén egy titkot rejteget, amelytől Marian előtt kétségbeesetten meg akar szabadulni, ha egyáltalán lesz hozzá bátorsága. Akármi történjék is, ez a találkozás meg fogja változtatni az életét – méghozzá örökre. „Politikus, személyes, erőteljes… A regény nemcsak azt firtatja szenvedélyesen, mit jelent férfinak lenni, hanem azt is, hogy mit jelent embernek lenni a háború szélsőséges körülményei között." Irish Times „Páratlan… Az elbeszélés kiegyenlítetten hol meglepő, hol tragikus… Jelentős alkotás." Carlo Gébler „John Boyne abszolút friss szemmel tekint a legfontosabb történetekre. Egy lényeglátó, megrendítő és valósághű utazás során végigkalauzol bennünket a történelem birodalmán." Colum McCann www.johnboyne.com

Vág Bernadett: Kibeszélem az uram

Jó.. vicces.. szórakoztató..
Így egyben kicsit sok, tömény, de ha valaki beosztja, és minden napra csak egy fejezet jut, akkor néhány napra jut neki mosolyfakasztó.
Mert a mosolyra szükségünk van.
És igen, igaza van Vág Bernadettnek, hogy ha körülnézünk a környezetünkben, mi is látni fogjuk az ilyen férfiakat.
És talán nem bosszankodunk rajtuk meg a dolgaikon, hanem mosolyogni dogunk. És ez mindenkinek jó lesz...
Mert biztosan sokaknak van szomszédja, aki kegyesen "főzni" szokott hétvégén a kis családjának, bizonyára ismer mindenki olyan férfit, aki "nárcisztikus" és biztosan mindenkinek van ismerőse, aki horkol...  :)

Szerethető és szórakoztató Vág Bernadett és férje, de osszuk be! Néhány óra alatt elolvasható, de emésztetlenül nem élvezetes. (és amiatt negatív  érzelmeket is kiválthat) 

Fülszöveg:
Ronda dolog a más urán röhögni. Az enyémen meg még rondább! Jó, tudom, kibeszélni se volt szép, de akkor is. Különben se cikizésből beszéltem ki, dehogy. Éppen, hogy dicsértem! Fogvicsorgató akaraterejét (fogyózott), bravúros kézügyességét és zseniális logikai készségét (összecsavarozott két izét), családja védelmében tanúsított önfeláldozó küzdelmét (megvívott az egérrel), hihetetlen szívósságát, amely a halál torkából is megmenekítette (hapci!)… Szóval, ne tessék annyira kárörvendezni, meg könnyezve heherészni az én uram dolgain, hanem tessék gyorsan körülnézni, egy kicsit oldalra, igen, a fotel irányába. Na, ki piheg ott kissé borostásan, felpolcolt lábbal, sörrel és távirányítóval a kezében, fel-felhorkantva? Ugye, ugye… Erről jut eszembe, hogy az én uramnak a mások urához való döbbenetes hasonlósága pusztán a véletlen műve. Vág Bernadett 1999 óta a Hölgyvilág című magazin újságírója, 2002 májusától szerkesztője. Az olvasók néhány éve találkozhattak az urával a lapban.

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Picoult olyan nekem, hogy ha kezembe kerül elolvasom.

Nem olvasok fülszöveget, csak a könyvet.
Épp ezért meglepett, hogy a téma nagyon érdekel, hiszen nemrégiben a TLC-n láttam amish fiatalokról egy sorozatot ami felkeltette az érdeklődésemet, így meglepett a "találkozás".

Érdekes volt a téma, ahogy ezt megszokhattuk, de ezt a regényt egyáltalán nem élveztem. Olyan érzésem volt, hogy Picoult kiírta magát. Nem élveztem, inkább kötelességszerűen elolvastam, nem éltem "benne", ahogy az máskor megtörténik.
Jó a cím,  jó volt a környezet, jó volt a leírás (a tv műsort tükrözte), érdekfeszítő a téma, és mégsem szerettem meg, mert unalmasak, elcsépeltek a karakterek, a többi könyvből ismertek a fordulatok, kiforratlan, izzadságszagú az egész.

Nem szerettem meg a főhőst, főhősöket. Legkedvesebb szereplőm Adam, a gyerek apja volt. Nála találtam felfedezni érzelmeket.
Márpedig amish-ok ide, egyszerű emberek oda, érzelmeik nekik is bőven vannak.


Sajnálom, de nem állok be az üres dicsőséget zengők közé!    

Fülszöveg:

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult Ellie Hathaway ügyvéd elvállalja Katie védelmét, megpróbál utat találni az idegen kisváros lakóinak szívéhez, miközben nem is sejti, hogy olyan területre téved, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol nem csak egy igazság létezik, és ahol a bűnhődés és a feloldozás nem az ítélőszék kezében van. Ellie egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügy hálójába, miközben saját félelmeivel is szembe kell néznie, mikor egy férfi tűnik fel a múltból, rég eltemetett érzéseket, vágyat és szenvedést hozva magával…
Az Egyszerű igazság torokszorító lélektani dráma és rejtélyekben gazdag krimi egyben, Picoult eddigi legjobbja.

Cassandra Clare: Csontváros

Hát... megint rossz passzban vagyok biztosan, de ezt végigkínlódtam...
Mintha összekevertem volna 4-5 könyv lapjait. Mondének (vagy muglik?) megfűszerezve Voldemorttal, upsz. inkább Valentine-nal, vámpírok és vérfarkasok (Twilight?), szerelmi háromszög (Katniss?), mindez gyenge karakterekkel...
Nem kedveltem meg senkit, nem szurkoltam senkinek, nem éltem bele magam a történetbe, szinte kötelességből elolvastam. És ennek három oka van.
1. A kollegáim mind oda voltak tőle
2.Moziban most játsszák.
3. 90% a MOLYon.

90% ???? 

Fülszöveg:
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Ben Elton: Vakvilág

Nehéz volt eldöntenem hogy ironikus vagy valóságos, hogy szeretem vagy gyűlölöm, hogy vonz vagy taszít. Mert kicsit mindegyik.

Visszataszít az önmutogatás, a társadalom által elvárt szabadosság és vonz a lázadó visszafogottság.
Mert ez már Orwell-ien túlzó. 
Ironikus lenne, ha nem a saját blogomban írnám, ha nem tennénk mindent közzé, és nem akarnánk, hogy mások osztozzanak minden örömünkben, bánatunkban (lsd. arcoskönyv), ha nem vágynánk mindannyian a népszerűségre.(pl.tehetség/telen/ kutató műsorok)
De (hál'sten) nem is valóságos. Még nem.

De erre vigyáznunk kell.
Neked. Nekem. Mindenkinek.

A történet nagyon elgondolkodtató.Persze csak azoknak, akik tudnak még olvasni. :)

Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, ahol mindenki mindent tud mindenkiről. Ahol a „megosztás” mindenekfeletti érték, és a magánélet veszélyes perverziónak számít. A vakhit és a tudatlanság legsötétebb világát, ahol a kizárólagos szórakozás a szex és a mások életében való vájkálás. Ahol a magánszféra bűn. Itt nem lehet titkod!
Traffordnak viszont voltak titkai. Vágyott arra, hogy megtartson valamit saját magának, mert semmi sem lehet nagyszerűbb, merészebb, eredetibb és veszélyesebben erotikus, mint a titkok. A maga korlátozott lehetőségeivel szembefordult a rendszerrel. De győzhet-e a vakhit világában az értelem?

Kate Chopin: Ébredés

Nem sikerült megkedvelnem sem az írónőt, sem a főszereplőjét.
Érdekes volt a korleírás, élveztem pl.a tenderparti fürdőzés hangulatát, de ez a kor az írónőtől nem állt messze, így ebbe nem kellett túl sok energiát belefektetnie.
A története a mai korban szerintem nem kielégítő, mert a főszereplője csak "tapogatja" az öntudatra ébredést, az önállóságot, az elszakadást a kor és környezet konvencióitól.
nekem a főszereplő, Edna, inkább egy nyavalygós fiatalasszony volt, mint egy cselekvő, elvekért kiálló hősnő. A zongoraművész erősebb egyéniség volt, mint Edna.
  
Fülszöveg:
Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen már angol klasszikusokat olvas, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozik. Messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátok miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie a kizárólagos feleség- és anyaszereppel.
Egy nyár, melyet a New Orleans melletti Grand Isle tengerpartján tölt, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat, ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik. Nem képes, mint a többi nő, „valóságos megtiszteltetésnek érezni, hogy önmagát mint önálló személyt teljesen háttérbe szoríthatja.” A drasztikus fordulatban jelentős szerep jut a társadalmi korlátokat áttörő különc zongoraművésznőnek, és egy Robert Lebrun nevű fiatal férfinak is.
A mű, melyet szokás Flaubert Bovaryné című regényéhez is hasonlítani, kendőzetlenül és mély együttérzéssel szól a női szabadságvágyról. A regény fél évszázaddal megelőzve az egzisztencialista feminizmus alapművét, A második nemet, rávilágít arra, hogy, dacára minden társadalmi konvenciónak, mindenekelőtt egyszeri és megismételhetetlen, önmagunk, egyéniségünk kibontakoztatására teljes joggal vágyó emberi lények vagyunk, és csak azután nők vagy férfiak.

Stephen King: A remény rabjai

A nyár azért nagyon jó, mert a családom meglep egy King könyvvel, majd hagyják is, hogy elolvassam. :)

Nem szeretem King kisregényes vagy novellásköteteit, de ez nagyon jó volt. Azt hittem, hogy nem fogom szeretni, hiszen a négy történetből kettőt többször láttam filmen, de imádtam!! Látvány ide vagy oda, zseniális a pali. :) A remény rabjait mindenkinek kötelezővé tenném, akik King-et a vérben tocsogós vagy szörnyekkel tűzdelt horror műfajjal azonosítják.
A Király megmutatja, hogy a szörnyűség köröttünk van, csak nyitott szemmel kell járni.

Fülszöveg:

Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki nem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre King letehetetlen könyvének végén, de csakis a legvégén kapjuk meg a feleletet.
Rabokról szól a második kisregény is – sorsának foglya a náci háborús bűnös, meg az újságkihordó gyerek, aki valahogy kiszagol valamit…
Az Állj ki mellettem!-ben sem marad az olvasó borzalmak nélkül – élő gyerekek nyomoznak eltűnt társuk után…
A légzőgyakorlat klasszikus krimi: karácsony előestéjén öregurak hátborzongató történetekkel szórakoztatják egymást.
A kisregények javát a moziból ismerheti az olvasó.

E. L. Konigsburg: Szavak nélkül

A nyaraláshoz, vízparti időtöltésre tökéletes olvasmány volt.
Nem tartom kiemelkedőnek, de a kamaszkönyvek között elfér a könyvtár polcán.
 
Fülszöveg:
A 13 éves Branwell kishuga otthon életveszélyesen megsérül. Branwell ezután megnémul, pedig védenie kellene magát a súlyos gyanúval szemben. Egy intézetbe szállítják, ahol hiába próbálnak segíteni rajta. Legjobb barátja, Connor, naponta látogatja, hogy szóra bírja a fiút, és kiderítse: mi történt valójában azon a csaknem végzetes napon. Connor ötlete beválik: szókártyák segítségével jön létre köztük a párbeszéd. Az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének kétszeres díjnyertese e különös nyomozás történetével mutatkozik be a magyar olvasóknak.

Arthur Miller: Gyújtópont

Azt hiszem Miller megérdemelte volna, hogy felkerüljön az 1001 könyv listájára. A két híresebb művét (Az ügynök halála és Salemi boszorkányok) nem olvastam még, de a Gyújtópont után felkerül a listámra.
Nagyon jól érthetően közelíti meg a kirekesztést (az antiszemitizmust), valamint a birka-szellemet. Inkább bégetek, megyek a többivel, csak hogy ne engem nyírjanak, ne én legyek kipellengérezve, kiközösítve.
Egy egyszerű szemüveg - no és persze a háború, a velejáró puskaporos levegővel -  elég hozzá, hogy emberekre bélyeget ragasszunk, ezzel saját félelmeinket elfedve.Olyan emberekre, akikkel tegnap jó viszonyban voltunk, együtt dolgoztunk vagy beszélgettünk.Még a párkapcsolatot is elronthatja a félelem.
Borzalmas lehetett...

Miller remek mondatokat szőtt egy nagyon elgondolkodtató történet köré.
Köszönet a rukkolának és Júliának ezért a könyvért :)

Gondolat:
"..nincs jogom pálcát törni egy egész nép fölött, mivel nem ismerem valamennyit, nem igaz?"

"Megeshetett volna, hogy azt a nőt meggyilkolják, egy doronggal agyonverik azon az éjszakán. Senki sem merte kidugni a fejét, hogy segítsen rajta, vagy csak annyit mondjon, mégsem lehet így bánni egy emberi lénnyel."

Fülszöveg:
Lawrence Newman, egy amerikai nagyvállalat személyzeti osztályának vezetője furcsán érzi magát: észreveszi hogy az emberek elhúzódnak tőle, másképp beszélnek vele, mint azelőtt – mintha légüres tér venné körül. Keresi-kutatja az okát és egyszerre megtalálja. Ráeszmél arra, hogy pár hete szemüveget kezdett viselni és attól arca megváltozott: zsidónak nézik. Megbántva otthagyja régi helyét, de új állást nem kap.
Hamarosan más téren is találkozik ezzel a titkos, vad gyűlölettel. A kertvárosban ahol egyforma kis családi házak százai sorakoznak egymás mellé, szomszédai kirekesztik maguk közül.
Pedig Newman sohasem volt zsidó. A kertvárosban ahol lakik, egyetlen zsidó él, egy kis boltos és a huligánok ezt a boltost támadják. Newman eleinte a huligánokkal akar tartani, hogy elterelje magáról a gyanút.De igazságérzete és emberi méltósága lassanként feltámad, és gyáva viselkedésével szakítva, nyiltan kiáll meggyőződéséért. A harcban sebeket kap, de életében először megszabadul a félelemtől.

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod

Ezt a könyvet régóta nagyon akartam. Mindig megelőztek a könyvtárban, a könyvvásáron az orrom előtt vitték el az utolsó darabot, a piacon sem találta már az eladó...
Lehet hogy ennek így kellett lennie.
Sajnos nem érett meg arra, hogy felkerüljön a polcomra.
Jó volt, jó volt, de... olyan középszerű volt.
Nem kedveltem meg senkit benne, nem szimpatizáltam, nagyon kívülálló maradtam végig, nem volt élmény, katarzis vagy bármi..

Lehet hogy ha nem olvastam volna a Szomszéd lányt,és Natascha történetét, még talán tetszett volna is, de így nem jött be... 

Fülszöveg:
Margaux Fragoso torokszorítóan őszinte visszaemlékezésében elmeséli, hogyan hálózta be kisgyerekként egy férfi, és hogyan tartotta a markában 15 éven keresztül. 7 éves korában, egy uszodában találkozott először Peter Currannel. A férfi, aki ekkor 51 éves volt, nagyon kedvesen bánt vele, és meghívta a kislányt édesanyjával együtt a házába. Ezzel vette kezdetét viszonyuk, aminek végül a férfi öngyilkossága vetett véget. A kislány számára a férfi otthona egy egzotikus állatokkal teli mesebirodalomnak tűnt, ahol menedékre lelt az otthoni pokol elől: anyja szinte állandóan pszichiátriai kezelés alatt állt, apja pedig alkoholista volt. A szexuális visszaélések csak egy idő után kezdődtek, míg végül eljutottak a születésnapi ajándéknak nevezett aktusig. Curran elrabolta a lány fél életét. Az elszakadás iránti vágy végig tetten érhető Fragoso elemi erejű könyvében. Saját naplója és a férfi hátrahagyott levelei, fényképei és feljegyzései segítségével zavarba ejtő részletességgel, mégis lírai hangvételben idézi fel az átélt szexuális és pszichikai visszaéléseket. Margaux Fragoso nemrég szerezte meg PhD fokozatát a Binghamton Egyetemen angol irodalomból. Már számos verse és novellája jelent meg különböző irodalmi lapokban, többek között a The Literary Review és a Barrow Street hasábjain. Első könyve, a Csak ha te is akarod eddig 23 országban jelent meg és mindenhol óriási vihart kavart.

Ally Condie: Crossed

Elmaradtam a bejegyzésekkel, és most egy hónap távlatából elgondolkodtam azon, hogy végigolvastam-e egyáltalán ...
Emlékszem, hogy száműzöttként vonszolódnak valami Sziklás-hegységben, majd találkoznak, aztán lamúr, aztán...
Mi volt aztán???

Azt hiszem nekem ennyi volt Ally Condie műveiből, mert sem irodalmilag, sem mondanivalójában nem nyújt semmi extrát, vagy többletet.
És az is 79%-os a MOLY-on.
Lehet hogy én nem ugyanazt olvastam?


Fülszöveg:

A TÁRSADALOM HATÁRAIN KÍVÜL MÁS TÖRVÉNYEK URALKODNAK
A bizonytalan jövővel dacolva Cassia elindul, hogy felkutassa Kyt, akire biztos halál vár a Külső Tartományokban zajló háborúban. Hamarosan kiderül, hogy a fiú megszökött a katonai táborból, és a fenséges, de veszélyes kanyonokban talált menedéket. A vadregényes határvidéken teljesen más az élet, ráadásul úgy tűnik, minta lázadás szerveződne a Társadalom ellen. Bár Cassia mindent feláldoz azért, hogy együtt lehessen Kyjal, Xander most is képes meglepetéseket okozni, és a maga javára fordítani a játszmát.
A Matched trilógia várva várt következő részében Cassiát és Kyt a Társadalom peremvidékére veti a sors. Váratlan események, találkozások és összefonódások teszik minden eddiginél tekervényesebbé útjukat. A történetet Cassia és Ky felváltva mesélik el, egyes szám első személyben.
„Futurisztikus mese szerelemről és szabad akaratról. Lehetünk-e szabadok, ha nincs választási lehetőségünk? Cassia elfogadástól a lázadásig vezető útja valósággal magába szippantja, kíváncsivá teszi az olvasót.” – CASSANDRA CLARE, a Pokoli szerkezetek és a Végzet ereklyéi című sorozatok szerzője
„Az éhezők viadala óta a legjobb ifjúsági regény a könyvesboltok polcain.” – ENTERTAINMENT WEEKLY

Ally Condie: Matched

Jó könyv, de semmi tűzijáték. :(
Ha az Éhezők viadalának trilógiáját nem olvastam volna, akkor a történet valószínűleg tetszik. De így koppintás íze van.

A lány, aki valamilyen módon különleges, a hozzá tartozó fiú, és a különös harmadik... Ismerős nem?

A világ , melyben játszódik, nagyon tetszett. Kicsit Orwell-i volt ugyan, ahol elrendelnek az embereknek dolgokat, ezzel védve a "vezetést" és a nyugalmat, mégis érdekesnek ígérkezett.
De nem volt katarzis... Nem  nőttek a szívemhez a szereplők, nem bontakozott ki semmi érdekes, hiányzott az izgalom...
Az írónő stílusa sem ragadott magával...

Épp ezért nem értem, hogyan lehet a MOLYon 80%-os a tetszési indexe. :(

Fülszöveg:
A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.
Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi…A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.

Orson Scott Card: Ender árnyéka

A Végjátékot nem olvastam, így "szűzen" álltam a dologhoz.
Jó volt a történet, nagyon "emészthetetlen" volt számomra  a gyerekek kora. Valahogy a fiatal koruktól mindig elszakadtam, így sokkal idősebbnek képzeltem őket :)

Bean közel került hozzám, megkedveltem, és úgy érzem, ki kellett volna léptetni az árnyékból, mert megérdemelte volna. (Mondom ezt úgy, hogy a Végjátékot nem olvastam.)

Gondolatok:
"Vadászni a hibákra valóban bűnös időpazarlás, de észrevenni őket létfontosságú. Ha az ember nem tud különbséget tenni hasznos és téves információ között, akkor egyáltalán nem tanul, csak hamis meggyőződésre cseréli a tudatlanságot, amit nem tekinthetünk előrelépésnek."


Fülszöveg:

Üdvözlünk a Hadiskolában!
Minden gyermek életében adódnak nehéz pillanatok. Főképp ha az utcán nő fel, ahol koldulnia kell az ételért, és kivert kutyaként kell megküzdenie a hozzá hasonló, éhező kölykökkel, akik egy gerezd almáért is ölni képesek. Ha létezik bármi, amit Bean az utcán megtanult, az a túlélés. Nem ököllel és izommal, ahhoz ő túl apró. Ésszel.
Bean csodás elméje elemez és számít, ügyesen használja ki ellenfelei gyengeségeit.
Mi is lehetne ennél kívánatosabb tulajdonsága annak a tábornoknak, akinek le kell győznie az emberiséget elpusztítással fenyegető idegen fajt, a hangyokat? A Hadiskolába kerülve Bean megismerkedik és barátságot köt egy másik lehetséges jövendőbeli hadvezérrel, Ender Wigginsszel, az egyetlen lehetséges riválisával.
Ám mindkettőjüknek ugyanaz a problémája: a jövő immáron a jelen.
A legendás regény, a Végjáték, ezúttal Bean szemszögéből.

Tom Wolfe: Talpig férfi

Félbehagytam.
Már a nyolcadik oldalon elveszetttem a fonalat, hogy ki kivel van.
Majd egyszer újrapróbálom, ha nem lesz ennyire meleg, vagy nem lesz ennyi problémám, vagy...
Egyszer.

L.I.Lázár : Rejtőző kavicsok

Mai történet tiniknek. Vagyis nem annyira mai, mert pl. a BLAMA szót szerintem nem ismerik. Ez olyan én fiatalkorom, vagy anyámé.
(Az írónővel két év különbséggel születtünk)
Ha mai lenne, akkor több internet , mobil lenne benne, több csetelés, számítógépes játék.
A történet sablonos, mint az amerikai filmekben, ahol egy iskolába jön egy tanár, utálja mindenki, ki akarják készíteni, de végül a tanár megmutatja nekik az értékeiket. Uncsi.
LENNE.... de nem az.
Minden tini kezébe adnám, sőt, kötelezővé tenném.
Talán ez segíthet az útkeresés során.... 
Igaz csak felszínesen érint néhány társadalmi problémát, de ezzel eléri, hogy a gyerekek megtalál(hat)ják az önbecsülésüket, a hitet, az életet.
Coelho Alkimistája is megjelenik benne, ez sem tetszett volna, ha nem a legfontosabb gondolatot illesztette volna a történetbe.
Mégis elgondolkodtam azon,vajon kiknek ajánlják. Mert a sok elgondolkodtató gondolat nem minden korosztályban alakul ki.
Olvasás közben én is eltöprengtem. Ha valaki el akar jutni az én szigetemre, nem szemére hánynom kell a dolgokat, hanem belegondolni, milyen nehéz úton ment végig, míg idáig eljutott.


"Szerinted van különbség szőnyeg és szőnyeg között?
– Persze, egyik színes és drága, másik olcsó, van durva, van puha…
– Én csak a két végletet említeném. Lábtörlő és perzsaszőnyeg. Egy lánynak időben el kell döntenie, hogy melyik akar lenni a fiúk életében. A kis koszos rongy, amibe mindenki beletörli a lábát, vagy a becsben tartott drága szőnyeg, amire cipő nélkül is félve lépnek rá. Értsd meg, hogy te egy perzsaszőnyeg vagy, akit kihasználni, eldobni nem lehet. Pláne nem váltogatni…""

"Elmesélte, hogy az ő lelkében van egy Sziget. Távol a világtól, a képmutatástól, a hazugságtól, a mellébeszéléstől, a hiúságtól és a gonosz gondolatoktól. Aki el akar jutni oda, annak a túlsó parton le kell vetnie ezeket a koloncokat magáról, s amíg odaér, hagynia kell, hogy a víz lemosson róla minden mocskot."

'"Ha szeretünk minden ajtót nyitva akarunk látni, pedig az nem vezet jóra. A nagy nyitogatásban egyre több kérdés vetődik fel, s ebbe mindkét fél belefáradhat."

"Kopogok. Nem hallod?

Bemennék. Nem látod?
Itt vagyok. Nem érzed?
Odaadnám. Nem kéred?
Eltévedtem. Hol vagyok?
Rossz ajtón kopogok?
Beléptem. Nem kérted.
Nyújtottam. Nem vetted.
Fogtalak. Nem láttad.
Elmentem. Nem bántad.
Felkeltem. Nem sírtam.
Rossz ajtón kopogtam."

Fülszöveg:

Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki „nagyvadat” vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival – csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik…
– Meddig tart még a kihallgatás?
Lille elszégyellte magát. Tényleg szó szerint letámadta.
– Innál valamit? Éhes vagy?
– Kislány, a kijelentő módról hallottál már?
Bocs… Esküszöm, nem kérdezek többet! – Lille felemelt egy kavicsot, nézte egy darabig, aztán eldobta. – Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket.

Ursula Poznanski: Erebos

Úristen ki ez a nő, ki ez az Ursula Poznanski, hogy ennyi mindent tud?
Honnan ismeri a számítógépes függőséget? Honnan tudja, hogyan kell a könyvet a kezemhez ragasztani?
Nagyon jó volt... Jó a történet, jó az írás. Megfog és el sem ereszt.
Mert mindenkiben van egy függő. Aki játszott már számítógépen vagy telefonon az tudja. Mert a "másik", a fantázia világában mások lehetünk, mert könnyebb megállni a helyünket, mert talán könnyebb bizonyítani, mert...  Az olvasás is hasonló függőség lehet.
Valamikor a 80-as években könyvben adtak ki "játékokat". A történet attól függően alakult, hogy a válaszúton mit választottunk. (Talán Labirintus sorozat volt?) Az utunk végéig lázban tartottak a történések.
Erebos is hasonló. Mindkét szálon zseniálisan futtatja a cselekményt, és valahogy magához láncol, nehéz letenni. A vége uygan nem nagy durranás, de nem volt rossz sem.
Ami nem tetszett: a magyarázatok. Nem tartom szükségesnek megmagyarázni a mai kor olvasójának, hogy ki Gollam, vagy mi az MSN vagy a Twitter. Ha a Quest gondot okozott, akkor akár a szövegben le is fordíthatták volna, mert így kissé zavaró volt.
    
Fülszöveg: 
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

John Connolly: Gyilkos fajzat

Nagyon akartam, nagyon vártam... de csalódtam.
Olyan vontatott volt, olyan semmilyen... A tetejében nem szeretem a vámpíros vagy zombis , fekete angyalos történeteket, mert valahogy olyan érzésem volt ...
De a főszereplő sem fogott meg, így nem gyötörtem magamat vele.
Vállalom a hibámat, de nem szeretek gyötrődni. 


Fülszöveg:
Vannak olyan emberek, akiknek a pillantását jobb, ha elkerüljük, akiknek a figyelmét jobb, ha nem keltjük fel. Különös, parazita lények ezek, elveszett lelkek, akik megpróbálják áthidalni a szakadékot, és végzetes kapcsolatba lépnek a jóság meleg, állandó áramlataival. Fájdalmak közepette csak azért léteznek, hogy ezért a fájdalomért bosszút álljanak másokon. Elég egy véletlen pillantás, vagy az, ha a tekinteted egy szemvillanásra elidőzik rajtuk, ezzel meg is van számukra az ürügy, amire vártak.
Néha jobb, ha a szemedet nem emeled fel a kanlisról, mert félő, hogy ha felnézel, elkaphatod egyikük pillantását, amikor fekete alakjuk eltakarja a napot, és aztán örökre megfoszthat tőle…

Andy McQuade: És alszom, alszom el…

A fülszöveg alapján másra számítottam. Kicsit félve vettem kézbe, féltem hogy egy másik Natasha története rajzolódik ki előttem.
Nos nem ez történt. Sőt csalódást okozott.
Kétségeim támadtak, hogy valóban megtörtént-e ez a történet.
Ha igen, akkor az "író" nem irodalmi művet alkotott, hanem pszichoterápia miatt írta le a történetét. Olyan hevenyészett volt, olyan semmilyen.
A történetben a gyerek felnőtt ugyan, de valahogy olyan "senki" lett. Semmi fejlődés, semmi katarzis, sem a szereplőnek, sem nekem az olvasónak...

Sajnálom, de ez gyenge volt.

Niccoló Ammaniti: Én és te

Nem is tudom... olyan volt mint egy fénykép, egy pillanatkép... Körülírta a fotó előtti és a fotó utáni néhány percet és ennyi.
Mintha azt mondaná: Nesze, és ezzel kibökte a szememet.
Lorenzo a lázadó tinédzser, aki szeretne valahová tartozni...
Olivia, épp csak korban idősebb Lorenzónál, de a lázadásból nem tudott kilábalni, kinőni... Olyan átgondolatlanok, olyan felelőtlenek, olyan... Nem is tudom..
A nagyi látogatása végképp szürreális volt, nekem egyáltalán nem illett a történetbe.
Keveset kaptam a szereplőkből, keveset kaptam a történetből. Sokkal többet (oldal és történetet) ki lehetett volna hozni ebből. Vagy ha nem, akkor elég lett volna novellaként előadni.

Ez most nekem se ilyen, se olyan.... . 

Fülszöveg: 
Ne halj meg. Kérlek. Ne halj meg. Majd én segítek. Bízd csak rám…
A magának való és kissé neurotikus, tizennégy esztendős Lorenzo azt hazudja, hogy iskolatársaival síelni megy, ám ehelyett római bérházuk pincéjébe zárkózik be, hogy ott, a kellemetlen külvilág konfliktusait és képmutatását kirekesztve, egy héten át csak heverésszen, olvasgasson, kedvenc időtöltéseinek éljen. Nem számol azonban egy váratlan fordulattal: a pincébe egyszer csak betoppan alig ismert féltestvére, a huszonhárom éves Olivia is. A drog, a világ és önmaga elől menekülő, törékeny és esendő Olivia megjelenése nyomán minden megváltozik. Lorenzo kénytelen levetni a problémás kamasz álarcát, és tenni valamit, mert nagy baj van…
Kis terjedelme ellenére valóságos fejlődésregény az Én és te, melynek szerzője a nagy sikerű előzmények – az Én nem félek vagy a Magammal viszlek – után most újabb emlékezetes kamaszhős ábrázolásával ad bizonyságot rendkívüli tehetségéről.
A Strega-díjas író könyvét Olaszországban eddig már több mint félmillióan olvasták. Sokatmondó tény, hogy a világhírű alkotó, Bernardo Bertolucci éppen az Én és te megfilmesítésével tért most vissza hosszú évek után a rendezéshez.
************
„Életemben először készítek filmet olyan történetből, amelyet félmillióan olvastak vagy olvasnak épp… Lenyűgözött ez a két gyerek…”
(Bernardo Bertolucci)
  

Jean Molla: Sobibor – Az elhallgatott múlt

Egy újabb holokauszt történet, ami elgondolkodtatott.
Igen , késztetést éreztem, hogy utánanézzek Sobibornak, hiszen sosem hallottam felőle.Ez az én szégyenem. Meg az is, hogy szeretem olvasni a
holokauszt történeteket. Mindig elgondolkodom azon én hogyan viselkednék...  De visszatérve a történtre..









Ambivalens érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Nem értem hogyan függ össze az anorexia/bulimia a nácik antiszemitizmusával.
Ha a napló előkerülése után lesz Emma testképzavaros, akkor értem, de így... Mi vezetett idáig?
Egyébként a naplóból hiányoznak - gondolom- a szörnyűséges cselekedeteket leíró oldalak, azért elviselhetőbb...
Ugyanakkor Emma felteszi a mindenkit foglalkoztató kérdéseket, azaz miért csinál valaki ilyet, hogyan tud ezzel a tudattal együtt élni és végül mit kell tennem, ha ilyen információ valakiről tudomásomra jut.

Hogyan tud valaki mosolyogva sörözni, miközben emberek ezreit küldi a halálba?




Fülszöveg:
A tizenhét éves Emmát letartóztatja a rendőrség, mert csokoládét lopott a szupermarketben. Amikor megkérdezik tőle, miért tette, azt feleli: „Azért tettem, hogy elkapjanak”. Vajon mi rejtőzik e megdöbbentő szavak mögött, mi az oka annak, hogy Emma Lachenal, egy vidéki francia nagyváros elismert sebészének lánya, a konszolidált és nagy tiszteletnek örvendő polgári család gyermeke nem tud kibékülni önmagával és az élettel? Emma ugyanis a depresszió egy súlyos fajtájában, anorexiában szenved, miközben maga sem tudja pontosan betegségének okát. Igaz, hogy nemrég veszítette el imádott nagyanyját, s hogy szakított a barátjával is, hogy szüleivel felszínes és hideg a kapcsolata, de mindez önmagában nem magyarázza hihetetlen lelki és fizikai szenvedéseit. Egy napon azonban véletlenül rábukkan egy régi füzetre, egy titkos naplóra, s föltárul előtte az elhallgatott múlt…

Veronica Roth: A beavatott (Divergent 1.)

Háromszor kezdtem el, mert az első néhány mondat (oldal) nem kötött le. A egyenesen az Éhezők viadalára hajaz, és ez nem annyira jön be.
Majd, (mikor végre tényleg elkezdtem az olvasást) a történet is annak a sztorinak a koppintása. Tris pont olyan önző, dacos, akaratos, mint Collins főszereplője. Sajnos a sztori is kissé túlzó és kapkodó. A kis nyüzüge, aprócska lányból rövid idő alatt szenzációs tehetségű "harcos" válik... :( A helyszínek, a korábbi történések és az öt "kaszt" nincs kifejtve - jó, lehet hogy ez utóbbi a többi részre marad. A könyv közepétől sejthető a történet végkifejlete a szerelmi szállal együtt.
Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy Collins gyenge utánzataként még hány hasonló trilógia fog születni, hány bőrt lehet egy témáról lehúzni?

Fülszöveg:
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Dan Wells: Partials – Részben ember

A borítója miatt vettem el a könyvtár polcáról....
Hát nem tudom... Több történet van benne összegyúrva. :(
Kira kicsit Collins kiválasztottja , ötvözve a többi disztópiás ifjúsági lányregénnyel és azok szereplőivel.
A történet szintén egy kaptafa a többi trilógiával, ami jó lett volna, ha elsőként ezt olvasom. Sajnos az "ingerküszöb" megemelkedett idővel. :)  

Szerintem nagyon sokáig tartott az előkészítés, sokáig ecsetelte a "környezetet"
Kira túl nagy szerepet kapott, 16 évesen egyedül a világ ellen ....  És persze a lamúr sem maradhat el...
Nagyon kiszámítható volt.
Nem mondom hogy rossz, de Collins, Westerfield és a többiek után már kevés. 



Fülszöveg:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Sabina Berman: Én, én, én

Érdekes történet, érdekes nézőpont, jó írás, ... mégis kicsit sok volt.

Jó volt Karen szemén keresztül látni a dolgokat, mégis kétségeim voltak a hitelessége felől. Addig értem, hogy búvárruhában fellógatja magát (legalábbis pszichológiai tanulmányaim folytán ismerős "pótcselekvés" ), de szerintem nincsenek ennyire "tiszta" gondolatai agy autistának. Igen, nekik sokszor a dolgok feketék vagy fehérek, de míg Forrest Gump az egyik "legjobb barátom", addig Karen sem nem vidított fel, sem barátja nem lettem.
Nem nyílt meg előttem, nem nézett a szemembe, durván leegyszerűsített dolgokat, és nem hallgatott meg...


A tonhal pedig végképp sok volt nekem, hisz nem akartam tonhal tenyésztésből és feldolgozásból diplomázni :(  

Fülszöveg:
Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.
S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.
Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.
Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.
A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.

James Dashner: Az útvesztő

Majdnem kimaradt az olvasónaplómból, pedig még a Lepkegyűjtő előtt olvastam.
Ez ugye mindig jelent valamit. Leginkább azt jelenti, hogy nem hagyott mély nyomot bennem. A történetben több korábbi történetet véltem felfedezni. Az Útvesztő maga a Kocka c. filmre emlékeztet. A történetet a sok szereplő közül 4-5 viszi a hátán, semmi (senki) különös.
Kicsit a többi, mostanában oly divatos disztópiás trilógiára hajaz.
nem volt rossz, de olvastam más sokkal jobbakat .





Fülszöveg:

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.
James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.
„Üdv a Tisztáson!”

Kembe Sorel: Gulyásleves négercsókkal

Érdekes könyv volt.
Nem szépirodalmi mű, sőt mondhatnám kifejezetten rosszul volt megírva, de szerintem nem is tör írói babérokra Sorel. ( Vagy inkább S.! )
De nagyon érdekes egy másik aspektusból letekinteni önmagunkra, a "más" emberekhez való hozzáállásunkra.
Volt egy csoporttársam, egy nagyon szőke nő, akinek színesbőrű férje, és ezáltal félvér gyereke volt.(vagyis még van is)
Mesélte milyen harcokat és milyen megaláztatásokat kellett megélnie.
S. hasonlókat mesélt. Pontosabban arról mesél, ami ma is jellemző ránk, - előbb lövünk, aztán kérdezünk.
Sajnos egyre többen vannak ilyen emberek. :(

Ugyanakkor tisztelem ezt a fiút, aki eléggé céltudatos, hogy a jég hátán is megéljen. 33 éves koráig nem volt munkahelye, mégis valahogy mindig megtalálta a számára kulcsfontosságú embereket, helyzeteket, melyekkel elérte a célját. 
A rövidítéseket - minden szereplő csak kezdőbetűvel volt jelezve- nagyon nem kedveltem, mert hiába volt az "S" után pont, zavaróan hatott.
 

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

Ez sem az én könyvem volt... :(
A 15 éves kora miatt azt hittem valami ifjúsági regény akadt a kezembe. Olvasás közben Kinget megszégyenítő horrorisztikus részletességgel ábrázol dolgokat. (mondjuk szerintem King nem horror szerző)  Aztán valami démoni sztori kerekedik belőle...
Hát nekem csak egy könyv, egy történet volt. Sem több, sem kevesebb.
Már csak az a kérdés, hogy a másik Wells könyv milyen lesz, mert egyszerre kettőt kölcsönöztem ki a könyvtárból.  


Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.



“A Dexter könyvek és a belőlük készült tv-sorozat rajongói imádni fogják Dan Wells kirobbanó sikerű debütáló regényét.” – Publishers Weekly

John Irving: Fohász Owen Meanyért

Ambivalens számomra ez a könyv.
Sem letenni, sem olvasni nem akartam.
Az eleje leginkább unalmas volt.
Majd eljön az igaz barátság története, melyet megszakít történelmi vagy politikai tényekkel, adatokkal.
Folytonos hullámzásban voltam az olvasása közben.
Felizgat azzal, hogy valamit megtudunk a Vörös Lady-ről, de újra valami más kerül előtérbe. Sokáig fontosnak tűnik, ki a "titokzatos" apa, de amint kiderül, már túl is léptünk rajta.
Jó lenne a szereplő ábrázolás is.
Értékelem, hogy a "kőszikla", az érzelemmentes "gránit"apa gyereke ilyen értő és érző emberke lett. Értékelem, hogy valóban a kisnövésű (nem törpe) emberek vonzóak a normál embereknek Még a jövőbelátás is ..szo-szo.. elfogadtam.
Értékelem a fiúk közt felnövő, kissé kirekesztett fiús lány karakterét, akinek a szerelem és a barát is Owen. Mégsem értem, hogy ebben a  történetben mindenkiért Owen tesz valamit, és senki nem tesz érte vagy másokért. 
Nehéz írni róla. Lehet hogy még emésztenem kell ?

Fülszöveg:
A John Irving-életműsorozat legújabb kötetét tartja kezében az olvasó. A Fohász Owen Meanyért a szerző mindmáig egyik legnépszerűbb regénye az 1978-as áttörést hozó világsiker, a Garp szerint a világ mellett. Az eredetileg 1989-ben megjelent regény a narrátor John Wheelwright és gyerekkori barátja, a furcsa hangú, gnómszerű fiú, Owen Meany hétköznapinak korántsem nevezhető kapcsolatát meséli el, miközben végigkalauzolja az olvasót az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának viharos történelmén. Owen Meany, ez a rendkívüli intelligenciával megáldott, törpe növésű emberke a regény kezdetén egy baseball-mérkőzésen egy szerencsétlen ütésnél eltalálja legjobb barátja, John Wheelwright anyját, a szépséges és mindig vidám Tabitha Wheelwrightot, aki azonnal szörnyethal. Owen nem hisz a véletlenekben: úgy tekint magára, mint eszközre Isten kezében. Ami az 1953-as szörnyű baleset után a fiúkkal történik, egyszerre különös, rémisztő és megindító. Végigkövethetjük, hogyan lesz Owen komikus alakjából, ebből a mesteri önámítóból egy isteni terv végrehajtója, hogyan válik a majd’ mindenki által kigúnyolt és lenézett kölyökből tragikus sorsú hős. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Irving csodabogarakban nem szűkölködő írói univerzumában Owen Meany az egyik legkülönösebb, legmegfejthetetlenebb jelenség, olyan regényalak, akinek furcsa hangja sokáig visszhangzik majd az olvasóban, jóval azután is, hogy kilépett a történetből. „John Irving a kedvenc amerikai íróm.” – Haruki Murakami

Natascha Kampusch: 3096 nap

Nem tudom hogyan lehet ezt a történetet értékelni.... leginkább sehogy.
Szörnyű, rémséges, borzalmas....  Hihetetlen... Megdöbbentő... 
Nem tudom mennyi a valós, hisz egyetlen túlélőként Natascha azt mond, amit akar, bár a képek így is szörnyűek..
Nem tudom Stockholm-szindrómás-e, bár én hajlok efelé, mert szörnyű a tudta, hogy - ahogy önmagát a kutyához hasonlítja- nem ahrapta meg a bántó kezet, mert az adott enni is, az volt az egyetlen kapcsolata.
Nem tudom hogy volt képes így élni, és túlélni, .... Nem tudom, és mégis tudom, értem, és Natascha segített megérteni (vagy legalábbis érteni) azokat a nőket, akik a (lelki vagy fizikai) bántalmazást tűrik és nem tesznek ellene. 

És minden szörnyűség ellenére a legmegdöbbentőbb mondatai azok voltak, ahol azt elemezte, hogy az embereknek kell egy név, egy tettes,  hogy minden nap nyugodtan fekhessenek le, szemet hunyva a környezetünkben előforduló bántalmazás felett..
"Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnösökre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől."

Többször eszembe jutott, miért nem fut el? Miért nem öli meg a tettest? Azt hiszem, ezt mi, akik nem tapasztaltunk ilyet, nem fogjuk megérteni.
Van egy ismerősöm, aki hasonlít kicsit Nataschára. Él egy kapcsolatban, ahol lelki terrorban tartják. Nem tehet meg dolgokat, szinte nem lehet önálló személyisége, gondolata. Számomra ez elfogadhatatlan és érthetetlen, de ő nem akar változtatni.Mert nem tud. Ha változtatna, akkor egyedül maradna, és ez számára félelmetesebb lehet, mint a mostani terror. És hiába biztosítom afelől, hogy mellette leszek, segítem, támogatom, gyenge vagyok a másikhoz képest.  




Nos, vissza Nataschához.
Ilyen volt.... 

És a hely, ahol fogva tartották...
:

Emögött a szekrény mögött volt az átjáró ... 


  És a tettes... 
Itt egy  video a helyről, ahol ez a szegény lány 8 évig raboskodott.